Pontlista

Milyen példát ad hitből a vak ember! Élő hit, tettekben megnyilvánuló hit. Te is így követed Isten utasításait, mikor sokszor vakká válsz, és lelkedet homályba borítják a gondok? Gyógyító hatása volt a víznek, puszta érintéssel tudta meggyógyítani a vakságot? Nem, erre valami titkos kenőcs egy alkimista konyhájából alkalmasabb lett volna. De a vak hisz, cselekedetre váltja az isteni utasítást, és tisztán látó szemmel tér haza.

Az evangélistának fontos volt, – így magyarázza ezt a szakaszt Szent Ágoston – hogy tudassa velünk ennek a tónak a nevét, ezért mondja:” ami annyit tesz, mint küldött”. Hogy ki a küldött, tudjátok; ha őt nem küldték volna, senki sem szabadult volna meg bűneitől8 . Szilárd hittel kell ragaszkodnunk ahhoz, aki gyógyít bennünket; az isteni Orvoshoz, akit azért küldtek, hogy meggyógyuljunk. Minél súlyosabb és kilátástalanabb a betegségünk, annál erősebb kell, hogy legyen a hitünk.

Imádkozzatok velem az Úrhoz: Doce me facere voluntatem tuam, quia deus meus es tu17 taníts meg engem akaratod teljesítésére, mert Te vagy az én Istenem. Lelkünkből szálljon fel tehát az őszinte vágy és a hatékony kívánság, hogy el tudjuk fogadni Urunk meghívását, és valóra tudjuk váltani szándékait, rendíthetetlen hittel, és abban a szilárd meggyőződésben, hogy sohasem téved.

Ha így szeretjük az isteni akaratot, azt is megértjük, hogy a hit értéke nemcsak attól függ, milyen tisztán fejezzük ki, hanem azon a határozottságon is, ahogy tettel is megvédjük és aszerint cselekedjünk.

De térjünk vissza megint ahhoz, ami ott Jerikó előtt történt. Krisztus most hozzád beszél. Azt kérdezi: mit tegyek neked? Hogy lássak, Uram, feleled, hogy lássak! Jézus pedig így szól: – Menj, a hited meggyógyított téged. – Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton18 . Őt követni az úton. Megértetted, mit kér tőled az Úr, és elhatároztad, kíséred Őt az útján. Azon fáradozol, hogy az Úr lábnyomába lépj, magadra öltöd Krisztus ruháját, magává Krisztussá válsz; mert hited – a hit abban a fényben, amit az Úr ajándékoz – hatékony és áldozatkész kell, hogy legyen. Ne töltsd az időt álmodozással, és ne keresgélj más utakat, mert ez az a hit, amit kíván tőlünk: nagylelkűnek kell lenni a cselekvésben, és mindent kitépni és eldobni, ami akadályozza, hogy lépést tartsunk Vele.

Jézus közeledik a fügefához: hozzád és hozzám közeledik, éhezi és szomjazza a lelkeket. A keresztről így kiáltott: sitio30, szomjazom. Ez miránk való szomjazás, szeretetünkre, lelkünkre és mindazokéra, akiket hozzá kell vezetnünk: a keresztúton, a halhatatlanság útján, az égi nagyszerűség útján.

Jézus odament a fügefához, de semmit sem talált rajta31. Ez szomorú. Így van a mi életünkben is? Úgy van, hogy hiányzik a hitünk, halovány az alázatunk, és nincs áldozat és tett? Csak a keresztény homlokzat van meg, egymagában és haszontalanul? Borzasztó volna, mert az Úr azt parancsolja: – Ne legyen rajtad gyümölcs soha többé! – Erre a fügefa azonnal kiszáradt32 A Szentírásnak ez az epizódja fáj nekünk, és egyszersmind arra ösztönöz, hogy újra föllobbantsuk hitünk lángját, és szerinte éljünk, hogy Krisztus mindig találjon gyümölcsöt nálunk.

Ne áltassuk magunkat: az Úr sohasem függ a mi terveinktől; legbüszkébb szándékaink is csak gyermekjátékok az Ő számára. Ő csak lelkeket akar, szeretetet, hogy mindenki Őhozzá jusson, és birtokolja az Ő országát mindörökké. Sokat kell a földön dolgoznunk, és jól kell dolgoznunk, mert éppen a mindennapi feladataink az anyag, amit meg kell szentelnünk. De ne felejtsük el, hogy mindezt Istenért tegyük; ha csak magunkért tennénk, csak gőgből, akkor csak leveleket teremnénk, és sem Istennek, sem az embereknek nem nőne a sűrűlombú fán egyetlen jóízű gyümölcs se.

Aszkézis ez? Vagy misztika? Nem foglalkozom vele. Mit számít, hogy aszkézis-e vagy misztika? Isten ajándéka. Ha törekszel az elmélkedő imádságra, az Úr nem tagadja meg tőled a segítségét. Hit és hitből fakadó tettek: tettek, mert az Úr napról napra többet vár, amint azt a kezdetektől fogva megtapasztaltad, és amint annak idején én is mondtam neked. Mindez már szemlélődés és egyesülés Istennel. Ilyennek kell lennie sok keresztény életének: mindenki halad a saját lelki útján – végtelen ilyen út van – a világ dolgai közepette, még akkor is, ha nincs ennek tudatában.

Ez az imádság és magatartás nem térít el mindennapi elfoglaltságainktól, hanem nemes emberi buzgalmunk mellett az Úrhoz vezet. A teremtmény, aki minden tennivalóját felemeli Istenhez, istenivé teszi a világot. Oly sokszor meséltem el példaként Midász király történetét, aki arannyá változtatott mindent, amihez csak hozzáért. Személyes hibáink ellenére mi is a természetfeletti érdemek aranyává változtathatunk mindent, amivel csak dolgunk van.

Élő ima

„[…] fölkelek, bejárom a várost, keresem a tereken és az utcákon, akit szeret a lelkem.”34 Bejárom nemcsak a várost, hanem az egész világot, egyik végétől a másikig, végigjárok minden nemzetet és népet, széles utakon és szűk ösvényeken, hogy megtaláljam a lelkem békéjét. És meg is találom a mindennapok elfoglaltságaiban, amelyek nem akadályok, hanem éppen hogy utat és okot kínálnak arra, hogy egyre jobban szeressem Istent, és egyre szorosabban egyesüljek vele.

Amikor a csüggedés, a viszontagságok, a küzdelmek, a megpróbáltatások, egy újabb sötét lelki éjszaka heves kísértéseivel szembesülünk, a zsoltáros e szavakat ülteti el gondolatainkba és adja az ajkunkra: „minden szükségben közel vagyok hozzá”35. Mi az én keresztem, Jézus, a Te keresztedhez képest? Mik az én karcolásaim a Te sebeidhez képest? Mit számít ez a kevés gond, amelyet a vállamra raktál, a Te mérhetetlen, tiszta és végtelen szeretetedhez képest? A szíveteket – és az enyémet – eltölti a szent vágy, és megvalljuk az Úrnak – tetteinkkel –, hogy belebetegedtünk a szerelembe36.

A lelkünk szomjazni kezd Istenre, vágyunk rá, hogy megértsük a könnyeit, lássuk a mosolyát, az arcát… Úgy gondolom, hogy a legjobban a Szentírás szavait ismételve tudjuk ezt kifejezni: „amint a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!”37 A lélek Istenbe merülve, istenivé válva él tovább: a keresztény ember szomjas vándor lett, aki a forrás vizével próbálja csillapítani szomját.38