Pontlista

A szív bölcsessége

Aki szívében bölcs, azt okosnak hívják (Péld 16, 21), olvassuk a Példabeszédek könyvében. Félreértenénk az okosságot, ha a kicsinyhitűséggel és csüggetegséggel azonosítanánk. Az okosság a helyes cselekvésre való állandó hajlamban nyilvánul meg, éspedig úgy, hogy a cselekvés célját világosan felismerjük, és nagy gonddal választjuk ki a cél eléréséhez megfelelő eszközöket.

Mindazonáltal az értelmesség önmagában nem a legnagyobb érték. Mindig meg kell magunktól kérdeznünk: értelem, de mire használt értelem? Mert van más, fordított okosság is – nevezzük inkább ravaszságnak –, amely az önzés szolgálatában áll. Ez is a megfelelő eszközöket keresi, de alantas célok elérése érdekében. A fokozott éleselméjűség még csak erősíti a gonoszságra való hajlamot, és rászolgál arra a szemrehányásra, amelyet Szent Ágoston egy prédikációjában így fogalmazott meg: Azt kívánod, hogy Isten szíve, amely mindig igazságos, meghajoljon szíved romlottsága előtt, hogy ahhoz alkalmazkodjék? (Augustinus, Enarrationes in Psalmos, 63, 18 (PL 36, 771)). Ez az olyan ember hamis bölcsessége, aki saját erejéből szeretné önmagát igazolni. Az ilyeneknek szól Pál apostol: Ne legyetek bölcsek a magatok szemében (Róm 12, 16). Mert meg van írva: elpusztítom a bölcsek bölcsességét és az okosok okosságát megsemmisítem (1Kor 1, 19).

Az ilyenfajta bölcsesség a szív bölcsessége. Soha nem válhat ez „a test bölcsességévé”, amelyről Pál apostol beszél (Vö. Róm 8, 6), és amely azoknak sajátja, akik bár értelmesek, értelmüket nem arra használják, hogy Istent felismerjék és szeressék. Az igazi bölcsesség mindig figyel Isten sugallataira és ebben az éber figyelésben a lélek az üdvösség ígéreteit és cselekedeteit kapja. Áldalak téged, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek (Mt 11, 25).

A lélek bölcsessége sok más erénynek szab irányt és ad célt. Így az ember a bölcsesség által bátor is lesz, de nem vakmerő; igyekszik egészen Isten akarata szerint élni és megveti a kényelemszeretők zavaros kifogásait. Az okosok mértéktartása korántsem jelent érzéketlenséget vagy különcködő magatartást, a bölcs igazságossága nem keménység, türelme pedig nem jelent szolgalelkűséget.

Et viam Dei in veritate doces13, te Isten útját az igazság szerint tanítod. Tanítani, tanítani, tanítani! Isten igazi útját megmutatni! Ne félj, hogy látják személyes hibáidat, a tieidet és az enyémeket; sőt sürgetést érzek, hogy elmondjam, hogy küzdeni akarok ellenük, ebben és ebben a dologban meg akarok változni, hogy hűségesebb lehessek az Úrhoz. Isten útját mutatjuk meg azzal is, hogy törekszünk úrrá lenni nyomorúságainkon: először is életünk tanúságtételével, bármennyire föltűnőek is a hibáink; azután azzal, hogy tanítunk, amint Urunk tette, aki coepit facere et docere14 – először cselekedett, és aztán szentelte magát a tanításnak.

Hadd mondjam el, hogy nagyon szeretlek benneteket – és a mennyei Atya még jobban szeret titeket, aki végtelenül jó, és mindig Atya –, és nem tudok rólatok semmi rosszat mondani. De úgy látszik, segítenem kell nektek abban, hogy szeressétek Krisztust, és Krisztus nyáját, az Egyházat. Úgy gondolom tudniillik, hogy nem tesztek túl rajtam ebben: Versenyeztek velem, de nem tudtok fölülmúlni. Tehát amikor elmélkedésben vagy személyes beszélgetésben feltárom hibáitokat, nem azért teszem, hogy fájdalmat okozzak, csak azt akarom, hogy mindannyian még jobban szeressük Krisztust. Azt sem akarom semmiképpen elfelejteni, hogy mindarra, amit az erények szükségességéről mélyen bele akarok vésni lelketekbe, nekem is nagyon nagy szükségem van.

Egyszer hallottam valakitől egy kemény megjegyzést, hogy a botlás megtapasztalása semmi másra nem való, mint arra, hogy még százszor elbotoljunk ugyanúgy hibázva. Szerintem viszont legyetek bizonyosak abban, hogy aki okos, tanul a saját botlásából. Megkapta a figyelmeztetést, megerősíti magában a jószándékot, megújítja vágyát, hogy szent legyen. Isten szolgálatában elért győzelmeitek és elszenvedett vereségeitek megtapasztalásából mindig megerősödött szeretettel kerüljetek ki és azzal az elhatározással, hogy keresztény állampolgári jogaitokat és kötelességeiket komolyan veszitek, nem téveszt meg és nem kelt félelmet bennetek a dicséret, a felelősség vagy a rossz testvérek szóbeszéde. Föltéve persze, hogy becsületesen és hűségesen keressük Isten dicsőségét és embertársaink javát.

Tehát okosnak kell lennünk. Miért? Azért, hogy igazságosak legyünk, gyakoroljuk a felebaráti szeretetet, eredményesen szolgáljuk Istent és az embereket. Találóan mondták az okosságról, hogy genitrix virtutum15 és auriga virtutum16, az erények anyja és vezetője.

„A tanítványok – írja Szent János – nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: »Fiaim, nincs mit valami ennivalótok?«”27 Ez a meghitt jelenet örömmel tölt el. Jézus Krisztus – Isten! – szól így a tanítványokhoz! Ő, akinek már megdicsőült teste van. „»Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!« Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt.”28 A tanítványok most értik meg. Eszükbe jut, amit oly gyakran hallottak a Mestertől: emberhalásznak lenni, apostolnak. Most megértik, hogy ez lehetséges, mert maga Jézus vezeti a halászatot.

„Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: »Az Úr az!«29 Ez a szeretet, amely messziről felismeri az Urat. A szeretet veszi észre elsőként ezt a figyelmességet. Az ifjú apostol, aki Jézust – minden romlottságtól mentes – szíve egész szilárdságával, tisztaságával és gyöngédségével szereti, ő kiált fel: „Az Úr az!”

„Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert neki volt vetkőzve, és a tengerbe vetette magát.”30 Péter a hit. Csodálatos merészséggel a tengerbe veti magát. János szeretetével és Péter hitével nincs lehetetlen.