Pontlista

A szabadság értelme

Olyan hatalmas és határtalan Jézus Krisztus szabadsága, mint szeretete. Sohasem fogjuk tudni egészen megérteni. De önkéntes engesztelő áldozata, ez a mérhetetlen kincs el kell, hogy gondolkoztasson. Miért adtad nekünk, Uram, ezt a páratlan előjogot, amellyel megtehetjük azt is, hogy nyomodban járunk követve Téged, és azt is, hogy megbántunk? S eközben megtanuljuk értékelni a szabadság helyes használatát, amikor a jót szolgáljuk vele; de fel tudjuk mérni az eltévelyedés nagyságát is, amikor szabadon elfeleltjük és visszautasítjuk a szeretet legnagyobb megnyilatkozását. A személyes szabadság, amelyért mindig harcba szálltam, és minden erőmmel továbbra is harcba szállok, arra ösztönöz, hogy megkérdezzem, szilárd meggyőződéssel és teljes tudatában gyöngeségemnek: mit kívánsz, Uram, mit tegyek Érted szabadon? Krisztus maga felel: Veritas liberabit vos (Jn 8, 32); az igazság fog titeket szabaddá tenni. Mi az az igazság, ami egész életetek számára megnyitja és teljessé teszi a szabadság útját? Azzal az örömmel és bizonyossággal mondom nektek, ami az Isten és teremtményei közti kapcsolatból fakad: tudni, hogy Istentől származunk, hogy a legszentebb Szentháromság szeret bennünket, hogy a legfenségesebb Atya gyermekei vagyunk. Kérem Urunkat, hogy egészen magunkba fogadhassuk, és naponta ízlelhessük ezt, mert akkor tudunk szabad emberként cselekedni. És ne felejtsétek el: aki nem tud róla, hogy Isten gyermeke, nem ismeri léte legbelső igazságát, és cselekvéseiből hiányzik azok méltósága és fölénye, akik mindenek fölött szeretik az Urat.

Legyetek meggyőződve: aki el akarja nyerni a mennyet, annak szabadon és egészen el kell szegődnie Hozzá, tudatos, teljes és elszánt döntéssel. De a szabadság nem elég önmagában: iránytűre van szüksége, amely mutatja számára az utat. A lélek nem tud mozogni úgy, hogy ne volna valakije, aki vezeti. De meg van váltva, hogy Krisztus legyen a királya, akinek az igája édes, és terhe könnyű (Mt 11,30), és ne az ördög, akinek uralma elnyomás (Orígenes, Commentarii in Epistolam ad Romanos, 5, 6 (PG 14, 1034-1035)).

Ne fogadjátok el azok hamis ábrándképeit, akik megelégszenek a szomorú „Szabadság, szabadság!” kiáltással. E mögött gyakran búvik meg tragikus szolgaság; mert ha egy tévedés javára döntünk, az nem szabadít föl; Krisztus az egyetlen, aki valóban szabaddá tesz15, mert csak Ő az út, az igazság és az élet (Vö. Gal 4, 31).

Anyánk, az Egyház mindig hirdette a szabadságot, és a fatalizmus minden változatát, a régieket éppúgy, mint az újakat, elutasította. Kimondta, hogy minden ember saját sorsának ura, a jóé és a rosszé: Aki jót tett, bemegy az örök életre, aki viszont rosszat, az örök tűzre (Quicumque hitvallás). Ez az iszonyatos döntési lehetőség, ami kezedben, kezemben, mindannyiunk kezében van, és méltóságunk jele, mindig újra megdöbbent bennünket. A bűn annyira az akaratból fakadó rossz, hogy semmiképpen sem volna bűn, ha nem volna kiindulópontja az akarat. Ez az állítás annyira meggyőző, hogy ebben a világot benépesítő kevés bölcs és sok tudatlan egyetért (Szent Ágoston, De vera religione, 14, 27 (PL 34, 133)).

Újból fölemelem szívemet Uramhoz, Istenemhez, hogy megköszönjem neki. Semmi sem akadályozhatta volna meg őt abban, hogy a bűnre képtelennek teremtsen bennünket, és a jóra ellenállhatatlan hajlammal, de ő úgy gondolta, szolgái úgy jobbak, ha szabadságban szolgálnak Neki (Szent Ágoston, uo. (PL 34, 134)). Milyen nagy a szeretete, mekkora az irgalma a mi Atyánknak! Ha Isten gyermekei iránti szeretetének ekkora tetteire tekintek, jótettekre, amelyek azt hirdetik, hogy Isten bolondul szeret bennünket, akkor azt szeretném, hogy ezer szívem és ezer szám legyen, hogy az Atyaistent, a Fiúistent és a Szentlélekistent vég nélkül magasztaljam. Szüntelenül dobogtassa meg a szíveteket, hogy a mindenséget gondviselésével kormányzó Isten nem rabszolgákat, hanem szabad gyermekeket akar. Akkor is, ha ősszüleink bukása miatt bűnre való hajlammal, proni ad peccatum születtünk, mindegyikünk lelkét megajándékozta isteni Lelke egy szikrájával, a jó utáni vággyal, a soha véget nem érő béke szomjával, és elvezet bennünket ahhoz a felismeréshez, hogy az igazság, a boldogság és a szabadság csak akkor a miénk, ha hagyjuk, hogy az örök élet magvetése kihajtson bennünk.

Azt szoktam mondani, három dolog van, ami nekünk a földön örömöt szerez, és a mennyei örök boldogságra vezet: az erős, gyöngéden érző, örömteli és tántoríthatatlan hűség a hithez, a hivatáshoz, amelyet kaptunk és a tisztasághoz. Csak az marad az útmenti tövises bozótba gabalyodva – a gőgbe és az érzékiségbe – aki azt akarja; és ha nem változik meg, boldogtalan marad, mert hátat fordított Krisztus szeretetének.

Hadd mondjam újból nyomatékosan: mindannyian tele vagyunk gyarlóságokkal. De nyomorúságainknak soha nem szabad soha elválasztania Isten szeretetétől. Vegyünk inkább magunkra ezt a Szeretetet, és meneküljünk az isteni jósághoz, öltsük azt magunkra, mint a régi lovagok a páncéljukat. Az a bizonyos: Ecce ego, quia vocasti me26 – itt vagyok, hiszen te hívtál engem, a mi védőpajzsunk. Nem szabad Istentől eltávolodnunk, mert tudjuk, hogy törékenyek vagyunk, mint az agyagedény; inkább küzdenünk kell nyomorúságaink ellen, mivel Isten bízik bennünk.