Pontlista

Az élet javára dönteni

Hálatelten ismertük föl, milyen nagy boldogságra vagyunk meghívva, és megértettük, hogy minden teremtményt semmiből teremtettek – Isten teremtette és Isten számára őket: bennünket embereket, mint értelemmel megajándékozott lényeket, akkor is, ha nagyon gyakran felejtkezünk meg erről, és Ő teremtette az értelem nélküli teremtményeket, a föld felszínén lakókat, a mélyben élőket, vagy azokat, amelyek a levegőben húznak el fölöttünk, olykor magasra szállva, egyenesen a nap felé. De ebben a csodálatos sokféleségben csak mi, emberek – most hagyjuk figyelmen kívül az angyalokat – csak mi tudunk a Teremtővel szabadságban egyesülni. Mi tudjuk megadni az Úrnak azt a hódolatot, ami Őt a világ teremtőjeként megilleti, de meg is tagadhatjuk Tőle.

Ez az emberi szabadság két arca. Az Úr meghív rá, sőt ösztönöz, mert szeret, hogy a jót válasszuk. Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot. Ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened parancsainak, amelyeket ma adok neked, s szereted az Urat, a te Istenedet, az Ő útjain jársz, megtartod parancsait, törvényeit és rendelkezéseit, életben maradsz (...) Így hát válaszd az életet, hogy életben maradj. (MTörv 30, 15-16, 19)

Kérdezd meg magadat – én is megvizsgálom magamat –, hogy szilárdan és rendíthetetlenül kitartasz-e az életre mondott igen mellett; hogy hallgatsz-e Isten szeretetreméltó hangjára, amely téged az életszentségre hív, és szabadon követed-e? Jézus áll előttünk, amint Palesztina városaiban és kis országrészeiben szól az emberekhez. Ha tökéletes akarsz lenni... (Mt 19, 21) – mondja a gazdag ifjúnak. Ez a fiatalember nem fogadta el a meghívást, és az Evangéliumban azt olvassuk, hogy szomorúan ment el: abiit tristis (Mt 19, 22). Elvesztette az örömöt, mert vonakodott szabadságát Istennek adni.

A szabadság értelme

Olyan hatalmas és határtalan Jézus Krisztus szabadsága, mint szeretete. Sohasem fogjuk tudni egészen megérteni. De önkéntes engesztelő áldozata, ez a mérhetetlen kincs el kell, hogy gondolkoztasson. Miért adtad nekünk, Uram, ezt a páratlan előjogot, amellyel megtehetjük azt is, hogy nyomodban járunk követve Téged, és azt is, hogy megbántunk? S eközben megtanuljuk értékelni a szabadság helyes használatát, amikor a jót szolgáljuk vele; de fel tudjuk mérni az eltévelyedés nagyságát is, amikor szabadon elfeleltjük és visszautasítjuk a szeretet legnagyobb megnyilatkozását. A személyes szabadság, amelyért mindig harcba szálltam, és minden erőmmel továbbra is harcba szállok, arra ösztönöz, hogy megkérdezzem, szilárd meggyőződéssel és teljes tudatában gyöngeségemnek: mit kívánsz, Uram, mit tegyek Érted szabadon? Krisztus maga felel: Veritas liberabit vos (Jn 8, 32); az igazság fog titeket szabaddá tenni. Mi az az igazság, ami egész életetek számára megnyitja és teljessé teszi a szabadság útját? Azzal az örömmel és bizonyossággal mondom nektek, ami az Isten és teremtményei közti kapcsolatból fakad: tudni, hogy Istentől származunk, hogy a legszentebb Szentháromság szeret bennünket, hogy a legfenségesebb Atya gyermekei vagyunk. Kérem Urunkat, hogy egészen magunkba fogadhassuk, és naponta ízlelhessük ezt, mert akkor tudunk szabad emberként cselekedni. És ne felejtsétek el: aki nem tud róla, hogy Isten gyermeke, nem ismeri léte legbelső igazságát, és cselekvéseiből hiányzik azok méltósága és fölénye, akik mindenek fölött szeretik az Urat.

Legyetek meggyőződve: aki el akarja nyerni a mennyet, annak szabadon és egészen el kell szegődnie Hozzá, tudatos, teljes és elszánt döntéssel. De a szabadság nem elég önmagában: iránytűre van szüksége, amely mutatja számára az utat. A lélek nem tud mozogni úgy, hogy ne volna valakije, aki vezeti. De meg van váltva, hogy Krisztus legyen a királya, akinek az igája édes, és terhe könnyű (Mt 11,30), és ne az ördög, akinek uralma elnyomás (Orígenes, Commentarii in Epistolam ad Romanos, 5, 6 (PG 14, 1034-1035)).

Ne fogadjátok el azok hamis ábrándképeit, akik megelégszenek a szomorú „Szabadság, szabadság!” kiáltással. E mögött gyakran búvik meg tragikus szolgaság; mert ha egy tévedés javára döntünk, az nem szabadít föl; Krisztus az egyetlen, aki valóban szabaddá tesz15, mert csak Ő az út, az igazság és az élet (Vö. Gal 4, 31).

Vannak emberek, akik szabadságukból barikádot csinálnak: „A szabadságom, a szabadságom!” Ezeknek megvan a szabadságuk: csodálják korlátolt értelmükkel és bálványként bánnak vele, de nem használják. Ez volna a szabadság? Mit ad nekik ez a gazdagság igazi kötöttség nélkül, amely irányíthatná életüket? Ez a viselkedés ellentmond az emberi személy méltóságának; mert hiányzik hozzá az út, amelyen léptük alapot és irányt kap. Ezeket az embereket – ti is találkoztatok velük, akárcsak én – könnyen elsodorja a gyerekes hiúság, az öntelt képzelődés vagy az érzékiség.

Szabadságuk terméketlennek bizonyul, vagy emberileg nézve is csak nyomorúságos gyümölcsöt terem. Aki nem fogad el teljesen szabad döntéssel valamilyen helyes magatartási normát, azt előbb-utóbb mások fogják manipulálni, él tétlen élősködőként, idegen elhatározásoknak kiszolgáltatva. Minden széllökés megingatja őket, mindig mások döntenek helyettük. Ezek vizet nem adó felhők, amiket a szél kerget ide-oda; késő őszi fák, kétszeresen elhalt gyümölcs, gyökér nélkül (Júd 12), bárhogy elsáncolják magukat állandó szócséplésük mögé, hogy jellemük, bátorságuk és becsületérzésük hiányát elrejtsék.

„Nem vetem magam alá senkinek”, szüntelenül ezt ismételgetik. Valóban senkinek? Az ilyen vágyálombeli szabadságban élőt, aki szeretné elkerülni, hogy magának kelljen felelősségteljesen cselekedni, pórázon rángatják mindenfelé. Ahol nincs istenszeretet, elvész a felelős tettekre képes szabadság minden lehetősége. Akármennyire is másnak látszik, minden kényszerré válik. A határozatlan, habozó ember alakítható anyag, mindig a körülményeknek engedelmeskedik. Olyanná gyúrja bármiféle jöttment, amilyenné neki tetszik. Mindenekelőtt saját szenvedélyei uralják és az eredeti bűn által megromlott emberi természet legrosszabb hajlamai.