Pontlista

Emlékezzetek csak vissza a talentumokról szóló példabeszédre. Az a szolga, aki csak egyet kapott, hasznosíthatta volna, mint a szolgatársai, képességeivel azon fáradozhatott volna, hogy nyereséget gazdálkodjon ki. De miféle döntésre jutott? Félt, hogy elveszíti. Ez ugyan érthető, de amit tett! Elásta (Vö. Mt 25, 18), nem kamatozhatott.

Ne felejtsük el a beteges félelemnek ezt a példáját, amikor valaki nem meri odaadni munkaerejét, értelmét és akaratát, az egész embert. Elásom a tehetségemet, képzeli ez a szerencsétlen fráter, de a szabadságom sértetlen marad. Nem így van. Szabadságával döntött, méghozzá az egyik legkegyetlenebb valóság javára: a nyomorúságos kiszáradást választotta. Elkötelezte magát, mert mindenképpen döntenie kellett – és rosszul döntött.

Az a nézet, hogy az odaadás és a szabadság összeegyeztethetetlenek, téves. Mert az odaadás éppen egyik következménye a szabadságnak. Ha egy anya szeretetből feláldozza magát gyermekeiért, döntött; és ezen a szereteten mérik majd le a szabadságát. Ha a szeretete nagy, akkor a szabadság termékenynek bizonyult: a gyermekek java éppen abban az áldott szabadságban gyökerezik, amely az odaadást választotta, és abból az áldott odaadásból nő ki, amely a szabadság.

De azt mondhatná valaki: ha elértük azt, amit teljes szívünkből szeretünk, keresünk-e még tovább? Nincs-e akkor vége szabadságunknak? Nem. Akkor éppen a legtevékenyebb, mert a szeretet nem elégszik meg a rutinos elvégzéssel vagy a kedvetlen fáradozással. Szeretni annyi, mint minden nap újra kezdeni a szolgálatot, a szeretet művét.

Ismétlem, mert szeretném mindegyiktek szívébe szinte beleégetni: szabadság és odaadás nem ellentétek. Egymást hordozzák. A szabadságot csak szeretetből lehet odaadni; számomra minden más lemondás fölfoghatatlan. Nem valamiféle játék ez a szavakkal. A szabadon választott odaadásban minduntalan megújítja a szabadságot a szeretet; és megújulni annyi, mint mindig fiatalnak lenni, kitárt szívvel, nagy eszményekre és nagy áldozatokra képesen. Mennyire örültem, mikor először hallottam, hogy portugálul a fiatalokat os novos, „újaknak” hívják, mert azok. Azért mondom ezt, mert már sok év van mögöttem; de mikor az oltárnál Istenhez imádkozom, aki megörvendezteti ifjúságomat (Zsolt 42, 4), mégis nagyon fiatalnak érzem magam, és tudom, sohasem fogom magam öregnek érezni. Mert ha hű maradok Istenemhez, a szeretet mindig megújítja életemet: mint a sas fiatalsága, úgy újul meg az enyém (Vö. Zsolt 102, 5).

Szabadságszeretetből vállaljuk a kötöttséget. Semmi más, csak gőg az, ami az ilyen kötelékeket ólomsúlyú bilincseknek érzi. Csak az igazi alázatosság mutatja meg nekünk, amire az tanít, aki szelíd és alázatos szívű, hogy az Ő igája édes, és az Ő terhe könnyű (Vö. Mt 11, 29-30). Ez az iga a szabadság, a szeretet, az egység, az élet, amelyet Ő szolgált meg nekünk a kereszten.

Kérjük az Urat vele való beszélgetésünk végén, adja meg nekünk, hogy Pál apostollal mondhassuk: De mindezeken győzedelmeskedünk az által, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van36.

A szeretet az, amelyről a Szentírás lángoló szavakkal mondja: Tengernyi víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyamok sem tudják elsodorni37, a szeretetet, amely az Istenanya szívét eltöltötte, és olyan gazdaggá tette, hogy minden ember Anyjává tudott lenni. Benne egybeolvad az Isten iránti szeretet, a minden gyermekével való törődéssel. Milyen nagy lehetett a fájdalma mérhetetlenül szelíd szívének, amely a legkisebb dologra is figyelt – nincs boruk38 –, mikor Jézus szenvedése alatt és halálakor ott kellett, hogy legyen a kollektív őrjöngés kitörésénél. De Mária nem beszél. Szeret, hallgat, és megbocsát, mint a Fia. Ez a szeretetből fakadó erő.