Pontlista

Ha a büszkeség eluralkodik a lelken, akkor ennek következményeként rendszerint az összes többi főbűn is megjelenik: fösvénység, mindenféle mértéktelenség, irigység, igazságtalanság. A büszke, gőgös ember – értelmetlenül – megpróbálja a mindenkivel irgalmas Istent letaszítani a trónjáról, hogy önmagát, a velejéig kegyetlent ültesse oda.

Kérnünk kell az Urat, hogy ne engedje, hogy ebbe a kísértésbe essünk. A gőg a legrosszabb bűn, ráadásul a legnevetségesebb. Aki hagyja magát ettől a körmönfont szemfényvesztéstől megbabonázni, egyre inkább látszatvilágba kerül, belsőleg üressé, felfuvalkodottá válik, mint a mesebeli béka, amely mindig több levegőt szív magába addig, míg végül szétpukkad. Tisztán emberi szempontból is visszataszító a gőg, hiszen ha valaki minden és mindenki fölött állónak képzeli magát, állandóan csak magát csodálja, és semmibe veszi a többieket, akik viszont az ő fontoskodását kigúnyolják.

Saját gyöngeségünk gyógyító ereje

Ha Isten jelenlétében bátran megvizsgáljuk magunkat, ti is és én is mindennap számtalan hibát találunk magunkban. Nem döntő fontosságúak, mindaddig, amíg Isten segítségével küzdünk, hogy legyőzzük őket. Le is fogjuk küzdeni őket, ha talán nem is sikerül teljesen megszabadulni tőlük. Ezenkívül ha azon fáradozol, hogy mindig válaszolj Isten kegyelmére, gyengeségeid ellenére segíteni fogsz másoknak saját súlyos hibáik legyőzésében. Mivel tudod, hogy éppen olyan törékeny vagy, mint ők, és éppúgy beleeshetsz bármely szörnyű hibába, megértőbbé és finomabbá válsz, de sürgetni is fogod, hogy mi mindannyian úgy döntsünk, teljes szívünkből szeretjük Istent.

Keresztényként, Isten gyermekeiként embertársaink segítői kell, hogy legyünk. Komolyan kell vennünk azt, ami a Jézus körüli alakoskodók szájában hamisan csengett: te nem nézed az emberek személyét12. Mi tehát elutasítunk magunktól minden részrehajlást – bennünket minden ember érdekel! –, de magától értetődően először is azokkal kell törődnünk, akiket Isten többféle, néha látszólag véletlen körülmény miatt helyezett környezetünkbe.

Kérjük az Urat vele való beszélgetésünk végén, adja meg nekünk, hogy Pál apostollal mondhassuk: De mindezeken győzedelmeskedünk az által, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van36.

A szeretet az, amelyről a Szentírás lángoló szavakkal mondja: Tengernyi víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyamok sem tudják elsodorni37, a szeretetet, amely az Istenanya szívét eltöltötte, és olyan gazdaggá tette, hogy minden ember Anyjává tudott lenni. Benne egybeolvad az Isten iránti szeretet, a minden gyermekével való törődéssel. Milyen nagy lehetett a fájdalma mérhetetlenül szelíd szívének, amely a legkisebb dologra is figyelt – nincs boruk38 –, mikor Jézus szenvedése alatt és halálakor ott kellett, hogy legyen a kollektív őrjöngés kitörésénél. De Mária nem beszél. Szeret, hallgat, és megbocsát, mint a Fia. Ez a szeretetből fakadó erő.