Pontlista

Őszinteség a lelki vezetésben

Elég jól ismeritek keresztényi kötelességeiteket ahhoz, hogy nyugodtan és állhatatosan járhassatok az életszentség útján; ugyanígy számítotok a legtöbb nehézségre is, mert ezek már az út elején fölismerhetők. Most pedig szeretném lelketekre kötni, hogy keressétek lelki vezető segítő irányítását, és bízzátok rá a dolgaitokat. Vágyatokat, hogy szentek legyetek, lelkiéletetek mindennapi kérdéseit, győzelmeiteket és vereségeiteket.

Legyetek mindig őszinték a lelki vezetőhöz. Mondjatok el mindent, nyíljatok meg neki egészen, köntörfalazás és félelem nélkül. Máskülönben a kezdetben sima és egyenes út egyre szövevényesebbé válik, és a végén torkotokon akad, ami kezdetben csekélység volt. Tévedés azt hinni, hogy valakinek a bukása nagyon váratlan esemény. Nem, valószínűleg öncsalás áldozata volt, és már a kiinduláskor hamisak voltak az alapelvei, vagy olyan sokáig élt lelki lazaságban, hogy lassanként eltűnt lelke tisztasága, és végül összeroppant az egyre növekvő bűnök súlya alatt. (…) Egyetlen ház sem omlik össze hirtelen, egyik pillanatról a másikra. Először néhány csepp szivárog be régi hiányosságok miatt vagy a lakók hanyagsága miatt a repedésekbe, és a tető apránként tönkremegy. Ha a lyukakat nem foltozzák be, ömlik be az eső (Cassianus, Collationes, 6, 17 (PL 49, 667-668)).

Ismeritek azt a történetet, amikor a cigány gyónni megy? Persze ez csak kitalálás, ami a valódi gyónásokban elhangzik, arról soha nem beszélnek, egyébként pedig én nagyon szeretem a cigányokat. Szegény fickó őszintén megbánta, amit tett: Plébános úr kérem, gyónom, hogy elloptam egy kötelet… – hát ez nem sok … – de volt a végén egy öszvér… és azon volt még egy kötél… és azon is volt egy öszvér… – és így tovább hússzor. Gyermekeim, így van ez velünk is: ha engedünk egy kötélnek, akkor jön a rossz hajlamok és nyomorúságok egész sorozata, lealacsonyítanak és megszégyenítenek. Így van ez másokkal való kapcsolatainkban is: alig észrevehető szeretetlenséggel kezdődik, de a végén jeges közömbösséggel fordítunk hátat embertársainknak.

Fogjátok el nekünk a rókakölyköket, mert feldúlják a szőlőt, a mi szőlőnket is, pedig a szőlőnk már virágzik (Én 2, 15). Légy hűséges, légy nagyon hűséges a kis dolgokban! Ha így próbálunk élni, megtanuljuk, hogy gyermeki bizalommal forduljunk Máriához. Nem említettem, – még az elején –, hogy nagyon kicsik vagyunk? – Mert csak azok az évek számítanak, amelyeket azóta teltek el, hogy elhatároztuk, Isten közelségében fogunk élni. Ezért nagyon sok értelme van annak, hogy nyomorúságunkban és kábulatunkban Isten Anyja fenséges, szent tisztaságának közelségét keressük, – hiszen ő a mi Anyánk is.

Hallgassatok meg egy másik, igazi történetet, szabad elmesélnem, mert nagyon régen történt, és kíméletlen közvetlensége segíthet nekünk. Lelkigyakorlatot tartottam egyszer több egyházmegyéből összegyűlt papoknak. Mindegyiküket fölkerestem együttérző, baráti módon, hogy elmondassák, ami a szívüket nyomja; mert a papoknak is szükségük van a testvéri segítségre és jó tanácsra. Elkezdtem beszélgetni egyikükkel, aki egyenes és szókimondó ember volt, és próbáltam tapintatosan, de nyomatékosan segíteni az őszinte megnyílást, hogy gyógyítsam szíve talán meglevő sebeit. Egyszer csak félbeszakított a következő szavakkal: „Nagyon-nagyon irigylem a szamaramat! Hét plébánián szolgált, és senki sem talált benne hibát… Bárcsak így szolgáltam volna én is!