Pontlista

Mit számít az, hogy elbotlunk az úton, ha az esés fájdalmával együtt megtaláljuk az erőt is ahhoz, hogy fölkeljünk, és friss lendülettel továbbmenjünk? Jegyezzük meg jól: nem az a szent, aki sohasem esik el, hanem aki alázattal és szent makacssággal mindig föl tud kelni. A Példabeszédek könyve azt mondja, hogy az igaz napjában hétszer esik el10; ezért mi, te meg én, szegény teremtmények nem fogunk sem csodálkozni, sem elbátortalanodni, mikor siralmas botlásainkra tekintünk. Hiszen tovább tudunk menni, mert erőt kapunk attól, aki megígérte nekünk: Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én fölüdítelek titeket11. Hála neked, Uram, quia tu es, Deus, fortitudo mea12, mert te vagy, Uram, az én erősségem. Te, mindig csak te vagy, Istenem, erőm, menedékem, támaszom.

Ha a belső életben igazán előre akarsz jutni, légy alázatos. Kérd bizakodva az Úr segítségét és a Szűzanyáét, aki a te anyád is. Békésen és nagy nyugalommal öleld át újra a keresztet, bármennyire is fáj még az utolsó bukás sebe, és mondd: küzdeni akarok a te segítségeddel, Uram, hogy ne akadjak el; hűségesen akarok válaszolni fölszólításaidra, nem akarok félni sem a meredek utaktól, sem mindennapi munkám látszólagos egyhangúságától, sem a tüskés gyomoktól, sem a kövektől, amelyekbe belebotlom. Tudom, hogy mennyire irgalmas vagy, és hogy utam végén az örök boldogság, az öröm és a végtelen szeretet vár.

Van azonban abban az elbeszélésben egy harmadik út is: ez is keskeny, rögös és bozóttal benőtt, mint a második. Ezen is átküzdi magát néhány ember, büszke pátosszal és színpadias arckifejezéssel legyőzve sok akadályt. De ez az út is ugyanabba a borzalmas szakadékba torkollik, amelyikbe az első. Ez a képmutatók ösvénye, akik tisztátalan szándékkal és becstelen igyekezettel meggyalázzák az Istenért végzett munkát, mert önző földi célok szolgálatába állítják. Balgaság fáradságos munkába fogni azért, hogy csodáljanak, és fárasztó erőfeszítéssel Isten parancsai szerint élni, hogy földi fizetséget vágjunk zsebre. Aki az erények gyakorlásából földi nyereséget akar szerezni, olyan, mint aki drága értéktárgyat néhány fillérért elveszteget; az eget vehetné be, de megelégszik múló tetszéssel (…) Ezért mondják azt, hogy a képmutatók reménye pókháló. Annyi fáradsággal fonták meg, és a halál lehelete elfújja13.

Jámborság, gyermeki viszony

A jámborság, amely istengyermekségünkből szármázik, a lélekbe nagyon mélyen beleágyazott magatartás, amely az embert egész létében átjárja. Jelen van minden gondolatunkban, minden vágyunkban és minden érzelmi megmozdulásunkban. Bizonyosan megfigyeltétek azt, hogy egy családban a gyermekek anélkül, hogy tudnának róla, utánozzák szüleiket, és átveszik mozdulataikat, szokásaikat, magatartási formáikat.

Ehhez hasonló történik Isten jó gyermekeinek magatartásában is. Elérkeznek egy csodálatos istenivé váláshoz, anélkül, hogy tudnák, hogyan, milyen úton. Ez segít, hogy az eseményeket a hit természetfeletti távlatából ítéljük meg. Szeretünk minden embert, mint ahogyan mennyei Atyánk szereti őket, és ami a legfontosabb, lelkünkben új lendületet kap a napi fáradozás, hogy Isten közelébe jussunk. Szeretném újra nyomatékkal elmondani, hogy nem számítanak a mi nyomorúságaink, mert Isten szerető karjába vetjük magunkat, és ő pedig magához ölel.

Talán föltűnt már nektek, milyen nagy a különbség a között, ha egy kisgyermek esik el és vagy mikor egy felnőtt. A kisgyermeknek az elesés nem sokat számít, hiszen olyan sokszor esik el. Ha szeretne sírva fakadni, azt mondja neki az apja: a férfiak nem sírnak. A kisfiú utána már azt akarja, hogy apja meg legyen vele elégedve, és ettől minden rendbe jön.

De mi történik, ha egy felnőtt férfi veszíti el egyensúlyát, és egyszer csak ott hever a földön. Ha nem éreznének vele együtt, mulatságosnak találnák, talán nevetnének is rajta. Ráadásul egy felnőtt esése bizonyos helyzetben súlyos következményekkel járhat, és idősebb embereknél gyógyíthatatlan csonttörést is okozhat. Az a jó nekünk, ha benső életünkben quasi modo geniti, olyanok vagyunk, minta kisgyermekek, akik azt hinnénk, gumiból vannak; nevetve esnek el, és rögtön felállnak és folytatják a futkározást, és ezen kívül – amikor szükség van rá – a szülők vigasztalják őket.

Próbáljunk meg olyanok lenni, mint ők, akkor a csapások és balsikerek, amelyek egyébként elkerülhetetlenek, nem keserítenek el minket soha. Fájdalommal, de csüggedés nélkül vesszük tudomásul, sőt mosolyogni fogunk; mert az ilyen mosoly olyan, mint a tiszta víz, abból az örömből fakad, hogy tudjuk, a megfoghatatlanul nagy, bölcs, irgalmas Isten, a mi Atyánk gyermekei vagyunk. Az Úr szolgálatában eltöltött éveim alatt megtanultam, hogy olyan legyek, mint Isten kisfia. És titeket is arra kérlek: legyetek quasi modo geniti infantes, kisgyermekek, akik vágyakoznak Isten szavára, Isten kenyerére, Isten táplálékára, Isten erejére; hogy azután érett keresztényekként viselkedjünk.

Legyetek igazi gyermekek! És minél inkább, annál jobb. Ezt mondja nektek ennek a papnak tapasztalata, akinek sokszor kellet felkelnie élete harminchat éve során, – milyen hosszúnak és milyen rövidnek tűnnek nekem! – míg igyekezett Isten akaratának egészen pontosan megadott megbízását megvalósítani. Egy dolog mindig segített ebben: gyermek maradok, és mindig mennyei Édesanyám ölébe és Uram, Jézus Krisztus Szívébe menekülök.

A nagy bukások, melyek a lélekben hatalmas pusztítást, bizonyos esetekben csaknem gyógyíthatatlan károkat okoznak, mindig gőgből erednek, abból, hogy az illetők fölnőttnek és önállónak tartják magukat. Lelkileg képtelenek arra, hogy segítséget kérjenek attól, aki segíteni tud, nemcsak Istentől, de barátoktól vagy papoktól sem. Az ilyen szegény lélek magára hagyatottan végképp elveszti tájékozódását, és rossz útra téved.

Könyörögjünk az Úrhoz – már most rögtön – hogy soha se engedje meg, hogy telítettnek érezzük magunkat. Növelje bennünk a vágyat segítsége, szavai, vígaszalása, ereje iránt: rationabile, sine dolo lac concupiscite: növeljétek magatokban az éhséget, a vágyat, hogy olyanok legyetek, mint a gyermekek. Győződjetek meg arról, hogy ez a legjobb módja gőg legyőzésének. Ne kételkedjetek benne, hogy ez az egyetlen eszköze annak, hogy cselekvésünk jó, nagyszerű és Istenhez méltó legyen. Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába14.

Ismét eszembe jutnak ifjúságom emlékei. Milyen pompás tanúságot tettek ezek a férfiak hitükről! Mintha még mindig hallanám a liturgikus éneket, beszívnám a tömjénfüst illatát. Ezer és ezer férfit látok, mindegyikük nagy gyertyával – mely mintegy nyomorúságuk jelképe – de szívükben mind gyermekek, akik alig merik felemelni szemüket apjuk arca felé. Tudd meg és lásd, milyen gonosz és keserves, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet15. Újítsuk meg szilárd elhatározásunkat, hogy sohasem fordulunk el az Úrtól földi remények miatt. Tegyük égőbbé magunkban az Istenre való szomjúságot, miközben konkrét jó elhatározásokat fogadunk meg, mint gyermekei, akik látják saját ínségüket így keresgélnek és kiáltanak szakadatlanul Atyjuk felé.

De vissza akarok térni arra, amit előbb említettem: meg kell tanulnunk olyannak lenni, mint egy gyermek; meg kell tanulnunk Isten gyermekének lenni. Ugyanakkor ezt a gondolkodásmódot, amely emberi gyöngeségünkben átalakít bennünket fortes in fide16, a hitben erőssé, termékenyen alkotóvá, és utunkban biztossá átadjuk embertársainknak is. Így ha a legvisszataszítóbb hibába is estünk, habozás nélkül újra fölkelünk, és visszatalálunk az istengyermekség útjára, amely Istennek, Atyánknak kitárt karjába vezet.

Ki az közületek, aki ne emlékezne édesapja karjaira? Bizonyosan nem voltak olyan gyöngédek és együtt érzők, mint édesanyánk karjai; de erősek voltak, képesek arra, hogy heves érzelemmel, védőn átöleljenek. Köszönöm, Uram, hatalmas karodat, köszönöm erős kezedet. Köszönöm szíved szilárdságát és kedvességét. Majdnem megköszöntem hibáimat is, de te nem akarod őket. És mégis megérted őket, mentséget találsz rájuk, megbocsátod őket.

Ez az a bölcsesség, melyet kapcsolatunkban az Úr vár tőlünk. Valódi matematika: felismerjük, hogy nullák vagyunk a tizedesvesszőtől balra... De a mi Atyánk mindegyikünket olyannak szeret, amilyenek vagyunk. Amilyenek vagyunk! Én csak egy szegény ember vagyok, de szeretlek titeket, amilyenek vagytok. Képzeljétek el, milyen lesz Isten szeretete! De ez a szeretet azt is akarja, hogy harcoljunk, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy életünk jól alakított lelkiismeretünk útján haladjon.

A tisztaság lehetséges

Mindnyájunkban rejtőznek szenvedélyek, minden életkorban ugyanazokkal a nehézségekkel van dolgunk. Ezért meg kell vívnunk a harcunkat. Emlékezzetek Szent Pál szavaira: Datus est mihi stimulus carnis meae, angelus satanae, qui me colaphizet16, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam. Isten segítsége nélkül tiszta életet élni lehetetlen. Isten akarja, hogy alázatosak legyünk, és kérjük az Ő segítségét. Kérned kell bizalommal a Szűzanyát, itt és most, a szavak lármája nélkül: Anyám, nézd szegény szívemet, amely oly bolondul lázad… Ha nem védesz meg engem… És ő segíteni fog neked, hogy tisztának őrizd meg, és kövesd az utat, amelyre Isten hívott.

Gyermekeim: alázat, alázat. Tanuljunk meg alázatosnak lenni. Hogy a szeretetet életben tartsuk, okosoknak és ébereknek kell maradnunk és nem szabad, hogy a félelem úrrá legyen rajtunk. A klasszikus lelki írók közül sokan veszett kutyához hasonlítják az ördögöt, amely meg van láncolva. Ha nem közeledünk hozzá, úgy nem tud bennünket megharapni, bármennyire is ugat. Ha alázatos marad a szívetek, akkor egészen biztos, hogy képesek lesztek a bűnös alkalmakat elkerülni. Lesz bátorságotok a menekülésre; és mindennap újból kérni fogjátok az ég segítségét, hogy olyan emberekként haladjatok utatokon, akik valóban szeretnek.

Olykor feltűnt nekem, mennyire fénylik a sportoló szeme, mikor az akadály előtt áll, amellyel meg kell küzdenie. És sikerül neki! Nézzétek, hogyan győzi le a nehézségeket! Isten, a mi Urunk így tekint ránk. Szereti a küzdelmünket: mindig győztesek leszünk, mert soha nem vonja meg tőlünk mindenható kegyelmét. És mivel nem hagy bennünket cserben, nem számít, hogy küzdenünk kell.

Ez küzdelem, de nem lemondás. Örömmel mondunk igent, szabad és örömteli odaadással. Viselkedésed ne csak arra korlátozódjon, hogy ne ess el, és csak a bűnre vezető alkalmat kerüld; nem szabad, hogy ez csak hideg, számító „nem” legyen. Meggyőződtél arról, hogy a tiszta élet erény, és ezért ennek növekednie és tökéletesednie kell? Mégegyszer mondom: nem elég, hogy állapotunk szerint önmegtartóztatóak vagyunk. Hősies tisztaságban kell élnünk. Tehát pozitív beállítottságról van szó, amellyel az isteni hívásnak készséggel eleget teszünk: Praebe, fili mi, cor tuum mihi et oculi tui vias meas custodiant19, add nekem, fiam, szívedet, és szemed vigyázzon útjaimra.

És most kérdezlek: hogyan fegyverkezel fel erre a küzdelemre? Nagyon jól tudod, hogy ha mindjárt elkezded a harcot, akkor már meg is nyerted. Azonnal fuss el a veszély elől, amint a szenvedély első szikráját érzed, sőt még előbb. Azonnal beszélj lelki vezetőddel is. Jobb minél előbb, mert csak akkor nem fogsz veszíteni, ha teljes nyíltsággal elmondod. Ha ezt állandóan megismétled, szokásoddá válik, hajlammá, aminek könnyű engedni. Tehát küzdeni kell, hogy az erény természetünkké váljon, az önmegtagadásra való beállítottsággá, hogy ne taszítsuk el magunktól a legnagyobb szeretetet.

Gondolkozzatok Szent Pál tanácsán, amelyet Timóteusnak ad: Te ipsum castum custodi20, őrizd meg magadat tisztának, hogy mi is éberen és határozottan őrizzük a kincset, amelyet Isten reánk bízott. Hány embert hallottam panaszkodni életemben: Ha az elején ellenálltam volna! – mondják leverten és szégyenkezve.