Pontlista

Azt mondhatjuk, hogy Urunk úgy áll küldetéséhez, amelyet Atyjától kapott, hogy mindig az adott napnak él, és ahogy az őt hallgatókat tanítja isteni szavaival: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit egyetek, se a testetek miatt, hogy mibe öltözzetek. Az élet több az eledelnél, és a test a ruházatnál. Nézzétek a hollókat! Nem vetnek, nem aratnak, nincs kamrájuk, nincs magtáruk, és az Isten táplálja őket. Mennyivel többet értek ti akárhány madárnál! (…) Nézzétek a liliomokat, hogyan növekednek! Nem fonnak és nem szőnek; mégis, mondom nektek: Salamon teljes dicsőségében sem volt úgy öltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vetik, Isten így ruházza, mennyivel inkább titeket, kicsinyhitűek13!

Mennyi gondot, mennyi aggódást takaríthatnánk meg, ha erősek volnánk a hitben, és jobban bíznánk az isteni gondviselésben! Ha bizonyosabbak lennénk az isteni segítségben, amely soha sem hagy bennünket cserben! Akkor nem emésztene a sok gond, mert az Úr szava szerint ezeket a pogányok keresik14, vagyis azok, akiknek nincs érzékük a természetfölöttiek iránt. Barátként, papként, atyátokként szeretném minden élethelyzetre vonatkozóan emlékezetetekbe idézni a bizakodást, hiszen Isten irgalmából mindannyian Atyánk gyermekei vagyunk, aki mindenható, az égben és a szívetek mélyén lakik. S ezért, mintha tűzzel tenném, szeretném szívetekbe írni, hogy földi utunkon – belsőleg elszakadva oly sok, állítólag nélkülözhetetlen dologtól – csak optimizmusra van okunk. Atyátok azonban tudja, hogy szükségetek van ezekre15, és ő majd gondoskodik mindenről. Higgyétek el, csak így élhetünk a teremtés uraiként16, és nem esünk abba az iszonyú szolgaságba, amelybe sokan mások, akik elfelejtik, hogy ők Isten gyermekei, és túlbuzgón tervezik a holnapot vagy egy későbbi időpontot, amikor talán már nem is élnek.

Ezekkel a szavakkal nem arra akarlak rávenni, hogy mostantól fogva letégy kötelességeid teljesítéséről, és ne állj ki jogaidért. Éppen fordítva: ha erről az arcvonalról visszavonulnánk, az legtöbbször annyi volna, mint gyáván kitérni az életszentségért vívott küzdelem elől, amelyre Isten hívott bennünket. Ezért lelkiismeretbeli kötelességed különösen munkádra vonatkozólag, hogy te és a tieid semmiben se szenvedjenek hiányt, ami szükséges ahhoz, hogy keresztény életeteket méltó módon éljétek. Ne légy levert, és ne lázadozz, ha saját bőrödön is érezned kell, milyen az ínség, de – ismétlem – minden megengedett eszközzel igyekezned kell kiszabadulni belőle, mert Istent kísértenéd, ha nem tennéd. De küzdelmed közben ne felejtsd el: omnia in bonum! – azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra válik22, az ínség is, a szegénység is. Mostantól fogva szokj hozzá, hogy a kis hátrányokat örömmel fogadd: a kellemetlenségeket, a hideget, a forróságot, a lemondást valamiről, amit szükségesnek hittél, örömmel fogadd, ha lehetetlenné válik, hogy úgy és akkor pihenj, amikor neked jólesik, ugyanígy az éhséget, az egyedüllétet, a hálátlanságot, a megnemértést, a rágalmat...

Mindent meg tudok tenni

Ne mondd nekem, hogy Krisztussal akarsz azonosulni, megismerni őt és szeretni, ha nem harcolsz. Ha biztos úton akarunk járni Krisztus követésében, és úgy cselekedni, ahogy Isten gyermekének kell, akkor már tudjuk, hogy mi vár ránk: a szent kereszt, reményünk biztosítéka az Istennel való egyesülésre.

Már most előre szeretném neked megmondani, hogy nem kényelmes vállalkozás Krisztus követése: erőfeszítésbe kerül úgy élni, ahogy az Úr akarja. Felolvasom nektek azt a részt, ahol Pál felsorolja azokat a merész tetteket és szenvedéseket, melyeket Jézus akaratának teljesítésére magára vállalt: A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyven ütést, háromszor szenvedtem megvesszőzést, egyszer megkövezést, háromszor hajótörést, egy nap és egy éjjel a mély tengeren hányódtam. Gyakran voltam úton, veszélyben folyóvizeken, veszélyben rablók között, veszélyben saját népem körében, veszélyben a pogányok között, veszélyben városban, veszélyben pusztaságban, veszélyben tengeren, veszélyben hamis testvérek között. Fáradságban és nyomorúságban, gyakori virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben Ezek mellett ott van még a naponkénti zaklatásom, s az összes egyház gondja14.

Az Úrral való beszélgetésünkben mindig a kézzelfogható valóságot szeretném szem előtt tartani, anélkül, hogy elméleteket ötölnék ki, vagy hogy nagy nélkülözésekről és hőstettekről álmodoznék, amelyekre többnyire semmilyen lehetőség nem adódik. Egy a fontos: hogy kihasználjuk az időt, amely elfolyik a kezünkből; keresztény mérték szerint az idő több mint pénz, a dicsőség záloga, amely majd osztályrészünk lesz.

Többé-kevésbé valószínű, hogy a mi hétköznapjainkban soha nem lesz olyan nehéz és sok próbatétel, mint Szent Pál életében. Érezzük a durva önzést, az érzékiség belénkhasító csapásait, amelyek nevetséges önhittséggel és sok más hibával együtt sújtanak bennünket. Egyetlen nyomorúság az élet. Veszítsük el emiatt bátorságunkat? Nem, mert Pállal együtt mondhatjuk az Úrnak: Kedvem telik a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős15.

Vannak időszakok, amikor minden fordítva történik, minden másként megy, mint ahogy elképzeltük. Szeretnénk önkéntelenül felkiáltani: Uram, minden összeomlik, minden rombadől, amit építek! Itt az ideje átgondolni: Uram, veled együtt biztosan előre haladok, mert Te magad vagy az erő: quia tu es, Deus, fortitudo mea16 – Istenem, te vagy az én erősségem.

Arra kérlek, hogy munka közben és mindenben tevékenységedben, emeld kitartóan az égre tekintetedet, mert a remény késztet arra, hogy belekapaszkodjunk Isten kezébe. Mindig felénk nyújtja, hogy el ne veszítsük természetfeletti látásunkat – pontosan akkor ne –, amikor szenvedélyek szorongatnak, amelyek énünkben, ezen a nyomorúságos rejtekhelyen fogva akarnak tartani, vagy amikor gyermekes hiúsággal úgy véljük, hogy mi vagyunk a világ közepe. Abban a meggyőződésben élek, hogy nekem semmi sem fog sikerülni, ha nem Jézus Krisztusra tekintek. És tudom, hogy az a képesség, hogy legyőzzem önmagam és hogy győzzek, onnan ered, hogy erősen ragaszkodom ehhez: Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad17. Ezek a szavak azt a megdönthetetlen ígéretet tartalmazzák, hogy Isten nem hagyja el gyermekeit, ha ők nem hagyják el őt.

Újítsátok meg minden nap egy határozott Serviam!-mal – Téged akarlak szolgálni, Uram! – a szándékot, hogy nem adjátok föl, nem lesztek lusták és hanyagok, több reménnyel és optimizmussal fogtok hozzá a munkához. Hiszen meg vagyunk róla győződve, hogy egy őszinte szeretettel végzett tett kiegyenlíti a vereséget, amelyet egy csetepatéban elszenvedtünk.

A remény erénye, a bizalom, hogy Isten gondviselésével és mindenhatóságával vezet bennünket, hogy minden szükséges eszközt megad számunkra, fölidézi, milyen jó az Úr az emberekhez, hozzád és hozzám. Ő mindig kész bennünket meghallgatni, és sohasem fárad bele, hogy figyeljen ránk. Ő mindenről akar hallani tőled: örömeidről, sikereidről és szeretetedről éppúgy, mint szükségeidről, szenvedéseidről és kudarcaidról. Remélj tehát benne nemcsak akkor, amikor gyengeségeidbe ütközöl, fordulj mennyei Atyádhoz jó és rossz helyzetekben, keresd szüntelenül irgalmának védelmét. Nem kell ahhoz nagy alázat, hogy észrevegyük, hogy semmi vagyunk, nullák hosszú sora, de ez a belátás leküzdhetetlen erővé alakul át, mert a nullák bal oldalán Krisztus áll: milyen mérhetetlenül nagy szám! Az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitől kellene félnem?26