Pontlista

Ha igazmondók vagyunk, akkor igazságosak is leszünk. Szívesen beszélnék kimerítőbben az igazságosságról, de most arra kell szorítkoznom, hogy csak néhány jellemzőjét emeljem ki, nehogy elmélkedésünk célját szem elől tévesszem: nevezetesen, hogy a természetes erények szilárd alapján valódi, igazi életet építsünk fel a hitből táplálkozva. Az igazságosság azt jelenti, hogy mindenkinek megadjuk a magáét, de szerintem ez nem elég. Akármilyen sokat is érdemel valaki, még többet kell neki adnunk, mert minden egyes lélek Isten egyedülálló mesterműve.

A szeretet legszebb megnyilvánulása, ha önmagunkat nagyvonalúan felülmúljuk az igazságosságban, gyakran feltűnés nélkül, de gyümölcsözően, mind a mennyben, mind itt a földön. Jóllehet a középút vagy a helyes mérték az erkölcsi erény jellemző vonásai, ezeket a fogalmakat nem szabad oly módon félreérteni, mintha ezek egyet jelentenének a szokásos középszerűséggel, azzal, hogy megelégszünk az elérhető eredmény felével is. A túl sok és a túl kevés között a középút sokkal inkább egy csúcshoz hasonlít, amelyet bölcsességünk az elérhető legjobbnak ismer fel. Éppen így nincs középszerűség az isteni erényeknél: az embernek nem lehet túl sok hite, túl sok reménye és szeretete. Éppen az Isten iránti határtalan szeretetnek kell a nagylelkűség, a megértés és a felebaráti szeretet folyamaként embertársainkra kiáradnia.

Saját gyöngeségünk gyógyító ereje

Ha Isten jelenlétében bátran megvizsgáljuk magunkat, ti is és én is mindennap számtalan hibát találunk magunkban. Nem döntő fontosságúak, mindaddig, amíg Isten segítségével küzdünk, hogy legyőzzük őket. Le is fogjuk küzdeni őket, ha talán nem is sikerül teljesen megszabadulni tőlük. Ezenkívül ha azon fáradozol, hogy mindig válaszolj Isten kegyelmére, gyengeségeid ellenére segíteni fogsz másoknak saját súlyos hibáik legyőzésében. Mivel tudod, hogy éppen olyan törékeny vagy, mint ők, és éppúgy beleeshetsz bármely szörnyű hibába, megértőbbé és finomabbá válsz, de sürgetni is fogod, hogy mi mindannyian úgy döntsünk, teljes szívünkből szeretjük Istent.

Keresztényként, Isten gyermekeiként embertársaink segítői kell, hogy legyünk. Komolyan kell vennünk azt, ami a Jézus körüli alakoskodók szájában hamisan csengett: te nem nézed az emberek személyét12. Mi tehát elutasítunk magunktól minden részrehajlást – bennünket minden ember érdekel! –, de magától értetődően először is azokkal kell törődnünk, akiket Isten többféle, néha látszólag véletlen körülmény miatt helyezett környezetünkbe.

Semmiféle álszent okoskodás nem igazolhatja, hogy elvegyünk valamit a másik embertől, ami megilleti. Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és a testvérét gyűlöli, az hazug21. De azok a szűkmarkúak is csalódnak, akik takarékoskodnak a teremtő Istennek, Atyánknak járó, imádó szeretettel és tisztelettel, és azok is, megtagadják az engedelmességet az isteni parancsoknak abban a hamis föltételezésben, hogy egyesek közülük nem egyeztethetők össze az ember szolgálatával. Szent János erről azt mondja nagyon világosan: Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, hogy szeretjük Istent, és megtesszük parancsait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Parancsai nem nehezek22.

Időnként hallotok majd néhány praktikusnak beállított, de szeretetnek nem nevezhető elméletet, hogy megrövidítsék Isten tiszteletét a dicsőítését. Mindaz, ami Istent magasztalja, számukra túlzás. Ne törődjetek ezekkel a hangokkal, menjetek tovább utatokon. Az ilyen spekulációk csak értelmetlen vitatkozásokhoz vezetnek, amelyek sok embert megbotránkoztatnak, és ellentmondanak Krisztus parancsának, hogy adjuk meg mindenkinek, ami neki jár, ezzel gyakorolva finom érzékkel és határozottan az igazságosság magasztos erényét.

Találóan mutatja be Isten színe előtti helyzetünket a hasonlat arról a szolgáról, aki tízezer talentummal tartozott26. Nekünk sincs semmink, amiből vissza tudnánk adni tartozásunkat. Ez Isten jótettei miatt mérhetetlen, de bűneink még növelik is. Igazság szerint legodaadóbb küzdelmünk sem érdemli ki az isteni megbocsátást számtalan bűnünk számára. De amire nem képes az emberi igazságosság, azt a túláradó isteni irgalom meg tudja tenni. Mert jó, mert irgalma örökkévaló27, Isten el tudja törölni tartozásunkat.

Emlékeztek rá, hogy a példabeszédnek van egy másik fele is, amely pontosan a fordítottja az elsőnek. Az a szolga, aki alighogy megszabadult óriási adósságától, nem irgalmaz szolgatársának, pedig még száz dénár sincs, amivel az tartozott neki. Itt mutatkozik meg szívének gonoszsága. Önmagában véve joga van visszakövetelni a tulajdonát. De lázadozik bennünk valami, mert ekkora könyörtelenség nem lehet igazságos. Nem lehet helyénvaló, hogy abban, aki éppen előtte irgalmas jóságot és megértést kapott, nyoma se legyen a türelemnek adósa iránt. Itassa át gondolkodásotokat, hogy az igazságossághoz nem elég a jogok és kötelességek kimérése, igazságosnak lenni nem számtani művelettel kell, nem összeadással és kivonással.

A keresztény erényesség többet követel. Hálásnak, szeretetreméltónak, nagylelkűnek akar téged, jó és rossz időkben hűséges, megbízható barátnak. Azt akarja, hogy a törvényt és a törvényes fölsőbbséget tiszteljük, és szívesen változtassunk a véleményünkön, ha belátjuk, hogy tévedtünk. Főleg pedig igaz emberként teljesítsük hivatásbeli, családi és társadalmi feladatainkat, magától értetődő odaadással, nem tüntetően, élve jogainkkal, amelyek egyben kötelességek is.

Nem hiszek a lusták igaz voltában, mert az ő dolce far nienté-jük – ahogyan az én szeretett Itáliámban mondják – ellentmond, néha igen súlyos formában, az igazságosság egyik alapvető elvének: a munkának. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten az embert arra teremtette, ut operaretur28, hogy dolgozzon, és embertársaink függnek a munkánktól a családban, az országban, az egész emberiségnek szüksége van hatékony munkánkra. Gyermekeim, micsoda szegényes elképzelésük van az igazságosságról azoknak, akik azt hiszik, hogy az csupán az anyagi javak igazságos elosztása!

Igazságosság és szeretet

Olvassátok a Szentírást, szemléljétek az Úr életének egy-egy jelenetét, tanítását. Álljatok meg azoknál az intéseknél, amelyekkel azt a maréknyi embert alakította, akiket apostolainak szánt, és akiket elküldött az egész világba. Mi a fő üzenet, amely végig jelen van? Nem a szeretet új parancsa? A szeretet nyitja meg az utat a pogány, tönkretett világba.

Legyetek meggyőződve arról, hogy puszta igazságossággal sohasem tudjátok megoldani az emberiség nagy kérdéseit. Ne csodálkozzatok, hogy az emberek megsértődnek, ha csak száraz igazságossággal kezelik őket, mert az ember méltósága sokkal többet kíván, hiszen Isten gyermeke. Szeretetnek kell mindent belülről élettel betöltenie, és kísérnie kívülről, ez mindent szelíddé, istenivé tesz, hiszen szeretet az Isten33. Mindig az istenszeretet legyen az indítóokunk, akkor könnyebb lesz a felebaráti szeretet, és minden földi szeretet tisztább és értelemmel átitatottabb.

A puszta igazságosságtól hosszú az út a szeretet teljességéig, és nem sokan járják végig, a célig. Néhányan megelégszenek egy pár lépéssel: nem törődnek az igazságossággal, és némi jótékonysággal elintézik a dolgot. Ezt felebaráti szeretetnek nevezik, és nem gondolják végig, hogy ez csak a kötelességük kis része. Elégedettek magukkal, mint az a farizeus, aki törvénytisztelőnek tartotta magát, mert kétszer böjtölt hetente, és tizedét adott jövedelméből34.

A szeretet, az igazságosság túláradása, először is a kötelesség teljesítését kívánja meg: azzal kezdjük, ami jogos, azután azzal, ami helyesnek tűnik… De a szeretethez még sok minden szükséges: gyengédség, finom érzék, beleérző képesség, barátságos magatartás. Vagyis meg kell szívlelni azt, amit az apostol mond: hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét35. Csak így fogjuk teljes mértékben élni a szeretetet és megvalósítani Krisztus parancsát.

Számomra a legjobb példa arra, hogyan kapcsolható össze a valódi igazságosság és szeretet, az, ahogyan egy anya viselkedik. Ugyanúgy szereti mindegyik gyermekét, de éppen ezért másképpen kezeli mindegyiküket. Ez az egyenlőtlen igazságosság, hiszen mindegyik gyermek más. Embertársaink viszonylatában is tökéletesíti és kiegészíti a szeretet az igazságosságot úgy, hogy eltérő tulajdonságú emberekkel eltérő módon viselkedünk. A tényleges helyzet szerint adhatunk a szomorúnak örömöt, a tudatlannak tudást, a magányosnak melegséget… Az igazságosság megköveteli, hogy mindenkinek megadjuk a magáét, de nem ugyanazt. Az utópisztikus egyenlősítés súlyos igazságtalansághoz vezet.

Ha mindig úgy akarunk viselkedni, mint egy jó anya, ahhoz el kell felejtenünk magunkat, és nem kívánni másféle uralkodást, mint hogy másoknak szolgáljunk, ahogyan Jézus Krisztus élte és tanította ezt: az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon36. Ehhez belső erő kell, hogy saját akaratunkat alárendeljük az isteni mintának, hogy mindenkiért tudjunk tenni, és keressük a küzdelmet az emberek örök boldogságáért és javáért. Nem ismerek jobb utat ahhoz, hogy igazságosak legyünk, mint az odaadó és szolgáló életet.

Sokan naivnak fognak tartani. Nem törődöm vele, ha így gondolkoznak rólam, mert még mindig hiszek a szeretetben; kezeskedem róla, hogy mindig is hinni fogok! És amíg az Úr élni enged, továbbra is azon fogok fáradozni, mint Krisztus papja, hogy legyen egység és békesség azok között, akik – mint ugyanazon Atyaistennek a gyermekei – testvérek; hogy az emberek jobban megértsék egymást, és hogy mindenkinek része legyen ugyanabban az eszményben: a hitben.

Forduljunk Szűz Máriához, az okos és hűséges Szűzhöz, Szent Józsefhez, az ő jegyeséhez, az igaz ember tökéletes példaképéhez37. Ők, akik Jézus, az Isten Fia jelenlétében megélték azokat az erényeket, amelyeken elmélkedtünk, kieszközlik nekünk azt a kegyelmet, hogy ezek az erények mélyen gyökeret verhessenek lelkünkben, azért, hogy elhatározzuk, úgy cselekszünk mindenkor, mint a Mester jó tanítványai: okosan, igazságosan, telve szeretettel.