Pontlista

Kérjük az Urat vele való beszélgetésünk végén, adja meg nekünk, hogy Pál apostollal mondhassuk: De mindezeken győzedelmeskedünk az által, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van36.

A szeretet az, amelyről a Szentírás lángoló szavakkal mondja: Tengernyi víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyamok sem tudják elsodorni37, a szeretetet, amely az Istenanya szívét eltöltötte, és olyan gazdaggá tette, hogy minden ember Anyjává tudott lenni. Benne egybeolvad az Isten iránti szeretet, a minden gyermekével való törődéssel. Milyen nagy lehetett a fájdalma mérhetetlenül szelíd szívének, amely a legkisebb dologra is figyelt – nincs boruk38 –, mikor Jézus szenvedése alatt és halálakor ott kellett, hogy legyen a kollektív őrjöngés kitörésénél. De Mária nem beszél. Szeret, hallgat, és megbocsát, mint a Fia. Ez a szeretetből fakadó erő.

Mária istenanyaságából fakad mindaz a tökéletesség és erény, amely őt ékesíti. Ezért fogantatott szeplőtelenül, ezért kegyelemmel teljes, mindenkor szűz, ezért vétetett fel a mennybe testével és lelkével, ezért koronázták az egész teremtés királynőjévé, és ezért kapott nagyobb méltóságot, mint a szentek és angyalok. Csak Isten nagyobb nála. „Mivel a Szent Szűz Isten Anyja, bizonyos módon végtelen méltósággal bír, amelynek forrása a végtelen Jóság, aki maga Isten.”3 Ezzel kapcsolatban lehetetlen túlzásba esni. Sosem fogunk kellőképpen elmélyülni ebben a kimondhatatlan misztériumban; sosem leszünk képesek meghálálni Szentséges Anyánknak, hogy neki köszönhetően ilyen közeli kapcsolatba kerülhettünk a Szentháromsággal.

Bűnösök voltunk és Isten ellenségei. A megváltás nemcsak megszabadít a bűneinktől és kiengesztel Istennel, hanem az ő gyermekeivé is tesz minket, és Édesanyát ajándékoz nekünk, azt, akitől az Ige emberi természetét kapta. Létezhet a szeretetnek ennél nagylelkűbb és nagyobb mértékű kiáradása? Isten vágyott arra, hogy megváltson bennünket, és végtelen bölcsességében számtalan módon megvalósíthatta volna az akaratát. Végül olyan módot választott, amely minden kétséget eloszlat az üdvösségünket és megdicsőülésünket illetően. „Mint ahogy az első Ádám sem férfitől és nőtől származik, hanem a földből vétetett, úgy az utolsó Ádám is – akinek be kellett gyógyítania az első által ütött sebet – testét a Szűz méhéből kapta, hogy test szerint olyan legyen, mint azoknak a teste, akik vétkeztek.”4

Elmélkedjünk mi is gyakran nyugodt, csendes imádságban mindarról, amit a Szűzanyáról hallottunk. Így a lelkünkben felhalmozódik a sok emlékezetes esemény, ami segít habozás nélkül hozzá fordulni, főképp akkor, amikor nincs más menedékünk. Nem önzés ez a részünkről? Bizonyosan az. De az édesanyák vajon nem tudják, hogy mi, gyermekek általában kicsit önzők vagyunk, és gyakran végső mentsvárként szaladunk oda hozzájuk? Tisztában vannak vele, de nem bánják, hiszen édesanyák, és önzetlen szeretetük a mi látszólagos önzésünkben is meglátja a gyermeki szeretetet és a ráhagyatkozó bizalmat.

Nem azt akarom sugallni ezzel – sem magamnak, sem másoknak –, hogy a Szűzanya iránti tiszteletünk csak ilyen sürgető segélykérésekre korlátozódjon. Mégis úgy gondolom, hogy nem kell rosszul éreznünk magunkat, ha ez olykor előfordul. Az édesanyák nem vezetnek nyilvántartást a gyermekeik szeretetének megnyilvánulásairól, nem kicsinyesek. Egy apró kedvesség bearanyozza a napjukat, és sokkal többel viszonozzák, mint amennyit kaptak. Ha így tesz egy anya itt a földön, akkor mi mindent várhatunk mennyei Édesanyánktól?

Talán valaki most azt gondolja, hogy a mindennapok és az élet viszontagságai aligha alkalmasak arra, hogy közben a szívünk egy olyan tiszta teremtményre figyeljen, mint Szűz Mária. Arra biztatlak benneteket, hogy gondolkodjatok el erről. Mi vezeti minden tettünket, akár anélkül, hogy tudatában lennénk? Ha Isten szeretete vezet minket, és tiszta szándékkal dolgozunk, akkor azt keressük, ami jó és tiszta, ami a lelkiismeretet békével és a lelket örömmel tölti el. Hogy olykor hibázunk? Valóban, de amikor belátjuk a hibáinkat, akkor még világosabban ráébredünk arra, hogy az a boldogság, amelyre törekszünk, nem mulandó, hanem mély és derűs, emberi és természetfeletti.

Ezt a boldogságot a földön egyetlen teremtmény érte el, mivel ő Isten remekműve: Mária, a mi legszentebb Anyánk. Ő él és védelmez bennünket. Testben és lélekben ott van az Atya, a Fiú és a Szentlélek mellett. Ő ugyanaz a Mária, aki Palesztinában született, aki gyermekkorától az Úrnak szentelte magát, aki fogadta Gábor arkangyal üdvözletét, aki a világra szülte a Megváltónkat, és aki ott állt a kereszt alatt.

Benne minden eszmény testet ölt, de nem szabad azt gondolnunk, hogy fensége és nagysága megközelíthetetlenné, távolivá teszi. Mária kegyelemmel teljes, akiben megvan minden tökéletesség, de egyben anya is. Hatalmával mindent elér Istennél, amit csak kérünk tőle; anyaként teljesíteni akarja kéréseinket. Anyaként megérti a gyengeségeinket is, és bátorít, megértően néz a hibáinkra, megkönnyíti az utunkat, mindig készen áll segíteni, akkor is, amikor úgy tűnik, hogy nincs kiút.