Pontlista

A szeretet nem a saját művünk, Isten kegyelme árasztja ránk: mert először ő szeretett minket17. Ez a nagyszerű igazság egészen el kell, hogy ragadjon bennünket: Ha szeretni tudjuk Istent, az azért van így, mert Isten szeretett bennünket18. Te és én képesek vagyunk rá, hogy a másik embert tékozló szeretettel szeressük, mert az Atya szeretete által hitre születtünk. Kérjétek az Úrtól merészen ezt a kincset, a szeretet természetfölötti erényét, hogy a legkisebb apróságban is továbbajándékozhassátok.

Gyakran nem értettünk hozzá mi keresztények, hogy ennek az adománynak megfeleljünk; néha fölhígítottuk, mintha csupán lélektelen, részvétlen alamizsnaadást kívánna tőlünk; néha többé-kevésbé külsődleges jótékonysággá silányítottuk. Egy beteg nő így panaszkodott erről az eltévelyedésről leverten: Hát igen, engem itt felebaráti szeretettel kezelnek, de az anyám a szíve melegével gondoskodott rólam. A Jézus szívéből táplálkozó szeretet nem tűri ezt a megkülönböztetést.

Ahhoz, hogy ezt az igazságot kitörölhetetlenül az emlékezetetekbe véssem, ezerszer használtam ugyanazt a képet: nincs külön szívünk arra, hogy Istent szeressük, és egy másik, hogy a teremtményeket szeressük. Ezzel az egyetlen szegény, húsból való szívünkkel egyszerre szeretünk emberi módon, és ha ez a szeretet Krisztus szeretetével egyesül, természetfölöttien. Ez az a szeretet, és nem más, amelynek növekednie kell bennünk, és ez ismerteti föl velünk a másik emberben a mi Urunk alakját.

De milyen az a szeretet, amelyről beszélek? A Szentírás dilectio-ról beszél, hogy érzékeltesse, nem érzelmi vonzódásról van szó; ez a szó szilárd döntésre, akarati tényre utal. A dilectio az electio-ból származik, „kiválasztás”. Szeretném még hozzátenni, hogy a szeretet keresztény számára szeretni akarást jelent, Krisztusban elhatározni, hogy megkülönböztetés nélkül minden ember javát akarjuk, azt, hogy minden adomány legjobbikát kapják meg: ismerjék meg Krisztust, és bensőségesen szeressék.

Az Úr sürget: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért22. Lehetséges, hogy azok iránt, akik visszautasítják közeledésünket, semmilyen emberi vonzódást nem érzünk, Jézus azonban azt kívánja, hogy ne viszonozzuk nekik a rosszat rosszal, ne mulasszunk el egyetlen alkalmat sem, hogy szívből szolgáljunk nekik, akkor is, ha nehezünkre esik, és foglaljuk őket mindegyre imáinkba.

Ez a dilectio, ez a szeretet még szívből jövőbbé válik, ha hittestvéreinkre irányul, különösen azokra, akik Isten rendeléséből nagyon közel állnak hozzánk: szüleinkre, férjünkre, feleségünkre, gyermekeinkre vagy testvéreinkre, barátainkra, kollégáinkra és szomszédainkra. Ezen tiszta és nemes emberi szeretetnek érezhető, szívből jövő melege nélkül, amely Isten felé visz és tőle jön, nem létezik a szeretet isteni erénye.

A szeretet egyik első kifejezése, hogy a lélek rátér az alázat útjára. Ha önmagunk becsületes megismerésével rájövünk, hogy semmik vagyunk, ha megértjük, hogy ha nem volna velünk Isten kegyelme, a legnyomorúságosabb teremtmény is jobb lenne nálunk; ha tudjuk, hogy képesek vagyunk minden tévedésre és eltévelyedésre; ha a hűtlenség elleni elszánt küzdelmünk ellenére tapasztaljuk a bűnt magunkban – hogy tudnánk akkor másokról rosszat gondolni, hogy engednénk, hogy elvakultság, mássággal szembeni türelmetlenség vagy gőg töltse el a szívünket?

Az alázat tanít meg bennünket szelíden és magától értetődően arra, hogy mi a legjobb módja az embertársainkkal való érintkezésnek: mindenkit megérteni, elfogadni, felmenteni; nem okozni szakadást, korlátokat nem állítani, hanem – mindig! – az egyetértést segíteni. Nem hiába gyökerezik mélyen az emberben a békére, összetartásra, és a személyiség jogainak kölcsönös tiszteletben tartására való törekvés. Így lehet a figyelmességből testvériség, és ebben láthatóvá válik valami az ember legnagyobb értékéből: ha mi mind Isten gyermekei vagyunk, akkor a testvériség nem üres jelszó, sem utópia, hanem ugyan nehezen elérhető, de valós cél.

A gúnyolódóknak, kétkedőknek, közömbösöknek és azoknak, akiknek a gyávaság szabja meg viselkedését, meg kell, hogy mutassuk mi keresztények, hogy az ilyen szeretet lehetséges. Olykor ez elég nehéz lesz, mert az embert szabadnak teremtették, és kezében van a lehetőség, hogy esztelen elkeseredéssel Isten ellen lázadjon, mégis lehetséges, sőt nemcsak lehetséges, hanem szükségszerű következménye Isten szeretetének és az Isten iránti szeretetnek. Ha te és én ezt akarjuk, akkor Krisztus is akarja. Akkor mélyebben megértjük, mennyire termékeny a fájdalom, az áldozat és az önzetlen odaadás az egymással való napi érintkezésben.