Pontlista

Nagyhét elején vagyunk. Közel van az a pillanat, amikor a Golgotán az egész emberiség megváltása beteljesül, és én úgy gondolom, ez az idő éppen alkalmas arra, hogy te is és én is átgondoljuk, milyen módon szerezte meg Jézus, a mi Urunk, üdvösségünket. Szemlélni akarjuk irántunk való szeretetét, ezt a valóban kimondhatatlan szeretetet irántunk, szegény teremtmények iránt, akik a föld sarából vagyunk.

Memento homo, quia pulvis es, et in pulverem reverteris1. Emlékezél, ember, hogy por vagy és porrá leszel. Ezekkel a szavakkal intett bennünket anyánk, az Egyház a böjti idő kezdetén, hogy ne felejtsük el soha, milyen nyomorúságosak vagyunk: testünk, amely most duzzad az életerőtől, egy napon eloszlik, mintha csak könnyű porfelhő lenne, ami az úton marad utánunk: mint köd, amit elűz a nap2.

Krisztus példája

Miután ilyen nyersen fejeztem ki, mennyire semmi vagyunk, szeretnék egy másik valós tényt fölidézni nektek, ami azonban nagyszerű: Isten bőkezűségét, amely hordoz, és istenivé tesz bennünket. Halljátok az apostol szavát: Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által gazdagok legyetek3. Szemléljétek nyugodtan Mesterünk példáját, azonnal annyi ösztönzést találtok benne, hogy egész életünkre indítást kapunk belőle a szemlélődéshez és hogy pontos, őszinte jófeltételeket, az eddiginél nagylelkűbb elhatározásokat hozzunk. Mi nem akarjuk szem elől téveszteni a célt, amely mindannyiunké: mindegyikünknek Krisztushoz hasonlóvá kell válnia, ahhoz a Krisztushoz, aki – amint éppen most hallottátok – érted és értem szegény lett és szenvedett, hogy példát adjon nekünk, amit követnünk kell4.

Sosem tetted fel magadban a kérdést, tiszteletteljes kíváncsisággal, hogyan mutatta meg Jézus az ő túláradó szeretetét? Újra csak Szent Pál felel nekünk: Ő mint Isten (...) kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett föl, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember5. Gyermekeim, erre a titokra csak csodálattal és hálával tekinthetünk, mert azt tanítja: Isten hatalmának teljessége, minden fensége, végtelen szépsége és harmóniája, gazdagságának kimeríthetetlensége, maga az Isten rejtve maradt Jézus Krisztus emberségében, hogy nekünk szolgáljon. A Mindenható jelenik meg közöttünk, és egy időre homállyal takarja el saját dicsőségét, hogy megkönnyítse teremtményeinek a vele való megváltó találkozást.

Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van6 – írja Szent János evangéliumában, mikor megmutatta magát a látásától megzavarodott embereknek. Először újszülöttként Betlehemben, később mint egy gyermek a sok közül, majd a templomban értelmes, eleven eszű fiatalként, végül mint szeretetreméltó, megnyerő tanító, aki megdobogtatja a lelkes tömegek szívét.

Isten így emberré vált szeretetének néhány vonása kell csak, és Krisztus nagylelkűsége szíven talál, lángra gyújt, szelíden bánatra indít, mert porig aláz saját viselkedésünk, ami oly gyakran önző és kicsinyes. Az Úr nem riad vissza attól, hogy megalázkodjon, mert így nyomorult állapotunkból istengyermeki méltóságra emel, és testvéreivé fogad. Viszont te meg én balga büszkeségünkben csak élvezzük az adományokat és képességeket, amelyeket kaptunk, és emelvényként használjuk őket, hogy a többiek fölött állónak érezzük magunkat. Mintha csupán a mi érdemünk volna az a mégiscsak viszonylagos értékű teljesítmény. Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? 7

Bár mindenki magára vonatkoztatná, amit most mondok nektek! Isten odaadásának és megalázkodásának láttán iszonyatos bűnnek tűnik a gőgös ember becsvágya és önteltsége, mert végtelen ellentétben van azzal példával, amelyet Jézus adott. Próbáljátok meg megérteni, mit jelent, hogy ő Isten, és megalázkodik. A saját énjébe bolondult ember pedig föltétlenül mások fölött akarja érezni magát, és nem jön rá, hogy csak agyag, olcsó cserépedény.

A keresztény ember önuralma

Az Úr szíveket keres, nagylelkűeket és valóban mindentől elszakadtakat. Kívánságának megfelelhetünk, ha határozottan átvágjuk azokat a hajóköteleket vagy finom szálakat, amelyek bennünket énünkhöz kötnek. Nem hallgatom el, hogy ez az elhatározás állandó küzdelem; minduntalan háttérbe kell szorítani terveinket, amelyeket jónak tartanánk és akarnánk; küzdenünk kell, hogy le tudjunk mondani olyasmiről, amiről sokkal nehezebb, mint a legcsábítóbb anyagi javakról.

Annak az elszakadásnak, amelyről Jézus prédikált, és amelyet minden kereszténytől elvár, szükségképpen megvan a látható kifejezése. Jézus Krisztus coepit facere et docere10, elkezdett cselekedni és tanítani, tanítását előbb tettekkel hirdette, majd szóban. Hányszor szemléltétek az Urat újszülöttként az istállóban, amint nagyon-nagyon szegényesen, szalmán fekve és jászolyban alussza első földi álmát. Szemetek előtt van az a sokféle tanítás is, amelyet apostoli vándorútja közben kaptatok, például az, amit annak a férfinak mondott, aki követni akarta tanítványául szegődve: A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hova lehajtania fejét11. Nem utolsósorban újból eszetekbe fog jutni az evangélista elbeszélése az apostolokról, akik szombatnapon úton voltak, megéheztek, és elkezdték egy búzamező kalászait tördelni12.

Normális életünk – hogy olyanok vagyunk, mint mások – és fogékonyságunk a természetfölötti dolgok iránt, ez így együtt Jézus Krisztus példájának követése, aki valóban Isten és valóban ember. Nézzétek meg, milyen természetes minden az ő életében. Harminc évig él rejtetten, feltűnés nélkül. Egy kétkezi munkás a sok közt, falujában úgy ismerik őt, mint az ács fiát. Nyilvános életében sincs semmi hatásvadászó vagy különleges. Barátai vannak. Megjelenése olyan, mint a többieké, úgyhogy Júdásnak külön jelben kell megegyeznie ahhoz, hogy Jézust felismerjék: Akit megcsókolok, ő az23. Nem találunk rajta semmiféle különleges vonást. Engem megindít Mesterünk viselkedése: csak egynek lenni a sok közül.

Keresztelő Szent Jánosnak különleges hivatása volt, teveszőr köntöst viselt, sáska és vadméz volt a tápláléka. A mi Urunk varratlan köntöst viselt, evett és ivott, mint bárki, örült mások örömének, megosztotta fájdalmukat, nem utasította vissza a barátai által felkínált felüdülést, és – mindenki tudta róla – évekig maga kereste a kenyerét Józsefnek, a kézművesnek a műhelyében. A mi magatartásunk is ez kell, hogy legyen a világban: tiszta ruha, tiszta test és mindenekelőtt tiszta lélek.

Az is figyelemreméltó, hogy az Úr, aki a legteljesebb elszakadást tanítja a földi javaktól, mennyire törődik azzal, hogy ezeket a javakat ne pazarolják. A kenyérszaporítás csodája után, amikor több mint ötezer embert lakatott jól, azt mondta tanítványainak: »Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!« Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg24. Ha ezt az eseményt figyelmesen végiggondoljátok, meg fogjátok érteni, hogy sohase legyetek zsugoriak, hanem az Isten által rátok bízott képességek és anyagi javak jó kezelői.