Pontlista

Ellenségünk: a gőg

De mi akadályozza meg az alázatosságot, a jó megistenülést? A gőg. Az a főbűn, amely rossz megistenülésre csábít. Félrevezet minket, még ha csak kis dolgokban engedünk is a rábeszélésnek, amellyel az ördög ősszüleinknél sikert ért el: szemetek felnyílik, olyanok lesztek mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat13. A Szentírásban is szerepel, hogy gőgössé lesz, aki elhagyja az Urat14. Ha ez a bűn egyszer gyökeret ver, az élet minden területére kiterjed, s végül átalakul azzá, amit Szent János superbia vitae15-nek, az élet kevélységének nevez.

Gőg, büszkeség, ugyan mire? A Szentírás megbélyegzi ezt a magatartást, nevetségesnek és egyben tragikusnak mutatja be. Mire vagy büszke te, aki por és hamu vagy? Már életedben kiköpöd a bensődet. Jön egy betegség, az orvos nevet, s aki ma király, az holnap halott16.

Ha a büszkeség eluralkodik a lelken, akkor ennek következményeként rendszerint az összes többi főbűn is megjelenik: fösvénység, mindenféle mértéktelenség, irigység, igazságtalanság. A büszke, gőgös ember – értelmetlenül – megpróbálja a mindenkivel irgalmas Istent letaszítani a trónjáról, hogy önmagát, a velejéig kegyetlent ültesse oda.

Kérnünk kell az Urat, hogy ne engedje, hogy ebbe a kísértésbe essünk. A gőg a legrosszabb bűn, ráadásul a legnevetségesebb. Aki hagyja magát ettől a körmönfont szemfényvesztéstől megbabonázni, egyre inkább látszatvilágba kerül, belsőleg üressé, felfuvalkodottá válik, mint a mesebeli béka, amely mindig több levegőt szív magába addig, míg végül szétpukkad. Tisztán emberi szempontból is visszataszító a gőg, hiszen ha valaki minden és mindenki fölött állónak képzeli magát, állandóan csak magát csodálja, és semmibe veszi a többieket, akik viszont az ő fontoskodását kigúnyolják.

Amikor a gőgről hallunk, talán zsarnoki, parancsoló magatartást képzelünk el, diadalittas embert látunk, aki mint egy római császár, nagy ovációval övezve átvonul a diadalív alatt, gondosan ügyelve arra, hogy magasztos homlokát bele ne üsse a fehér márványba.

De legyünk realisták, csak eszelős bolondhoz illik ez a gőg. Küzdelmünknek más, hétköznapibb és finomabb formákra kell irányulnia: az ellen a büszkeség ellen, hogy kiválóságunkat a többiekéhez képest magasabbra értékeljük; a gondolkodásban, a beszédben, viselkedésben megjelenő hiúság ellen; a majdnem beteges érzékenység ellen, amely ártalmatlan szavakra és cselekedetekre sértődötten reagál.

Ezek kísértések lehetnek újra és újra. Néhányan azt gondolják, olyanok mint a nap, mindennek a középpontja és mindennek körülöttük kell keringenie; és nem ritkán egyeseknél kóros túlzással fájdalom, gyász, betegség színlelése is előfordul, hogy ezáltal kényeztető gondoskodásban legyen részük.

A legtöbb konfliktus, amely az embereket belülről gyötri, a fantázia szüleménye: ez azt mondta, az azt gondolta, amaz úgy vélte… A szegény lélek a felfuvalkodottság foglyaként fantomoktól szenved. Tévútjain állandó keserűség kíséri, elégedetlensége akár másokat is megfertőz, mert nem tud alázatos lenni, nem tanulta meg, hogy megfeledkezzen magáról, és hogy Isten iránti szeretetből nagylelkűen mások szolgálatába álljon.

Alázatosság és öröm

A gonosz és álnok embertől szabadíts meg engem!27 A szentmisének ez a szövege ismét a jó megistenülésre utal: szemünk elé idézi, hogy rosszak vagyunk és gonosz hajlamaink vannak. Ezután így könyörög: emitte lucem tuam28, küldd el világosságodat és igazságodat, amelyek engem irányítottak, és szent hegyedre vezettek. Őszintén szeretném elmondani nektek, hogy nagyon megindultam, amikor a mai szentmisén ezeket a szavakat imádkoztam.

Mit kellene tennünk, hogy elérjük ezt a jó megistenülést? Az Evangéliumban olvassuk, hogy Jézus nem akart ugyanis Judeába menni, mert a zsidók halálra keresték29. Ő, aki egyszerű akarattal söpörhette volna el ellenségeit, emberi módon cselekedett. Ő, aki Istenként egyetlen szavával megváltoztathatta volna a körülményeket, emlékezetes tanulságot akar ránk hagyni: nem megy Judeába. Testvérei ekkor azt mondták neki: „Menj el innen Júdeába, hogy tanítványaid is lássák tetteidet, amelyeket cselekszel”30 Azt akarták, hogy föltűnést keltsen. Látjátok, hogyan válik mindez a jó és a rossz megistenülésről szóló tanítássá?

Jó megistenülés: Bízzanak is benned – így hangzik az offertóriumban – akik megismerték neved, mert a téged keresőket nem hagyod el, Uram31. Mi, akik összekapcsolt cserépdarabok vagyunk, örvendezünk, mert Isten nem feledkezett el a szegények sóhajáról32, és az alázatos hangját meghallja.