Pontlista

Krisztus bárkájában

Urunk, Jézus Krisztus sokszor és szívesen beszélt bárkákról és hálókról, és én is szívesen teszem ezt, azért, hogy az evangéliumnak ezekből a jeleneteiből szilárd és tiszta szándékra ösztönözzön. Szt. Lukács beszél néhány halászról, akik a Genezáreti-tó partján hálójukat mossák és javítják. Jézus a partra vont csónakok felé megy, és beszáll Simon bárkájába. Milyen természetességgel száll be az Úr a te csónakodba és az enyémbe! Néhány ember erre sóhajtozni kezd: nagyon bonyolulttá teszi életünket! Velem és veled is találkozott utunkon az Úr, és bonyolultabbá tette életünket megnyerő szeretetével.

Jézus így szólt a halászokhoz, amikor befejezte beszédét Péter csónakjából: duc in altum et laxate retia vestra in capturam (Lk 5, 4) – Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat a halfogáshoz! Megbíznak a szavában, engedelmeskednek, és csodálatos halfogásban lesz részük. Majd Péterhez fordul, – aki hasonlóan Jakabhoz és Jánoshoz ámultan áll ott: Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel. Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt (Lk 5, 10-11).

A te csónakod – tehetséged, terveid, sikereid, – mindez semmit sem ér, csak, ha átengeded Jézusnak, ha hagyod, hogy akadálytalanul beszálljon, és ha lemondasz róla, hogy sajkádból bálványt csinálj. Egymagadban, csak te meg a csónakod, a Mester nélkül a biztos hajótörés felé evezel. Csak akkor fogod épségben kiállni az élet viharait és zátonyra futásait, ha az Úr közelében akarsz lenni, és átadod neki a kormányt. Helyezz mindent Isten kezébe: gondolataid, fantáziád szép repülése, nemes emberi törekvéseid, szerelmed tiszta vágyakozása hadd áramoljanak keresztül Jézus Szívén. Különben mindezt előbb vagy utóbb tönkreteszi önzésed.

Ha viszont hagyod, hogy hajóddal Isten rendelkezzen, ha őt teszed hajód védőjévé, micsoda biztonságban leszel! Akkor is, ha egyszer úgy tűnik, távol van, vagy alszik, vagy ha úgy látszik, hogy a sötét éjszakában vihar támad, és ő nincs ott. Szent Márk ír arról, hogy az apostolok egyszer éppen ilyen helyzetbe kerültek: de Jézus látta őket küszködni az evezéssel – mert ellenkező szelük volt. Az éjszaka negyedik őrváltása körül odament hozzájuk a tengeren (…) Azt mondta nekik:” – Bízzatok! Én vagyok, ne féljetek!” Majd beszállt hozzájuk a bárkába, a szél pedig elállt (Mk 6, 48; 50-51).

Gyermekeim, a világon mi minden történhet velünk…! Sokat tudnék mesélni emberekről, akik szenvednek, szomorúak, akiket bántanak, és gyötörnek – igen, valóban meggyötörnek. Sok lélek hősies erejéről tudnék nektek beszélni. Szemünknek és értelmünknek sokszor az a benyomása támad, hogy Jézus alszik, és nem hall bennünket. De Szent Lukács megírja, hogyan bánik az Úr övéivel: Elindultak. Míg eveztek, ő elaludt. Hirtelen szélvész csapott le a tóra. A hullámok már-már elborították őket, úgyhogy életveszélyben forogtak. Odamentek hozzá, felkeltették, így szólva: „Mester! Mester! Itt veszünk!” Fölkelt és parancsolt a szélnek és a hullámoknak. Erre elült a háborgás, és minden elcsendesedett. Akkor hozzájuk fordult: „Hol a hitetek?” (Lk 8, 23-25)

Ha átadjuk magunkat az Úrnak, Ő is átadja magát nekünk. Egészen őrá kell bíznunk magunkat, fenntartás nélkül ráhagyatkoznunk, és tetteinkkel megmutatnunk, hogy övé a csónak, és mi neki adjuk magunkat.

Befejezésül Szűzanyánk közbenjárására bízzuk az elhatározásainkat: hitből fogunk élni; kitartunk a reményben, egészen közel maradunk Krisztushoz; valóban, igazán és egészen szeretjük őt; és ezt a kalandot Istenbe szerelmes szívünk lelkesedésével és gyönyörűségével éljük meg. Kérjük Anyánkat, hogy segítsen nekünk fölvenni Jézust csónakunkba, hogy ő, tulajdonosunk és Urunk, birtokba vehessen bennünket. Szűz Mária adjon nekünk bátorságot, hogy őszintén megmondjuk az Úrnak, meg akarjuk próbálni, hogy éjjel-nappal jelenlétében éljünk, mert ő hívott a hitre: Ecce ego quia vocasti me! (1Sám 3, 9) Itt vagyok, mivel hívtál. Így fogunk végül bemenni az ő karámjába, a jó pásztor hívására és abban a bizonyosságban, hogy csak nála van igazi boldogság, földi és örök.

De azt mondhatná valaki: ha elértük azt, amit teljes szívünkből szeretünk, keresünk-e még tovább? Nincs-e akkor vége szabadságunknak? Nem. Akkor éppen a legtevékenyebb, mert a szeretet nem elégszik meg a rutinos elvégzéssel vagy a kedvetlen fáradozással. Szeretni annyi, mint minden nap újra kezdeni a szolgálatot, a szeretet művét.

Ismétlem, mert szeretném mindegyiktek szívébe szinte beleégetni: szabadság és odaadás nem ellentétek. Egymást hordozzák. A szabadságot csak szeretetből lehet odaadni; számomra minden más lemondás fölfoghatatlan. Nem valamiféle játék ez a szavakkal. A szabadon választott odaadásban minduntalan megújítja a szabadságot a szeretet; és megújulni annyi, mint mindig fiatalnak lenni, kitárt szívvel, nagy eszményekre és nagy áldozatokra képesen. Mennyire örültem, mikor először hallottam, hogy portugálul a fiatalokat os novos, „újaknak” hívják, mert azok. Azért mondom ezt, mert már sok év van mögöttem; de mikor az oltárnál Istenhez imádkozom, aki megörvendezteti ifjúságomat (Zsolt 42, 4), mégis nagyon fiatalnak érzem magam, és tudom, sohasem fogom magam öregnek érezni. Mert ha hű maradok Istenemhez, a szeretet mindig megújítja életemet: mint a sas fiatalsága, úgy újul meg az enyém (Vö. Zsolt 102, 5).

Szabadságszeretetből vállaljuk a kötöttséget. Semmi más, csak gőg az, ami az ilyen kötelékeket ólomsúlyú bilincseknek érzi. Csak az igazi alázatosság mutatja meg nekünk, amire az tanít, aki szelíd és alázatos szívű, hogy az Ő igája édes, és az Ő terhe könnyű (Vö. Mt 11, 29-30). Ez az iga a szabadság, a szeretet, az egység, az élet, amelyet Ő szolgált meg nekünk a kereszten.