Pontlista

Azt szoktam mondani, három dolog van, ami nekünk a földön örömöt szerez, és a mennyei örök boldogságra vezet: az erős, gyöngéden érző, örömteli és tántoríthatatlan hűség a hithez, a hivatáshoz, amelyet kaptunk és a tisztasághoz. Csak az marad az útmenti tövises bozótba gabalyodva – a gőgbe és az érzékiségbe – aki azt akarja; és ha nem változik meg, boldogtalan marad, mert hátat fordított Krisztus szeretetének.

Hadd mondjam újból nyomatékosan: mindannyian tele vagyunk gyarlóságokkal. De nyomorúságainknak soha nem szabad soha elválasztania Isten szeretetétől. Vegyünk inkább magunkra ezt a Szeretetet, és meneküljünk az isteni jósághoz, öltsük azt magunkra, mint a régi lovagok a páncéljukat. Az a bizonyos: Ecce ego, quia vocasti me26 – itt vagyok, hiszen te hívtál engem, a mi védőpajzsunk. Nem szabad Istentől eltávolodnunk, mert tudjuk, hogy törékenyek vagyunk, mint az agyagedény; inkább küzdenünk kell nyomorúságaink ellen, mivel Isten bízik bennünk.

Mindent meg tudok tenni

Ne mondd nekem, hogy Krisztussal akarsz azonosulni, megismerni őt és szeretni, ha nem harcolsz. Ha biztos úton akarunk járni Krisztus követésében, és úgy cselekedni, ahogy Isten gyermekének kell, akkor már tudjuk, hogy mi vár ránk: a szent kereszt, reményünk biztosítéka az Istennel való egyesülésre.

Már most előre szeretném neked megmondani, hogy nem kényelmes vállalkozás Krisztus követése: erőfeszítésbe kerül úgy élni, ahogy az Úr akarja. Felolvasom nektek azt a részt, ahol Pál felsorolja azokat a merész tetteket és szenvedéseket, melyeket Jézus akaratának teljesítésére magára vállalt: A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyven ütést, háromszor szenvedtem megvesszőzést, egyszer megkövezést, háromszor hajótörést, egy nap és egy éjjel a mély tengeren hányódtam. Gyakran voltam úton, veszélyben folyóvizeken, veszélyben rablók között, veszélyben saját népem körében, veszélyben a pogányok között, veszélyben városban, veszélyben pusztaságban, veszélyben tengeren, veszélyben hamis testvérek között. Fáradságban és nyomorúságban, gyakori virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben Ezek mellett ott van még a naponkénti zaklatásom, s az összes egyház gondja14.

Az Úrral való beszélgetésünkben mindig a kézzelfogható valóságot szeretném szem előtt tartani, anélkül, hogy elméleteket ötölnék ki, vagy hogy nagy nélkülözésekről és hőstettekről álmodoznék, amelyekre többnyire semmilyen lehetőség nem adódik. Egy a fontos: hogy kihasználjuk az időt, amely elfolyik a kezünkből; keresztény mérték szerint az idő több mint pénz, a dicsőség záloga, amely majd osztályrészünk lesz.

Többé-kevésbé valószínű, hogy a mi hétköznapjainkban soha nem lesz olyan nehéz és sok próbatétel, mint Szent Pál életében. Érezzük a durva önzést, az érzékiség belénkhasító csapásait, amelyek nevetséges önhittséggel és sok más hibával együtt sújtanak bennünket. Egyetlen nyomorúság az élet. Veszítsük el emiatt bátorságunkat? Nem, mert Pállal együtt mondhatjuk az Úrnak: Kedvem telik a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős15.

Vannak időszakok, amikor minden fordítva történik, minden másként megy, mint ahogy elképzeltük. Szeretnénk önkéntelenül felkiáltani: Uram, minden összeomlik, minden rombadől, amit építek! Itt az ideje átgondolni: Uram, veled együtt biztosan előre haladok, mert Te magad vagy az erő: quia tu es, Deus, fortitudo mea16 – Istenem, te vagy az én erősségem.

Arra kérlek, hogy munka közben és mindenben tevékenységedben, emeld kitartóan az égre tekintetedet, mert a remény késztet arra, hogy belekapaszkodjunk Isten kezébe. Mindig felénk nyújtja, hogy el ne veszítsük természetfeletti látásunkat – pontosan akkor ne –, amikor szenvedélyek szorongatnak, amelyek énünkben, ezen a nyomorúságos rejtekhelyen fogva akarnak tartani, vagy amikor gyermekes hiúsággal úgy véljük, hogy mi vagyunk a világ közepe. Abban a meggyőződésben élek, hogy nekem semmi sem fog sikerülni, ha nem Jézus Krisztusra tekintek. És tudom, hogy az a képesség, hogy legyőzzem önmagam és hogy győzzek, onnan ered, hogy erősen ragaszkodom ehhez: Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad17. Ezek a szavak azt a megdönthetetlen ígéretet tartalmazzák, hogy Isten nem hagyja el gyermekeit, ha ők nem hagyják el őt.

Isten fáradhatatlanul megbocsát

A Szentírás szerint még az igaz is hétszer botlik el napjában19 Valahányszor, amikor ezeket a szavakat olvasom, mély szeretet és fájdalom járja át a szívemet. Mert ezáltal is eggyel többször fordul hozzánk az Úr isteni utalással végtelen irgalmára, szelídségére, kedvességére. Légy biztos benne, hogy Isten nem akarja a nyomorúságunkat, de nem is veszi semmibe őket, hanem megszentelődésünk tervébe illeszti.

A szeretettől mélyen megrendülve, mondtam az előbb. Mert ha életemre őszintém tekintek, észreveszem: nem vagyok senki, nincs semmim, nem vagyok képes semmire, semmirekellő vagyok – semmi vagyok! De Ő minden, és Ő az enyém, én az övé, mert nem utasít el engem. Odaadta értem magát. Láttatok valaha is ennél nagyobb szeretetet?

És a fájdalom is mélyen megrendít: vizsgálom viselkedésemet, és megrémülök számtalan hanyagságom láttán. Csak azt a néhány órát kell felidéznem, amióta felkeltem: milyen szegényes a szeretetem és a hűségem. Nagyon fáj, de nem foszt meg békémtől. Leborulok Isten előtt és világosan elmondom neki, hogyan állok. Azonnal érzem a bizonyosságot: mellém áll, és szívem mélyen hallom, amint lassú szavakkal mondja: Meus es tu20 enyém vagy! Tudtam, milyen vagy és tudom is: csak előre!

Nem is lehet másként: ha folyamatosan Isten jelenlétébe helyezkedünk, megnő a bizalmunk, mert észrevesszük, hogy szeretete és hívása mindig él, mert Isten sohasem lankad el irántunk való szeretetében. A remény erénye megtanít bennünket, hogy nélküle még a legkisebb kötelességünket sem tudjuk teljesíteni. De vele, kegyelme által begyógyulnak sebeink, erejével betakarva ellen tudunk állni az ellenség támadásainak, és javulhatunk. Summa summarum: annak a tudata, hogy csak törékeny agyagedények vagyunk, elsősorban arra késztet, hogy reményünket egyre erősebben Krisztusba vessük.

Újítsátok meg minden nap egy határozott Serviam!-mal – Téged akarlak szolgálni, Uram! – a szándékot, hogy nem adjátok föl, nem lesztek lusták és hanyagok, több reménnyel és optimizmussal fogtok hozzá a munkához. Hiszen meg vagyunk róla győződve, hogy egy őszinte szeretettel végzett tett kiegyenlíti a vereséget, amelyet egy csetepatéban elszenvedtünk.

A remény erénye, a bizalom, hogy Isten gondviselésével és mindenhatóságával vezet bennünket, hogy minden szükséges eszközt megad számunkra, fölidézi, milyen jó az Úr az emberekhez, hozzád és hozzám. Ő mindig kész bennünket meghallgatni, és sohasem fárad bele, hogy figyeljen ránk. Ő mindenről akar hallani tőled: örömeidről, sikereidről és szeretetedről éppúgy, mint szükségeidről, szenvedéseidről és kudarcaidról. Remélj tehát benne nemcsak akkor, amikor gyengeségeidbe ütközöl, fordulj mennyei Atyádhoz jó és rossz helyzetekben, keresd szüntelenül irgalmának védelmét. Nem kell ahhoz nagy alázat, hogy észrevegyük, hogy semmi vagyunk, nullák hosszú sora, de ez a belátás leküzdhetetlen erővé alakul át, mert a nullák bal oldalán Krisztus áll: milyen mérhetetlenül nagy szám! Az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitől kellene félnem?26

Talán úgy érzed, hogy bűneid száma oly nagy, hogy az Úr nem hallgathat meg téged. Tévedsz, mert az Ő szíve telve van irgalommal. Ha a vigasztaló fölismerés ellenére mégis rád nehezedik nyomorúságod, lépj elé úgy, mint a vámos28: Uram, itt vagyok, tégy velem, amit akarsz! Idézd emlékezetedbe, amit Máté írt arról, hogyan vitték a bénát Jézus elé. A beteg nem szól egy szót sem, csak fekszik Isten színe előtt. Annak az embernek a töredelme, bűnbánata, aki tudja, hogy semmit sem érdemel, meghatja az Urat, és mint mindig, irgalmasnak bizonyul: Bízzál fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.”29

Azt tanácsolom imádra vonatkozóan, éld bele magad úgy az Evangélium elbeszéléseibe, mintha te is résztvevője lennél. Először is, képzeld magad elé azt a történést, amelyet szeretnél összeszedetten szemlélni. Azután értelmeddel végiggondolod a Mester életének egy jellemvonását: szerető szívét, alázatát, tisztaságát, azt, ahogyan az Atya akaratát teljesítette. Mondd el neki, hogy hasonló esetben veled, hogy történik ez, mi foglalkoztat abban a pillanatban, mi megy végbe benned. Maradj figyelmes, talán rá akar vezetni valamire; és sugall valamit bensődben, felfedezel valami újat, finoman korhol.