Pontlista

Vegyük föl újra a példabeszéd fonalát. Mit tesznek a balga szüzek? Miután hallották a kiáltást, fölkészülnek a vőlegény fogadására; elmennek olajat venni. De ez az elhatározásuk nagyon későn támadt: mialatt úton voltak, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk!! (Mt 25, 10-11). Nem mintha egészen tétlenek lettek volna, valamit megpróbáltak... És mégis megkapták a kemény választ: nem ismerlek benneteket (Mt 25, 12). Nem tudtak, vagy nem akartak a szükséges buzgósággal fölkészülni, elmulasztottak előre gondoskodni róla, nem vettek idejében olajat. Hiányzott belőlük az odaadás, hogy megtegyék azt a keveset, amit rájuk bíztak. Sok idejük volt, de nem használták ki.

Vizsgáljuk meg bátran életünket. Miért nincs néhány percünk, ami még ahhoz kellene, hogy munkánkat, megszentelődésünk eszközét szeretettel befejezzük? Miért hanyagoljuk el kötelességeinket a családban? Miért imádkozunk, vagy hallgatunk misét olyan sietősen? Miért hiányzik belőlünk a nyugalom és türelem, amikor állapotbeli kötelességeinkről van szó, és miért időzünk oly sokat bogaras ötleteinknél? Azt mondhatnátok, ezek csekélységek. Igen, valóban, de ezek a csekélységek alkotják az olajat, a mi olajunkat, ami táplálja a lángot, és amitől kigyullad a fény.

Kérjük az Urat vele való beszélgetésünk végén, adja meg nekünk, hogy Pál apostollal mondhassuk: De mindezeken győzedelmeskedünk az által, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van36.

A szeretet az, amelyről a Szentírás lángoló szavakkal mondja: Tengernyi víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyamok sem tudják elsodorni37, a szeretetet, amely az Istenanya szívét eltöltötte, és olyan gazdaggá tette, hogy minden ember Anyjává tudott lenni. Benne egybeolvad az Isten iránti szeretet, a minden gyermekével való törődéssel. Milyen nagy lehetett a fájdalma mérhetetlenül szelíd szívének, amely a legkisebb dologra is figyelt – nincs boruk38 –, mikor Jézus szenvedése alatt és halálakor ott kellett, hogy legyen a kollektív őrjöngés kitörésénél. De Mária nem beszél. Szeret, hallgat, és megbocsát, mint a Fia. Ez a szeretetből fakadó erő.

Az Egyház Anyja

Szívesen képzelem el azokat az éveket, amikor Jézus Édesanyja mellett volt, amelyek az Úr földi életének legnagyobb részét teszik ki. Magam előtt látom őt kisgyermekként, amint Mária vigyáz rá, puszit ad neki, játszik vele. Látom őt Mária és földi édesapja, József szerető tekintetétől kísérve felcseperedni. Milyen gyengéden és figyelmesen gondoskodhatott a gyermek Jézusról Szűz Mária és a szent pátriárka, és közben – csendben – mennyi mindent tanulhattak tőle! A lelkük egyre hasonlóbbá vált Fiuk, az ember és Isten lelkéhez. Ezért Mária – és utána József – úgy ismeri Krisztus szívének érzéseit, mint senki más, így bennük találjuk meg a legjobb utat – azt is ki merem mondani, hogy az egyetlen utat – a Megváltónkhoz.

„Éljen mindegyikőtökben Mária lelke, hogy dicsőítsétek az Urat; éljen mindenkiben Mária szelleme, hogy örüljetek Istenben – írta Szent Ambrus, egyházatya, aki egy elsőre merésznek tűnő gondolatmenettel folytatja, amely ugyanakkor a keresztény élet számára világos lelki értelemmel bír. – Bár Jézusnak testi értelemben egy édesanyja van, a hit szerint Krisztus mindannyiunk gyümölcse.”12

Ha azonosulunk Máriával, ha utánozzuk az erényeit, hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Krisztus a kegyelem által sokak lelkében megszülessen, akik azután a Szentlélek működése által azonosulnak majd vele. Szűz Mária példáját követve bizonyos módon részesedünk lelki anyaságából: hozzá hasonlóan csendben, észrevétlenül, szinte szavak nélkül, keresztény magatartásunk hiteles és következetes tanúságtételével, nagylelkűen ismételve Mária „fiat” ját, amelyet Istenhez fűző bensőséges kötelékként állandóan megújítunk.

Mária szeretni tanít. Emlékezzetek vissza Jézus bemutatására a templomban. Az agg Simeon így szólt hozzá: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben, jel lesz, melynek ellene mondanak – és a te lelkedet tőr járja át –, hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.”22 Mária minden ember iránti mérhetetlen szeretetének köszönhetően életében beteljesednek az Úr szavai: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.”23

Joggal nevezték a pápák Szűz Máriát társmegváltónak: „mivel szenvedő és haldokló Fiával együtt szenvedett, és majdnem meg is halt, és mivel az emberiség üdvösségéért lemondott a Fia feletti anyai jogairól, és – a tőle telhető módon – feláldozta őt az emberiség megváltásáért, hogy az isteni igazságosságot kielégítse, joggal mondhatjuk, hogy Mária Krisztussal együtt megváltotta az emberiséget.”24 Így jobban megérthetjük Urunk szenvedésének azt a pillanatát, amelyet sosem fáradunk el szemlélni: „Stabat autem iuxta crucem Iesu mater eius”25, Fia keresztje mellett ott állt anyja.

Bizonyára megfigyeltétek már, hogy egyes édesanyák jogos büszkeséggel állnak gyermekeik mellett, amikor sikert érnek el, vagy nyilvános megtiszteltetésben van részük. Ezzel szemben mások még az ilyen pillanatokban is a háttérben maradnak, és inkább csendben mutatják ki szeretetüket. Mária ilyen volt, és Jézus ezt jól tudta.

Amikor azonban elérkezett a keresztáldozat botrányának ideje, Szűz Mária jelen volt, és mély fájdalommal hallgatta, ahogy „az arra járók […] a fejüket csóválva káromolták, és azt mondták: »Te, aki lebontod, és három nap alatt fölépíted a templomot, mentsd meg magadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!«”26 A Szűzanya hallotta Fia szavait, és egyesült vele fájdalmában: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”27 Mit tehetett? Egyesült Fia megváltó szeretetével, és felajánlotta az Atyának azt a mérhetetlen fájdalmat, amely mintegy éles tőrként járta át tiszta szívét.

Jézus számára vigaszt jelentett anyjának csendes, szerető jelenléte. Mária nem jajgatott, nem rohant ide-oda. „Stabat”: állt, ott állt a Fia mellett. Ekkor Jézus ránézett, majd János felé fordította tekintetét. Így szólt: „»Asszony, íme, a te fiad!« Azután azt mondta a tanítványnak: »Íme, a te anyád!«”28 János személyében Jézus az anyjára bízott minden embert, különösen a tanítványait: mindazokat, akik majd hisznek benne.

„Felix culpa”29 – énekli az Egyház. Boldog bűn, amely nekünk ilyen hatalmas Megváltót hozott. Boldog bűn – tehetnénk hozzá mi –, amely által Mária lett az Édesanyánk. Így már biztonságban vagyunk, nincs miért aggódnunk, hiszen a Szűzanya, aki az ég és a föld királynője, mindenható közbenjárónk Istennél. Jézus nem tudja megtagadni Mária egyetlen kérését sem, és a mieinket sem, mivel Édesanyjának gyermekei vagyunk.