Pontlista

A következőket szeretném a lelketekre kötni: ha őszinték vagytok, ha úgy mutatjátok magatokat, ahogy vagytok, ha megistenültök alázatosan és nem gőgösen, akkor mi mindannyian, ti és én helyt fogunk állni bármilyen környezetben. Csak győzelmekről fogunk beszélni, és magunkat győztesnek nevezhetjük. Ezek az Isten szeretetének győzelmei, amelyek a szívbe mélyen beleoltják a boldogságot, higgadtságot és megértést.

Az alázatosság nagy feladatok elvégzésére tesz képessé bennünket, ha nem nyomjuk el magunkban kicsinységünk tudatát, és ha szánalmasságunkat egyre erősebben átérezzük. Ismerd fel tehát, hogy sokféle szolgálattétellel nagymértékben adós szolga vagy. Semmiképpen ne légy büszke arra, hogy Isten gyermekének neveznek – a kegyelmet el kell ismernünk, ámde természetünket nem szabad félreismernünk – és ne büszkélkedj, ha az elvégzendő szolgálatot jól teljesítetted. A nap is szolgálatkész, a hold is engedelmes, az angyalok is szolgálnak. Az Isten által a pogányok közül kiválasztott edény megvallja: nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveznek, mert üldöztem Isten egyházát. (1 Kor 15, 9) Így mi sem szándékozunk a dicséretet hajhászni26: hiszen érdemeink mindig csekélyek.

Jézus megállt, és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Néhány jóakaratú körülálló biztatja: Bízzál! Kelj fel, hív téged!15 Ez nem más, mint a keresztény hivatás felszólítása! De ez nemcsak egyetlen isteni hívás; gondoljuk meg, hogy az Úr bennünket minden pillanatban keres: Kelj föl – mondja nekünk – emelkedj föl lustaságodból, kényelemszeretetedből, kicsinyes önzésedből, parányi gondjaidból. Kelj föl a lapos földről, amelyhez tapadsz tompán és körvonalazatlanul. Legyél magasabb, növekedj súlyban, térfogatban, természetfölöttibb látásban.

Mire az ledobta fölső ruháját, fölugrott, és odament hozzá16. Nem tudom, voltál-e háborúban. Sok éve, hogy láttam egy csatateret néhány órával a harc megszűnte után: a földön szanaszét gyapjútakarók, kulacsok, hátizsákok hevertek családi emléktárgyakkal, szeretett emberek leveleivel és fényképeivel szanaszét… Nem a vesztesek szórták el mindezt, hanem a győztesek; minden poggyásztól megszabadultak, hogy könnyebben be tudják venni az ellenséges állást. Úgy tettek, mint Bartimeus, mikor Jézushoz sietett.

Ne feledd, hogy áldozatra van szükség ahhoz, hogy Jézushoz jussunk; szükséges, hogy mindent elvessünk, ami ebben zavarhat: takarót, hátizsákot, kulacsot. Tégy így te is Isten dicsőségére vívott harcodban, ebben a szeretetért és békéért vívott harcban, amely által ki akarjuk terjeszteni Krisztus birodalmát. Ahhoz, hogy szolgálhasd az Egyházat, a pápát és a lelkeket, késznek kell lenned arra, hogy minden fölöslegesről lemondj: a takaróról, amely fagyos éjszakákon védelmed volna, családi emlékeidről, amelyekhez annyira ragaszkodsz, a vízről, amely felfrissít. Leckét tanulunk hitből, leckét tanulunk szeretetből; és megtanuljuk belőle, hogy így kell szeretnünk Krisztust.

Az ima párbeszéd

Már az ima útján járunk. Hogyan menjünk tovább? Nem vettétek észre, hogy sok férfi és nő azt a benyomást kelti, mintha önmagukkal beszélnének, és szívesen is hallgatnák önmagukat? Csak szavak és szavak önmagukkal beszélgetve, fáradhatatlan körökben problémák körül, amelyek gondot okoznak nekik, de közben nincs hely megoldások számára: azt kell gondolnunk, hogy az ilyen emberek egyetlen mozgatója az a beteges élvezet, hogy önmagukat sajnáltassák vagy csodáltassák, semmi egyéb.

Ha valóban teljes nyíltsággal csupán könnyíteni akarunk szívünkön, tanácsot kérünk olyan emberektől, akik szeretnek és megértenek minket. Beszélünk az apánkkal, anyánkkal, feleségünkkel, férjünkkel, testvérünkkel, barátunkkal. Ez már párbeszéd, még ha gyakran nem is annyira hallani szeretnénk valamit, mint elmondani, ami foglalkoztat, kiönteni a szívünket. Kezdjünk el Istennel is így beszélgetni, abban a biztos tudatban, hogy hall bennünket, és válaszol nekünk. A szavaira figyelni fogunk, és megnyílunk neki alázatos, bizalommal teli társalgásban, amelyben szó lesz mindenről, ami elménket és szívünket foglalkoztatja: örömteli és szomorú élményekről, reményekről és csalódásokról, sikerekről és kudarcokról, még jelentéktelen mindennapi élményeinkről is. Mert időközben észrevesszük, hogy mennyei Atyánkat minden érdekli, ami ránk vonatkozik.