Pontlista

Talán azt kérdezed: mi szükség van arra, hogy erőlködjünk? Nem én felelek neked, hanem Szent Pál: Krisztus szeretete sürget minket (2Kor 5, 14.). Egy emberélet nem elég arra, hogy szereteted sugarát lépteiddel kimérd. Az Opus Dei kezdete óta nagy vágyam, hogy azoknak a nagylelkű embereknek, akik készek voltak rá, hogy Krisztus hívását tettekre váltsák, odakiáltsam: arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt (Jn 13, 35.). Éppen erről ismernek fel bennünket majd, ha a keresztény minden cselekedetének a szeretet a kiindulópontja.

Ő, aki maga a tisztaság, mégsem mondja azt, hogy tanítványait életük tisztaságáról ismerik föl. Ő, aki oly mértékletes, akinek még egy köve sincs, amire fejét lehajtsa (Vö. Mt 8, 20), aki napokig böjtöl a magányban (Vö. Mt 4, 2), nem azt mondja apostolainak: arról fogják felismerni, hogy választottaim vagytok, hogy nem vagytok falánkok és iszákosok.

Jézus Krisztus tiszta élete – akkor is így volt, és mindig így lesz – pofon volt az akkori társadalom számára, amely olyan züllött volt, mint gyakran a mienk is. Mértékletessége ostorként csapott azokra, akik folyton lakomáztak, majd hánytatták magukat, hogy tovább falhassanak, akiknek Pál apostol szavai szerint istenük a hasuk (Vö. Fil 3, 19).

Az Úr alázata is arculcsapás volt azoknak, akiknek élete azzal telt el, hogy folyton önmagukkal foglalkoztak. Itt, Rómában már gyakran beszéltem arról, talán ti is voltatok ott egyszer, hogy a diadalívek alatt, amelyek ma már csak romok, győztes császárok és hadvezérek vonultak: hiún, fölfuvalkodottan, büszkén, és csak azért hajtották meg a fejüket, hogy homlokukat ne üssék bele a boltívbe. De Krisztus, az alázatos, nem azt mondja: alázatos és szerény voltotokról ismerik majd föl, hogy tanítványaim vagytok.

És ezt is meg kell jegyeznünk: a Mester parancsa, Isten igaz fiának igazolványa már kétezer éve megvan, és még mindig egészen újnak tűnik. Sajnos, nagyon sok ember számára az is marad, mert sohasem vagy ritkán vették azt a fáradságot, hogy meg is valósítsák – papi igehirdetésemben nagyon sokszor elmagyaráztam már ezt. Szomorú, de így van. És mégis, milyen világos a Mester parancsa, milyen határozott: Arról fognak titeket megismerni, hogy szeretitek egymást! Ezért érzem sürgető szükségét annak, hogy szüntelenül emlékeztesselek titeket az Úrnak erre a mondatára. Szent Pál ezt is hozzáteszi: Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét (Gal 6, 2). Elpazarolt óráid vannak, és te rendszerint avval mentegeted magadat, hogy elég időd van még... Közben pedig annyi testvéred és barátod majd leroskad a munka súlya alatt. Segíts nekik, finom érzékkel, előzékenyen, mosolyogva; úgy, hogy szinte ne is vegyék észre, és még csak meg se tudják hálálni, mert felebaráti szereteted nemes tartózkodása elkerülte a föltűnést.

A szegény üres lámpású várakozók talán azt gondolták, nincs egy szabad pillanatuk sem. A piacon ácsorgó munkások számára az egész nap szabadidő: nem érzik az ösztönzést a szolgálatra, pedig az Úr az első órától kezdve állandóan és sürgősen embereket keres. De mi engedelmeskedni akarunk fölszólításának, igent akarunk mondani rá. Szeretetből akarjuk a nap terhét és hevét viselni (Mt 20, 12), és ez több mint csak úgy eltűrni.