Pontlista

Jézus megállt, és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Néhány jóakaratú körülálló biztatja: Bízzál! Kelj fel, hív téged!15 Ez nem más, mint a keresztény hivatás felszólítása! De ez nemcsak egyetlen isteni hívás; gondoljuk meg, hogy az Úr bennünket minden pillanatban keres: Kelj föl – mondja nekünk – emelkedj föl lustaságodból, kényelemszeretetedből, kicsinyes önzésedből, parányi gondjaidból. Kelj föl a lapos földről, amelyhez tapadsz tompán és körvonalazatlanul. Legyél magasabb, növekedj súlyban, térfogatban, természetfölöttibb látásban.

Mire az ledobta fölső ruháját, fölugrott, és odament hozzá16. Nem tudom, voltál-e háborúban. Sok éve, hogy láttam egy csatateret néhány órával a harc megszűnte után: a földön szanaszét gyapjútakarók, kulacsok, hátizsákok hevertek családi emléktárgyakkal, szeretett emberek leveleivel és fényképeivel szanaszét… Nem a vesztesek szórták el mindezt, hanem a győztesek; minden poggyásztól megszabadultak, hogy könnyebben be tudják venni az ellenséges állást. Úgy tettek, mint Bartimeus, mikor Jézushoz sietett.

Ne feledd, hogy áldozatra van szükség ahhoz, hogy Jézushoz jussunk; szükséges, hogy mindent elvessünk, ami ebben zavarhat: takarót, hátizsákot, kulacsot. Tégy így te is Isten dicsőségére vívott harcodban, ebben a szeretetért és békéért vívott harcban, amely által ki akarjuk terjeszteni Krisztus birodalmát. Ahhoz, hogy szolgálhasd az Egyházat, a pápát és a lelkeket, késznek kell lenned arra, hogy minden fölöslegesről lemondj: a takaróról, amely fagyos éjszakákon védelmed volna, családi emlékeidről, amelyekhez annyira ragaszkodsz, a vízről, amely felfrissít. Leckét tanulunk hitből, leckét tanulunk szeretetből; és megtanuljuk belőle, hogy így kell szeretnünk Krisztust.

Hit és alázat

Most Máté számol be egy megragadó eseményről. Ekkor egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette ruhája szegélyét19. Micsoda alázat! Azt gondolta magában: „ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok”20. Mindig lesznek olyan betegek, mint Bartimeus, erős hitűek, akik nem restellik hangosan kiáltva megvallani Őt. De vegyétek figyelembe, hogy Krisztus útján nincs két egyforma lélek. Az asszony hite is erős, de ő nem kiált, csak közeledik Krisztushoz, anélkül, hogy az emberek észrevennék. Elég neki, hogy megérintse ruhája szegélyét, mert biztos benne, hogy ennyi is meggyógyítja. Alighogy megtette, az Úr megfordul és ránéz. Ő már tudja, mi játszódik le ebben a szívben, ismeri bizalmát: Bízzál, leányom! A hited meggyógyított téged21.

Szemérmesen érintette meg a szegélyt, bizakodva lépett oda, istenfélően hitt, belátóan ismerte fel, hogy meggyógyult. (…) Ezért: ha gyógyulásról van szó, hadd érintsük meg hittel Krisztus ruhája szegélyét!22 Megérted-e, milyennek kell lennie hitünknek? Alázatosnak. Ki vagy te, és ki vagyok én, hogy Krisztus hívását megkaptuk? Kik vagyunk, hogy szabad ennyire közel lennünk Hozzá? Amint az asszonynak a tömegben, nekünk is felkínált egy alkalmat, de nem csak annyit, hogy megsimítsuk a ruháját, és egy pillanatra érinthessük öltözete szegélyét. Ő egészen a miénk. Egészen nekünk adja magát, Testével, Vérével, Lelkével, egész Istenségével. Mindennap magunkhoz vesszük ételként, meghitten beszélünk Vele, ahogy egy apával, ahogy a Szeretettel magával beszélünk. És mindez igaz, nem csak úgy képzeljük.

„A tanítványok – írja Szent János – nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: »Fiaim, nincs mit valami ennivalótok?«”27 Ez a meghitt jelenet örömmel tölt el. Jézus Krisztus – Isten! – szól így a tanítványokhoz! Ő, akinek már megdicsőült teste van. „»Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!« Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt.”28 A tanítványok most értik meg. Eszükbe jut, amit oly gyakran hallottak a Mestertől: emberhalásznak lenni, apostolnak. Most megértik, hogy ez lehetséges, mert maga Jézus vezeti a halászatot.

„Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: »Az Úr az!«29 Ez a szeretet, amely messziről felismeri az Urat. A szeretet veszi észre elsőként ezt a figyelmességet. Az ifjú apostol, aki Jézust – minden romlottságtól mentes – szíve egész szilárdságával, tisztaságával és gyöngédségével szereti, ő kiált fel: „Az Úr az!”

„Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert neki volt vetkőzve, és a tengerbe vetette magát.”30 Péter a hit. Csodálatos merészséggel a tengerbe veti magát. János szeretetével és Péter hitével nincs lehetetlen.

A mindennapi élet

Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a keresztény életnek nem egy rendkívüli formájáról beszélek. Mindannyian gondolkodjunk el azon, hogy mi mindent tett értünk Isten, és mi hogyan viszonoztuk ezt. Ha bátran végezzük el ezt a személyes lelkiismeret-vizsgálatot, akkor meglátjuk, hogy mi hiányzik még belőlünk. Tegnap nagyon megható volt, amit egy japán katekumenről meséltek nekem, aki a katekizmust tanítja másoknak, akik még nem ismerik Krisztust. Elszégyelltem magam. Nagyobb, sokkal nagyobb hitre van szükségünk, és a hittel együtt szemlélődő lelkekké kell válnunk.

Gondoljatok még egyszer belső csöndben arra az isteni figyelmeztetésre, amely nyugtalansággal tölti el a lelket, mégis olyan édes, mint a lépesméz: „redemi te et vocavi te nomine tuo: meus es tu”,40 megváltottalak és neveden szólítottalak, enyém vagy! Ne vegyük el Istentől azt, ami az övé. Ő olyan Isten, aki annyira szeretett minket, hogy meghalt értünk, aki öröktől fogva, még a világ teremtése előtt kiválasztott minket, hogy szentek legyünk előtte41, és aki folyton alkalmat kínál nekünk a megtisztulásra és az odaadásra.

Ha esetleg még mindig kételkednénk, az Úr szavai további megerősítést jelentenek: „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt”,42 amely a szemlélődő lélekként végzett munkátokból fakad.

Hitre, természetfölötti hitre van szükségünk. Ha a hit meggyengül, az ember hajlamos azt gondolni, hogy Isten messze van, és alig törődik a gyermekeivel. A vallást egyfajta kiegészítőnek tekinti, amelyet akkor hív segítségül, amikor már nincs más eszköz a kezében, és látványos megnyilvánulásokat, rendkívüli eseményeket vár, bár az nem világos, hogy milyen alapon. Amikor azonban valóban élő hit járja át a lelket, akkor az ember felfedezi, hogy a keresztényeknek nem kell letérniük a mindennapi emberi élet útjáról, mert az a nagy életszentség, amelyre Úr hív minket, minden egyes nap apró dolgaiban rejtőzik itt és most.