Pontlista

Ez vitathatatlanul nagyratörő cél és meredek út. De ne felejtsétek el, hogy senki sem születik szentnek. A szent szentté válik. Azzá lesz az isteni kegyelem és az ember együttes működése hatására. Az első századok egyik keresztény szerzője így ír az Istennel való egyesülésről: Minden, ami fejlődik, kicsinyként kezdi. Táplálékot vesz magához és ettől állandóan nő, és nagy lesz (Remete Szent Márk: De lege spirituali, 172 (PG 65, 926). Így van, ezért, ha következetes keresztény életet akarsz élni – és én tudom, hogy ezt akarod, akkor is, ha a győzelem és szegény testünk folytonos terelése afelé, ami magasabb, gyakran nagyon nehezedre esik –, a legnagyobb gonddal kell ügyelned a legkisebb dolgokra is, mert az életszentség, amelyet az Úr tőled vár el, csak úgy érhető el, hogy komolyan veszed a munkát és a hétköznapi, többnyire nem látványos kötelességeket Isten iránti szeretetből.

Őszinteség a lelki vezetésben

Elég jól ismeritek keresztényi kötelességeiteket ahhoz, hogy nyugodtan és állhatatosan járhassatok az életszentség útján; ugyanígy számítotok a legtöbb nehézségre is, mert ezek már az út elején fölismerhetők. Most pedig szeretném lelketekre kötni, hogy keressétek lelki vezető segítő irányítását, és bízzátok rá a dolgaitokat. Vágyatokat, hogy szentek legyetek, lelkiéletetek mindennapi kérdéseit, győzelmeiteket és vereségeiteket.

Legyetek mindig őszinték a lelki vezetőhöz. Mondjatok el mindent, nyíljatok meg neki egészen, köntörfalazás és félelem nélkül. Máskülönben a kezdetben sima és egyenes út egyre szövevényesebbé válik, és a végén torkotokon akad, ami kezdetben csekélység volt. Tévedés azt hinni, hogy valakinek a bukása nagyon váratlan esemény. Nem, valószínűleg öncsalás áldozata volt, és már a kiinduláskor hamisak voltak az alapelvei, vagy olyan sokáig élt lelki lazaságban, hogy lassanként eltűnt lelke tisztasága, és végül összeroppant az egyre növekvő bűnök súlya alatt. (…) Egyetlen ház sem omlik össze hirtelen, egyik pillanatról a másikra. Először néhány csepp szivárog be régi hiányosságok miatt vagy a lakók hanyagsága miatt a repedésekbe, és a tető apránként tönkremegy. Ha a lyukakat nem foltozzák be, ömlik be az eső (Cassianus, Collationes, 6, 17 (PL 49, 667-668)).

Ismeritek azt a történetet, amikor a cigány gyónni megy? Persze ez csak kitalálás, ami a valódi gyónásokban elhangzik, arról soha nem beszélnek, egyébként pedig én nagyon szeretem a cigányokat. Szegény fickó őszintén megbánta, amit tett: Plébános úr kérem, gyónom, hogy elloptam egy kötelet… – hát ez nem sok … – de volt a végén egy öszvér… és azon volt még egy kötél… és azon is volt egy öszvér… – és így tovább hússzor. Gyermekeim, így van ez velünk is: ha engedünk egy kötélnek, akkor jön a rossz hajlamok és nyomorúságok egész sorozata, lealacsonyítanak és megszégyenítenek. Így van ez másokkal való kapcsolatainkban is: alig észrevehető szeretetlenséggel kezdődik, de a végén jeges közömbösséggel fordítunk hátat embertársainknak.

Fogjátok el nekünk a rókakölyköket, mert feldúlják a szőlőt, a mi szőlőnket is, pedig a szőlőnk már virágzik (Én 2, 15). Légy hűséges, légy nagyon hűséges a kis dolgokban! Ha így próbálunk élni, megtanuljuk, hogy gyermeki bizalommal forduljunk Máriához. Nem említettem, – még az elején –, hogy nagyon kicsik vagyunk? – Mert csak azok az évek számítanak, amelyeket azóta teltek el, hogy elhatároztuk, Isten közelségében fogunk élni. Ezért nagyon sok értelme van annak, hogy nyomorúságunkban és kábulatunkban Isten Anyja fenséges, szent tisztaságának közelségét keressük, – hiszen ő a mi Anyánk is.

Hallgassatok meg egy másik, igazi történetet, szabad elmesélnem, mert nagyon régen történt, és kíméletlen közvetlensége segíthet nekünk. Lelkigyakorlatot tartottam egyszer több egyházmegyéből összegyűlt papoknak. Mindegyiküket fölkerestem együttérző, baráti módon, hogy elmondassák, ami a szívüket nyomja; mert a papoknak is szükségük van a testvéri segítségre és jó tanácsra. Elkezdtem beszélgetni egyikükkel, aki egyenes és szókimondó ember volt, és próbáltam tapintatosan, de nyomatékosan segíteni az őszinte megnyílást, hogy gyógyítsam szíve talán meglevő sebeit. Egyszer csak félbeszakított a következő szavakkal: „Nagyon-nagyon irigylem a szamaramat! Hét plébánián szolgált, és senki sem talált benne hibát… Bárcsak így szolgáltam volna én is!

Vizsgáld meg jól magad… Talán mi sem érdemeljük meg azt a dicséretet, amelyet ez a falusi plébános mondott a szamaráról. Sokat dolgoztunk, hellyel-közzel felelősség is volt rajtunk, ebben-abban sikerünk is volt… De ha Isten jelenlétében vizsgálod ezeket, valóban semmit sem kell megbánnod? Mindig szolgálni próbáltál Istennek és embertársaidnak, testvéreidnek? Vagy túl sokat törődtél önzéseddel, tekintélyeddel, büszkeségeddel, egészen földi, reménytelenül tünékeny sikereiddel?

Mindezt egészen kendőzetlenül mondom el, mert most megint Isten megbocsátását akarom kérni, és titeket is erre rábírni. Szemünk előtt van hűségünk hiányossága, minden hibánk, szánalmas voltunk, lanyhaságunk; mindegyikünknek megvan a maga egyéni története. Mondjuk hát az Úrnak egész szívvel Szent Péter bánatimáját: Domine, tu omnia nosti, tu scis quia amo te! – Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek! (Jn 21, 17) Szánalmas voltom ellenére! Veszem magamnak azt a bátorságot, hogy így alakítsam át: Tudod, hogy éppen szánalmas voltomért szeretlek, mert arra kényszerít, hogy rád támaszkodjam, mert te vagy az én erősségem: quia tu es, Deus, fortitudo mea (Zsolt 42, 2). És ezután a bűnbánati cselekedet után újból kezdünk.

Hogy képesek legyünk Istenre hallgatni

A Szentírást olvasva látjuk, hogy az alázat elengedhetetlen feltétele az Istenre való hallgatás készségének. Ahol szerénység van, ott bölcsesség is van4 – mondja a Példabeszédek könyve. Az alázat azt jelenti, hogy olyannak látjuk magunkat, amilyenek vagyunk, szépítgetés nélkül, őszintén. Azzal, hogy szegénységünket felfogjuk, megnyitjuk magunkat Isten nagyságának, és ez a mi igazi nagyságunk.

Milyen jól megértette ezt Szűzanyánk, Jézus Szent Anyja, a legmagasztosabb teremtmény mindazok közül, akik valaha voltak és lesznek. Mária magasztalja az Úr hatalmát, aki Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket fölemelt5. És énekli, hogy benne ez az isteni gondviselés ismét megvalósult: mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék6.

Máriát szentté alakítja szíve mélyén, amint látja Isten alázatosságát. A Szentlélek száll le rád, és a Magassságbeli ereje tölt el téged; s ezért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni7. Mária alázatossága a megmagyarázhatatlan, a mérhetetlen kegyelem gyümölcse, azé a kegyelemé, amely a legszentebb Szentháromság második személyének emberré válásával szeplőtelenül fogant, és a mindenkor Szűz Mária ölében megtestesült.

Tekints még egyszer életedre. Kérj bocsánatot hibáidért, melyeket lelkiismereted rögtön észrevesz: nem fékezted nyelvedet, gondolataid túl gyakran köröztek önmagad körül, kritikus gondolatba beleegyeztél, és most kényelmetlenül érzed magad, gondban vagy… Pedig nagyon boldogok lehettek! Az Úr azt akarja, hogy vidámak legyünk, örömtől ittasak! Azt akarja, hogy mi is az örömnek azon az útján járjunk, amelyen ő járt! Hogy csak akkor érezzük magunkat nyomorultnak, ha el akarjuk hagyni az ő útját, és rá akarunk térni a magunk önző és érzéki útjára, vagy ami még rosszabb, a képmutatók útját választjuk.

A kereszténynek hitelesnek, igazlelkűnek, őszintének kell lennie minden dolgában. Krisztus szellemének kell látszania viselkedésén. Ha valakinek következetesnek kell lennie ezen a világon, az a keresztény, mert őrá bízták a fölszabadító, üdvözítő igazságot25. Neki kell kamatoztatnia ezt az adományt26. Azt kérdezitek esetleg, Atya, hogyan érhetem el, hogy ilyen őszinte legyen az életem? Jézus Krisztus megadta Egyházának az összes eszközt, ami kell hozzá: megtanított imádkozni, megmutatta, milyen kapcsolatban kell lenni a mennyei Atyával; elküldte Lelkét, a Nagy Ismeretlent, hogy működjön lelkünkben; szentségeket hagyott ránk a kegyelem látható jeleiként. Ezeket az eszközöket használd. Legyen intenzívebb a belső életed. Imádkozz mindennap, és sohase húzd el válladat Krisztus keresztjétől, ettől az édes tehertől.

Maga Jézus szólított föl téged, hogy kövesd, légy jó tanítványa, vess földi utadon békét és örömöt, amilyet a világ nem tud adni. Ehhez pedig – újra mondom – az élettől és a haláltól való félelem nélkül kell előremennünk, és nem térni ki a fájdalom útjából aggódva. Mert egy keresztény számára a fájdalom a tisztulás eszköze, és alkalom arra, hogy a mindennapi történésekben őszintén szeressük embertársainkat.

Lejárt az időnk. Ezzel az elmélkedéssel, amelyet most befejezek, indítást próbáltam adni, hogy tűzz ki magadnak néhány jó föltételt, ne sokat, de legyenek konkrétak. Gondold meg: Isten azt akarja, hogy örülj. Ha lehetőségeid határai közt megteszed a legjobbat, ami tőled telik, boldog leszel, nagyon-nagyon boldog akkor is, ha mindig meglesz a kereszted. De neked a kereszt már nem vérpad, hanem Jézus Krisztus uralkodói trónja. Urunk mellett ott áll anyja, Mária, ő a mi Anyánk is. Eszközölje ki neked az erőt, amire szükséged van ahhoz, hogy eltökélten kövesd Fiának lépteit.

Et viam Dei in veritate doces13, te Isten útját az igazság szerint tanítod. Tanítani, tanítani, tanítani! Isten igazi útját megmutatni! Ne félj, hogy látják személyes hibáidat, a tieidet és az enyémeket; sőt sürgetést érzek, hogy elmondjam, hogy küzdeni akarok ellenük, ebben és ebben a dologban meg akarok változni, hogy hűségesebb lehessek az Úrhoz. Isten útját mutatjuk meg azzal is, hogy törekszünk úrrá lenni nyomorúságainkon: először is életünk tanúságtételével, bármennyire föltűnőek is a hibáink; azután azzal, hogy tanítunk, amint Urunk tette, aki coepit facere et docere14 – először cselekedett, és aztán szentelte magát a tanításnak.

Hadd mondjam el, hogy nagyon szeretlek benneteket – és a mennyei Atya még jobban szeret titeket, aki végtelenül jó, és mindig Atya –, és nem tudok rólatok semmi rosszat mondani. De úgy látszik, segítenem kell nektek abban, hogy szeressétek Krisztust, és Krisztus nyáját, az Egyházat. Úgy gondolom tudniillik, hogy nem tesztek túl rajtam ebben: Versenyeztek velem, de nem tudtok fölülmúlni. Tehát amikor elmélkedésben vagy személyes beszélgetésben feltárom hibáitokat, nem azért teszem, hogy fájdalmat okozzak, csak azt akarom, hogy mindannyian még jobban szeressük Krisztust. Azt sem akarom semmiképpen elfelejteni, hogy mindarra, amit az erények szükségességéről mélyen bele akarok vésni lelketekbe, nekem is nagyon nagy szükségem van.

Egyszer hallottam valakitől egy kemény megjegyzést, hogy a botlás megtapasztalása semmi másra nem való, mint arra, hogy még százszor elbotoljunk ugyanúgy hibázva. Szerintem viszont legyetek bizonyosak abban, hogy aki okos, tanul a saját botlásából. Megkapta a figyelmeztetést, megerősíti magában a jószándékot, megújítja vágyát, hogy szent legyen. Isten szolgálatában elért győzelmeitek és elszenvedett vereségeitek megtapasztalásából mindig megerősödött szeretettel kerüljetek ki és azzal az elhatározással, hogy keresztény állampolgári jogaitokat és kötelességeiket komolyan veszitek, nem téveszt meg és nem kelt félelmet bennetek a dicséret, a felelősség vagy a rossz testvérek szóbeszéde. Föltéve persze, hogy becsületesen és hűségesen keressük Isten dicsőségét és embertársaink javát.

Tehát okosnak kell lennünk. Miért? Azért, hogy igazságosak legyünk, gyakoroljuk a felebaráti szeretetet, eredményesen szolgáljuk Istent és az embereket. Találóan mondták az okosságról, hogy genitrix virtutum15 és auriga virtutum16, az erények anyja és vezetője.

Hogyan fogjuk nyomorultságainkat legyőzni? Ismétlem még egyszer, mert ez igen fontos: alázatossággal és őszinteséggel a lelkivezetésben és a gyónás szentségében. Menjetek azokhoz, akik lelketeket vezetik és nyissátok meg nekik szíveteket. Ne zárkózzatok be, mert ha a „néma ördög” megszáll, nehezen szabadultok meg tőle.

Bocsássátok meg erősködésemet, de feltétlenül szükségesnek tartom azt, hogy lelketekbe mintegy tüzes vassal égessétek bele: az alázat és – ennek közvetlen következménye – az őszinteség hoz magával minden más eszközt, és a győzelemnek alapvető feltétele. Ha a néma ördög egy lélekbe belopózik, megront mindent. De ha kidobják azonnal, minden jóra fordul: boldogok vagyunk és rendezetten folyik életünk. Éppen ezért legyünk egészen vadul őszinték, emellett persze jólneveltek is.

Egy dolgot szeretnék, hogy világos legyen: nem annyira a szív és a test miatt aggódom, hanem az önteltség miatt. Legyetek alázatosak! Ha úgy vélitek, hogy igazatok van, még igen messze vagytok tőle. Fogadjátok a lelkivezetést nyitott szívvel, ne zárjátok be, mert különben, – ismétlem – behatol a néma ördög, és nehéz őt kiűzni.

Emlékeztek-e arra a szegény ördögtől megszállottra, akit a tanítványok nem tudtak meggyógyítani? Csak az Úr volt erre képes, ima és böjt által. És a Mester három csodát vitt végbe ezzel. Először: a boldogtalan ember ismét hallott, mert amíg a néma ördög uralkodik rajta, a lélek nem akar hallani, másodszor: elkezdett beszélni; harmadszor: az ördög elhagyta szegényt.

Azt tegyétek le a gyóntató elé legelőször, amit legszívesebben el szeretnétek rejteni. Takarodjon a néma ördög! Különben úgy jártok majd, mint egy lavinával: egy apróságból, ha elég sokáig gurítják ide-oda, óriási labda lesz, amelybe be vagytok zárva. De minek? Nyissátok ki a szíveteket! Ha őszinték vagytok, biztosítalak titeket, rátaláltok arra a boldogságra, amelyet az ad, hogy hűségesek vagytok keresztény utatokhoz. Világosság és egyszerűség kell okvetlenül. Lelkünket szélesre kell kitárnunk, hogy Isten napja és minden szeretet legnagyobbja behatolhasson.

A hiányos őszinteséget nem mindig rosszakarat okozza. Néha egy lelkiismereti tévedés is lehet a háttere. Egyes emberek lelkiismeretüket úgy alakították – torzították el, hogy hallgatásukat és az egyszerűség hiányát tartják helyesnek: azt hiszik, hogy jobb nem szólni. Ez még képzett emberekkel is előfordul, akiknek tudomásuk van Isten és a vallás létezéséről. Talán éppen ezért vannak meggyőződve arról, hogy jobb hallgatni. De tévednek. Mindig szükséges az őszinteség. Itt nincs semmilyen jó kifogás. Befejezzük ezt a beszélgetést, amely számunkra – számodra és számomra – az Atyához való imádság ideje volt, és kérjük kegyelmét, hogy örömteli igenléssel valósítsuk meg a tisztaság keresztény erényét.

Kérjük ezt Szűz Mária közbenjárásával is, aki a szeplőtelen tisztaság. Hozzá – tota pulchra! – fordulunk, és emellett követni fogjuk azt a tanácsot, amelyet sok évvel ezelőtt adtam azoknak, akik nyugtalankodtak napi küzdelmükben, amikor az alázatosság, a tisztaság, az őszinteség, az öröm és nagylelkűség erényéért harcoltak: Úgy tűnik, hogy életed minden bűne ismét feltámad. Ne veszítsd el bátorságodat. Éppen ellenkezőleg: kiálts Anyádhoz, Szűz Máriához gyermeki hittel és bizalommal. Ő megszerzi lelked nyugalmát27.