Pontlista

Becsületesen élni

Ha nem szerzünk magunknak mindegyre ösztönző erőt hétköznapjaink számára az Evangéliumból, az annak a jele, hogy nem szemléljük elég odaadóan. Közületek sokan fiatalok még, vannak, akik idősebbek. Mi jó gyümölcsöt akarunk teremni, különben nem is lennénk itt. Igyekszünk viselkedésünkbe bevonni az áldozat szellemét, kamatoztatni akarjuk az Istentől ránkbízott talentumokat, mert érezzük magunkban a buzgóságot a lelkek iránt. De nem ez volna az első eset, ha valaki közületek teljes jóakarattal áldozatul esne egy ilyen vegyes társaságnak – ex phariseis et herodianis11, mint a farizeusok és a Heródes-pártiak. Ezek csapdát állítanak, holott keresztényként Isten jogait kellene védeniük, s ehelyett a gonoszság erőivel kötnek szövetséget azok zaklatására, akik testvéreik a hitben, és a közös Megváltó művének szolgái.

Legyetek okosak, egyszerűségben tevékenykedjetek, mert ez Isten igazi gyermekeinek erénye. Beszédetek és ahogyan tesztek valamit, legyen természetes. Járjatok a dolog végére, ha kérdésesnek láttok valamit, ne maradjatok a felszínen. És legyetek előre tisztában vele, hogy keresztény kötelességeitek komoly és az életszentség szellemében való teljesítése másokban és önmagunkban is okozhat kellemetlenséget.

Képzeljétek magatokat gyakran az Újszövetség alakjai közé. Fogadjátok boldogan magatokba a Mester isteni és emberi tetteinek megragadó epizódjait, amikor csodálatos példabeszédeiben a megbocsátásról és gyermekei iránti nem szűnő szeretetéről beszél. Az evangélium állandó időszerűségében ma is megsejtünk valamit a mennyországról: hallható, érzékelhető, igen, kézzel tapintható lesz, hogy Isten oltalmaz bennünket, és ez az isteni oltalom egyre szembetűnőbb, amint botlásaink ellenére egyre jobban előrehaladunk, vagyis újrakezdünk és megint újrakezdünk – mert tulajdonképpen ez a folytonos kezdés a belső élet, és az Istenbe vetett remény ad hozzá erőt.

Igazi buzgalom nélkül a belső és külső akadályok legyőzésében nem lesz miénk a győzelmi koszorú. A birkózó is csak akkor nyeri el a babérkoszorút, ha szabályszerűen küzd21. A küzdelem nem lenne szabályszerű, ha nem volna ellenfél, akivel megküzdjenek. Ha tehát nincs ellenfél, nincs koszorú, mert ahol nincs legyőzött, nem lehet győztes sem.22

A kellemetlenségek tehát nem veszik el a bátorságunkat, hanem sarkallnak minket, hogy jobb keresztények legyünk: a küzdelem megszentel, és az apostoli munkát hatékonyabbá teszi. Ha elmélkedünk róla, hogy Jézus Krisztus – először az Olajfák hegyén, aztán a kereszt szégyenletes elhagyatottságában – az Atya akaratát mennyire elfogadja és szereti, mialatt a kínszenvedés hallatlan súlya reánehezedik, akkor megvilágosodik előttünk, hogy az, hogy őt kövessük, a jó tanítvány számára azt is jelenti, hogy tanácsát komolyan kell vennünk: Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem23. Ezért ezt a kérést: „Uram egy nap se legyen kereszt nélkül!” – nagyon jónak találom. Így a kegyelem segítségével megszilárdul jellemünk és nyomorúságaink ellenére is hasznosak lehetünk Isten számára. Érted? Ha egy szöget a falba versz, és az semmilyen akadályba nem ütközik, hogy tudsz arra valamit is felakasztani? Ha Isten segítségével az áldozat által nem erősödünk, sohasem leszünk Isten alkalmas eszközei. Ha viszont elhatározzuk, hogy Isten iránti szeretetből örömmel fölhasználjuk a kellemetlenségeket, nem fog nehezünkre esni, hogy ami fáradságos és kellemetlen, kemény és kényelmetlen, azt Jakab és János felkiáltásával elfogadjuk: Meg tudjuk tenni!24

A tömegből egy olyan írástudó kérdezte az Urat, aki a saját, terméketlen kazuisztikájától már nem tudta megkülönböztetni a Mózes által kinyilatkoztatott tanítást. Jézus felelete mértéktartó, és a kérdés nagyon mély ismeretéből fakadó biztos meggyőző erővel így szól: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták1.

Képzeljétek magatok elé a Mestert, amint meghitten együtt van tanítványaival az utolsó vacsora termében. Közeledik szenvedésének kezdete, olyan emberek veszik körül, akiket szeret, a szíve hatalmas, lángoló tűz, és így szól: Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt2.

Hogy az Evangélium olvasása révén közelebb kerülhessetek az Úrhoz, mindig azt ajánlottam nektek, éljétek bele magatokat egy-egy jele- netbe, mintha ti volnátok az egyik ott levő személy. Akkor éppen úgy, mint Mária, – sok teljesen normális embert ismerek, akik így vannak – csak az ő számára lesztek ott, és csüggtök szaván, vagy mint Márta, szabadon el meritek neki mondani minden gondotokat, a legjelentéktelenebbeket is3.

Azonkívül szeretném, ha elgondolkodnátok azon, hogy egy ember sose tudja a mások utánzását elhagyni. Az emberek tudatoson vagy öntudatlanul utánozzák egymást. És mi éppen azt a felhívást hagynánk semmibe veszni, hogy utánozzuk Jézust? Mindenki törekszik arra, hogy egyre jobban hasonlítson példaképéhez, akit egyéniségének megfelelően választott. Magatartását az ideáljához formálja. Jézus Krisztus a mi Mesterünk, Isten Fia, a Legszentebb Szentháromság második személye. Utánozzuk Krisztust, és megnyílik számunkra az a nagyszerű lehetőség, hogy részesülünk a szeretet áramában, amely a háromszemélyű egy Isten titkát átjárja.

Ha egyszer képtelennek érzitek magatokat Jézus Krisztus nyomt követni, úgy váltsatok baráti szavakat azokkal, akik a földi életében jól ismerték Őt; mindenekelőtt Máriával, aki nekünk ajándékozta Jézust; és az apostolokkal is. Egyes pogányok odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából való volt, és kérték őt. „Uram látni szeretnénk Jézust!”Fülöp elment, és szólt Andrásnak, mire András és Fülöp elmentek, és szóltak Jézusnak27. Ugye bátorító? Ezek az idegenek nem mernek önállóan a Mesterhez menni, és jó közbenjárót keresnek maguknak.

Talán úgy érzed, hogy bűneid száma oly nagy, hogy az Úr nem hallgathat meg téged. Tévedsz, mert az Ő szíve telve van irgalommal. Ha a vigasztaló fölismerés ellenére mégis rád nehezedik nyomorúságod, lépj elé úgy, mint a vámos28: Uram, itt vagyok, tégy velem, amit akarsz! Idézd emlékezetedbe, amit Máté írt arról, hogyan vitték a bénát Jézus elé. A beteg nem szól egy szót sem, csak fekszik Isten színe előtt. Annak az embernek a töredelme, bűnbánata, aki tudja, hogy semmit sem érdemel, meghatja az Urat, és mint mindig, irgalmasnak bizonyul: Bízzál fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.”29

Azt tanácsolom imádra vonatkozóan, éld bele magad úgy az Evangélium elbeszéléseibe, mintha te is résztvevője lennél. Először is, képzeld magad elé azt a történést, amelyet szeretnél összeszedetten szemlélni. Azután értelmeddel végiggondolod a Mester életének egy jellemvonását: szerető szívét, alázatát, tisztaságát, azt, ahogyan az Atya akaratát teljesítette. Mondd el neki, hogy hasonló esetben veled, hogy történik ez, mi foglalkoztat abban a pillanatban, mi megy végbe benned. Maradj figyelmes, talán rá akar vezetni valamire; és sugall valamit bensődben, felfedezel valami újat, finoman korhol.