Pontlista

Néhányan azt hihetnék, hogy csak válogatott emberek kis csoportjára gondolok. Ne hagyjátok, hogy a kishitűség és kényelemszeretet megtévesszen benneteket. Érezzétek inkább lelketekben annak az isteni hívásnak a komolyságát, hogy másik Krisztus, ipse Christus, maga Krisztus kell, hogy legyetek. Másként megfogalmazva: érezzétek magatokban azt a vágyat, hogy összhangban legyen saját magatartásotok a hit elvárásaival. Ugyanis az életszentség, amelyért mi küzdünk, nem másodosztályú életszentség. Ilyen nincs. A legfontosabb követelmény, amelyre törekszünk, és természetünkbe van írva: szeretni, mert a szeretet a tökéletesség köteléke (Kol 3, 14) mégpedig úgy szeretni, ahogyan az Úr határozottan megparancsolja: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből (Mt 22, 37), vagyis korlátlanul. Ennyi az életszentség.

Miután látták a tanítványok a kiszáradt fügefát, elcsodálkoztak, és megkérdezték: Miért száradt ki a fügefa hirtelen?33 Az első tizenkettő, aki annyi csodát látott, megint csodálkozik; hiányzik belőlük a mindent lángragyújtó hit. Ezért mondja az Úr: Bizony mondom nektek: Ha volna hitetek, és nem kételkedtek, nemcsak a fügefával tehetnétek meg ezt, hanem, ha azt mondanátok ennek a hegynek: emelkedj föl, és vesdmagad a tengerbe, megtörténne34. A feltétel, amit Jézus kíván, ez: éljünk a hitből. Akkor el tudjuk mozgatni a hegyeket. És oly sok mindent kell elmozdítani… az egész világban, de mindenekelőtt saját szívünkben. Mennyi az akadálya Isten kegyelmének! Higgy tehát: higgy tettekkel, higgy áldozatokkal, higgy alázattal. Mert a hit mindenható teremtményekké tesz bennünket: Mindazt, amit hittel, imádságban kértek, megkapjátok35.

Az az ember, aki hisz, helyesen ítéli meg a földi dolgokat; tudja, hogy – amint Avilai Szent Terézia mondja – az élet itt olyan, mint egy rossz éjszaka egy rossz fogadóban36. Mindig megújítja magában azt a meggyőződését, hogy az élet itt a földön a munka és a küzdelem időszaka, azért kaptuk, hogy megtisztuljunk, és csökkentsük adósságunkat, amivel bűneinkért az isteni igazságosságnak tartozunk. A hívő azt is tudja, hogy a földi javak csak eszközök, és eszközként használja őket, nagyvonalúan és hősiesen.

Ma Isten jelenlétében, aki innen a tabernákulumból tekint le ránk – milyen erőssé tesz Jézusnak ez a valóságos közelsége! – elmélkedjünk Isten szelíd adományáról, mely lelkünket örömmel tölti be: a reményről. Spe gaudentes3, örvendezők vagyunk a reményben, mert a végtelen szeretet vár ránk, ha hűségesek vagyunk.

Ne feledjük, hogy minden ember, tehát mindegyikünk számára csak kétféle élet létezik a földön: vagy Istenre irányuló, és akkor harcolunk, hogy Isten kedvét lelje bennünk, vagy állatok szintjén maradó, többé kevésbé emberi vonásokkal, miközben nem törődünk Istennel. Soha nem szenteltem különösebb figyelmet olyan álszenteknek, akik magukat hitetleneknek tüntetik fel. Őszintén szeretem őket testvéreimként, amint minden embert szeretek, csodálom a jóakaratukat, mely bizonyos értelemben hősies formát ölthet magára, de sajnálom őket, mert az a nagy szerencsétlenségük, hogy hiányzik nekik Isten fénye és melegsége és az Istenbe vetett hit és a benne való remény kimondhatatlan öröme.

Egy igazi keresztény, aki következetesen éli hitét, mindig természetfeletti látással cselekszik, tekintetét Istenre irányítva, ebben a világban dolgozik, amelyet szenvedélyesen szeret, a földi dolgokért fáradozva, de szemeit az égre emelve. Szent Pál megerősíti ezt nekünk: Quae sursum sunt quaerite. Keressétek az odafönt valókat, ahol Krisztus van, Isten jobbján ülve. Az ödafönt való dolgokkal törődjetek, ne a földiekkel. Hiszen meghaltatok – a keresztségben meghalunk mindannak, ami csupán földi –, életetek Krisztussal el van rejtve Istenben4.