Pontlista

Emberi erények

Bizonyos laikus gondolkodásmód és néhány jámbornak nevezhető felfogás szerint a keresztény ember nem egészen ember. A laikus felfogás szerint az evangélium követelményei elfojtják a keresztény értékeket, a jámbor pedig az esendő természet miatt veszélyeztetettnek látja a hit tisztaságát. Mindkettő azonos eredményre jut: félreismerik Krisztus megtestesülésének mélységét, és nem veszik figyelembe, hogy az Ige testté lett – emberré lett – és közöttünk lakott (Jn 1, 14).

Tapasztalatom egészen mást mond nekem, mint embernek, mint kereszténynek és mint papnak: bármilyen mélyen süllyedt is a bűnbe egy szív, valahol hamu alatt parázslik benne a jóságnak egy szikrája. És ha egy ilyen szív kapuján négyszemközt és Krisztus szavával kopogtattam, mindig válaszolt rá.

Sok ember van ezen a világon, akinek nincs kapcsolata Istennel, talán mert soha nem volt alkalmuk Isten szavát hallani, vagy már elfelejtették, de emberileg őszinték, lojálisak, együttérzők, tisztességesek. Meg vagyok győződve róla, hogy az ilyen ember közel áll ahhoz, hogy Isten számára megnyíljon, mert a természetes erények a természetfelettiek alapjai.

Igaz, hogy ezek a személyes feltételek magukban nem elégségesek mert senki nem váltható meg Krisztus kegyelme nélkül. De Isten egyengetni fogja annak az útját, aki ezeket a hajlamokat megőrzi és ápolja; ez az ember szentté válhat, mert jó emberként tudott élni.

Bizonyára megfigyeltétek már néha ennek az esetnek nagyjából a fordítottját is: vannak emberek, akik magukat keresztényeknek vallják, meg vannak keresztelve, a szentségekhez járulnak, és becstelenek, hazudozók, megbízhatatlanok, gőgösek. Egy szempillantás alatt elbuknak, röviden felragyognak, és a mélybe zuhannak., mint a hullócsillagok.

Ha mint Isten gyermekei felelősségünket komolyan vesszük, felismerjük, hogy Isten igazán emberinek kíván bennünket. Fejünkkel az eget érintsük, de mindkét lábunkkal szilárdan álljunk a földön. A keresztény életért nem emberi mivoltunk megtagadásával kell fizetnünk, sem azoknak az erényeknek a megtagadásával, amelyek másokban megvannak Krisztus ismerete nélkül is. Nem, minden egyes keresztény élet ára Jézus Krisztus megváltó vére: és megismétlem, Urunk bennünket nagyon emberinek és isteninek akar, azt kívánja, hogy naponta igyekezzünk követni Őt, aki perfectus Deus, perfectus homo – egészen Isten, egészen ember.

Őszinteség és igazságosság

A természetes erények állandó erőfeszítést kívánnak meg tőlünk, mert bizony nem könnyű önmagunkhoz hűnek maradni, amikor hosszú időn keresztül olyan helyzetben vagyunk, hogy saját biztonságunk láthatóan veszélyben forog. Ezt látjátok egy olyan kristálytiszta tulajdonságnál, mint az igazmondás: Valóban igaz-e vajon, hogy ez már nem létezik, hogy végképp átadta volna helyét a féligazságoknak és fondorlatoknak? Félünk az igazságtól és nyomorult kifogásként azt állítjuk inkább, hogy senki nem mond igazat, senki nem él őszinte, igaz életet, mindenki alakoskodik és hazudik.

Szerencsére nem így van. Sok olyan ember van – keresztény épp úgy, mint nem keresztény – aki köpönyegforgatás helyett kész arra, hogy az igazság kedvéért tisztességes emberi jó hírét kockára tegye. Mivel ezek az emberek az igazmondást szeretik, képesek arra, hogy a tévedést helyrehozzák, ha észreveszik. Erre képtelenek azok, akik a hazugságra építenek, és csak olyan „igazságot” ismernek, amely tisztességtelenségük elpalástolására szolgál.

A természetesség és egyszerűség két csodálatos erény, mert fogékonnyá teszik az embert Krisztus üzenetének befogadására. Megfordítva: minden, ami mesterkélt és bonyolult, a folytonos önmagunk körül keringés mintegy falat von körénk, amelyen az Úr hangja nem hatol át. Emlékezzetek rá, hogy Krisztus a farizeusok szemére hányja: körmönfont világban élnek, amelyben a mentából, a kaporból és a köményből adott tized számít, nem pedig a törvény legfontosabb követelményei: az igaz élet és a hűség. Megszűrnek mindent, amit isznak, nehogy átcsússzon rajta egy szúnyog, a tevét pedig lenyelik (Vö. Mt 23, 23-24).

Nem. Nem kell, hogy furcsa vagy idegen legyen valami egy jó ember életében, aki saját hibáján kívül nem ismeri Krisztust, sem pedig a keresztény ember életében. Azok a természetes erények, amelyekről ma elmélkedünk, megmutatják, hogy az viselkedik valóban emberi módon, aki igyekszik igazat mondani, aki méltányos, őszinte, erőslelkű, fegyelmezett, nagyvonalú, higgadt, igazságos, dolgos, türelmes akar lenni. Lehet nehéz erre törekedni, de nincs benne semmi különleges. Csak azok csodálkoznak rajta, akiknek a tekintetét elhomályosítja a gyávaság vagy a puhányság.

Emberi és természetfölötti erények

Ha egy ember arra törekszik, hogy a természetes erényeket megvalósítsa, akkor szíve már nagyon közel van Jézushoz. És a keresztény ember ezen kívül még azt is tudja, hogy a három isteni erény, a hit, remény és szeretet a többi erénnyel együtt, amelyeket Isten kegyelme magával hoz, arra ösztönzi, hogy soha ne lankadjon el abban a harcban, amelyet a benne és más embertársaiban is élő, meglévő jótulajdonságokért vív.

Szögezzük ezért le: a természetes erények a természetfelettiek alapjai; és a természetfölötti erények állandóan és megújulva ösztönöznek a helyes életre. A természetes erények utáni vágy azonban nem elegendő, rendszeresen gyakorolnunk kell őket. Discite benefacere (Iz 1, 17) – tanuljatok meg jót tenni. Szükséges, hogy az erényeket állhatatos cselekvéssel megvalósítsuk: az őszinteséget, az igazlelkűséget, a pártatlanságot, lelki nyugalmat, a türelmet éljük, mert a szeretet tettekből áll, és Istent nem lehet csupán szavakkal szeretni, hanem tettekkel és igazsággal kell (1Jn 3, 18).

Ha így élünk, életünk a béke műve lesz a világban és mások számára szeretetreméltóvá tesszük az Isten felé vezető utat, mert Isten a jókedvű adakozót szereti (2Kor 9, 7). A keresztény ember, egy a világon élő sok-sok másik közül, így adja tovább az örömöt, amely abból a kegyelem által szerzett készségből fakad, hogy az Atya akaratát teljesíti. Nem áldozatnak tekinti magát, nem érez gátlásokat, nincs olyasféle érzése, hogy gyámkodnak felette, hanem emberként és Isten gyermekeként felemelt fejjel jár.

Hitünk szerez teljes érvényt az erényeknek, melyeket természeteseknek nevezünk, és amelyek minden embernek sajátjává kell, hogy váljanak. A keresztény embert senki nem szárnyalhatja túl emberiességben. Ezért képes Krisztus tanítványa – nem sajátmagától, hanem Isten kegyelme által – embertársainak azt a felismerést közvetíteni, amelyet sokan sejtenek, de fel nem foghatnak: nevezetesen, hogy az igazi boldogság, a felebarátnak tett igazi szolgálat Megváltónk szívén keresztül történik: perfectus Deus, perfectus homo.