Pontlista

Ezután itt az ideje annak, hogy égi Anyádhoz könyörögj, vegyen a karjába, és irányítsa rád Fia irgalmas tekintetét. Kezdj el mindjárt konkrét jóföltételeket megfogalmazni: irtsd ki végre ezt vagy azt a kis dolgot, bármennyire fáj is. Ismered őket, Isten is ismeri: gőg, érzékiség, a természetfölötti látásmód hiánya. Ezek összefognak, és azt suttogják neked: de hiszen az ilyesmi szóra sem érdemes! Micsoda apróságok! Ne állj szóba a kísértéssel, mondd neki azt: én ebben is, mert ez isteni követelmény, odaadó akarok lenni! Nagyon igazad lesz, ha így gondolkozol, mert a szeretet a kis dolgokban mutatkozik meg igazán. A legkeményebb áldozatok azok közt, amelyeket az Úr kér, rendszerint az egészen kicsinyek. Ezek olyan rendszerességet kívánnak, és olyan nagy a jelentőségük, mint a szívverésnek.

Hány anyát ismertél már, aki hősi és rendkívüli dolgokat tett? Bizonyára nagyon keveset. De azt tudjuk, te is meg én is, milyen sok anya van, akik hősiesen élnek, igazán hősiesen, bár ez nem tűnik föl, nem látványos. Sohasem jelennek meg szalagcímeken, de folyton föláldozzák magukat, örömmel felejtik el saját kívánságaikat és hajlamaikat, ajándékba adják idejüket, lemondanak önmaguk érvényesítéséről, sikeréről, csak gyermekeik boldogok legyenek.

Az engesztelés szelleme

Őszinte jó elhatározásokat fontolgatsz? Kérd az Urat, hogy segítsen neked nehézségeket vállalni, iránta való szeretetből mindent természetesen átitatni az önmegtagadás tisztító illatával. Add oda magad az ő szolgálatában csöndben, tolakodás nélkül, mint az örökmécses a szentségház mellett. Ha pillanatnyilag nem jutna eszedbe, szíved mit válaszoljon az isteni kegyelem ösztönzéseire, akkor hallgass csak ide.

Engesztelés pontosan teljesíteni azt a napirendet, amit te állítottál össze magadnak, akkor is, ha testednek nem tetszik, akkor is, ha gondolataid vágyálmokba akarnának menekülni. Engesztelés, ha akkor kelsz föl, amikorra előre elhatároztad. Engesztelés, ha egy nehéz, fárasztó munkát nem halasztasz el, mikor nincs okod rá.

Az engeszteléshez tartozik az is, ha össze tudod egyeztetni Isten, embertársaid és önmagad iránti kötelességeidet, mert kényszeríted magadat, hogy időt találj arra, amit éppen meg kell tenned. Engesztelsz, ha szeretettel aláveted magad az ima tervezett idejének, bármilyen kimerültnek, kedvetlennek vagy belsőleg hidegnek érzed magad.

Engesztelés az is, ha embertársaiddal való viselkedésedet átitatja a legmagasabb fokú szeretet, különösen akkor, ha azokról van szó, akik közel állnak hozzád. Engesztelésből lehet gyöngéden együtt érezni a szomorkodókkal, betegekkel, azokkal, akiket szenvedés próbál meg, türelmesnek lenni azokkal, akik terhedre vannak, vagy alkalmatlan időben jönnek. Engesztelés, ha terveinket fölborítjuk, vagy elhalasztjuk, ha a körülmények azt kívánják, és főleg, ha ez segít embertársainknak teljesíteni értelmes és jó szándékukat.

Engesztelni lehet azzal, ha jókedvűen fogadjuk a mindennapok ezer kis kellemetlenségét, és azzal, ha nem hagyjuk abba, amivel foglalkozunk, amikor már nem sikerül megújítani magunkban a kezdés örömteljes lendületét. Engesztelhetünk azzal, ha hálásan esszük meg azt, ami az asztalra kerül, és lemondunk különleges kívánságainkról.

Szülők számára és azoknak, akiknek vezetői vagy nevelői feladatuk van, engesztelés valakit kijavítani, akinek erre szüksége van, miután előtte mérlegelték a hiba fajtáját, annak a személyes adottságait, akinek segíteni akarnak, és nem hagyni, hogy szubjektív szempontok félrevezessék őket, mert ez gyakran gyávaság és szentimentalizmus.

Az engesztelés szelleme megtanít arra, hogy ne éljünk pusztán elképzelt tervek igézetében, amelyek jövőnket mesterműként és nagyszerű sikerként festik meg. Mekkora öröm Istennek, ha meg tudjuk tenni, hogy lemondunk kisszerű mázolmányainkról, és hagyjuk, hogy Ő vezesse az ecsetet, Ő adja meg a színárnyalatokat.

Lehetne még sok példát találni. Csak néhányat említettem, amelyek éppen eszembe jutottak. Ezeket napközben fölhasználhatod arra, hogy Istenhez és felebarátaidhoz közelebb kerülj. De ismétlem, a kis példák bemutatásával nem azt akarom mondani, hogy megvetem a nagy engesztelő tetteket. Ezek jók, helyesek, sőt szükségesek, ha az Úr valakit erre az útra hív. De fontos megtudni, lelki vezetőnk helyesli-e őket. Arra is figyelmeztetni szeretnélek, hogy a rendkívüli engesztelő gyakorlatok hatalmas bukásokkal járhatnak, amelyekhez a gőg vezet. Ha azonban mindig újra fölindítjuk magunkban a jó szándékot, hogy a napi kis ütközetekben Isten tetszését keressük, – például mosolygunk, ha nincs is hozzá kedvünk; állítom, hogy néha ez nehezebb, mint egy óra hosszat vezeklő övet viselni – ha folyton megújítjuk ezt a szándékot, nehezen leszünk gőgösek, és nehezen képzeljük azt, hogy már szinte hősök vagyunk, inkább olyannak látjuk magunkat, mint egy gyermek, aki apjának csak valami apróságot tud adni, de azt apja nagy örömmel fogadja.

Tehát egy kereszténynek mindig az önmegtagadás szellemében kell élnie? Igen, szeretetből. Ez a kincsünk pedig cserépedényben van, hogy a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne önmagunknak. Mindenfelől szorongatnak bennünket, de agyon nem nyomnak; bizonytalanságban vagyunk, de nem esünk kétségbe; üldözést szenvedünk, de elhagyottak nem vagyunk; földre terítenek, de el nem veszünk; állandóan hordozzuk testünkben Jézus halálát, hogy Jézus élete testünkben nyilvánvaló legyen23.

Tekints még egyszer életedre. Kérj bocsánatot hibáidért, melyeket lelkiismereted rögtön észrevesz: nem fékezted nyelvedet, gondolataid túl gyakran köröztek önmagad körül, kritikus gondolatba beleegyeztél, és most kényelmetlenül érzed magad, gondban vagy… Pedig nagyon boldogok lehettek! Az Úr azt akarja, hogy vidámak legyünk, örömtől ittasak! Azt akarja, hogy mi is az örömnek azon az útján járjunk, amelyen ő járt! Hogy csak akkor érezzük magunkat nyomorultnak, ha el akarjuk hagyni az ő útját, és rá akarunk térni a magunk önző és érzéki útjára, vagy ami még rosszabb, a képmutatók útját választjuk.

A kereszténynek hitelesnek, igazlelkűnek, őszintének kell lennie minden dolgában. Krisztus szellemének kell látszania viselkedésén. Ha valakinek következetesnek kell lennie ezen a világon, az a keresztény, mert őrá bízták a fölszabadító, üdvözítő igazságot25. Neki kell kamatoztatnia ezt az adományt26. Azt kérdezitek esetleg, Atya, hogyan érhetem el, hogy ilyen őszinte legyen az életem? Jézus Krisztus megadta Egyházának az összes eszközt, ami kell hozzá: megtanított imádkozni, megmutatta, milyen kapcsolatban kell lenni a mennyei Atyával; elküldte Lelkét, a Nagy Ismeretlent, hogy működjön lelkünkben; szentségeket hagyott ránk a kegyelem látható jeleiként. Ezeket az eszközöket használd. Legyen intenzívebb a belső életed. Imádkozz mindennap, és sohase húzd el válladat Krisztus keresztjétől, ettől az édes tehertől.

Maga Jézus szólított föl téged, hogy kövesd, légy jó tanítványa, vess földi utadon békét és örömöt, amilyet a világ nem tud adni. Ehhez pedig – újra mondom – az élettől és a haláltól való félelem nélkül kell előremennünk, és nem térni ki a fájdalom útjából aggódva. Mert egy keresztény számára a fájdalom a tisztulás eszköze, és alkalom arra, hogy a mindennapi történésekben őszintén szeressük embertársainkat.

Lejárt az időnk. Ezzel az elmélkedéssel, amelyet most befejezek, indítást próbáltam adni, hogy tűzz ki magadnak néhány jó föltételt, ne sokat, de legyenek konkrétak. Gondold meg: Isten azt akarja, hogy örülj. Ha lehetőségeid határai közt megteszed a legjobbat, ami tőled telik, boldog leszel, nagyon-nagyon boldog akkor is, ha mindig meglesz a kereszted. De neked a kereszt már nem vérpad, hanem Jézus Krisztus uralkodói trónja. Urunk mellett ott áll anyja, Mária, ő a mi Anyánk is. Eszközölje ki neked az erőt, amire szükséged van ahhoz, hogy eltökélten kövesd Fiának lépteit.