Pontlista

Ez a titok indította Szent Pált örömteli dicsőítő énekre, amelyet nekünk érdemes ma szóról szóra átgondolnunk: Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.8

Az Úr gyakran állítja szemünk elé kinyilatkoztatásában saját alázatosságának példáját: tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű9. Neked és nekem meg kell értenünk, hogy ez az egyetlen út, mert csak a saját semmi voltunk belátása tudja hozzánk vonzani az isteni kegyelmet. Értünk jött Jézus, hogy éhezzen és jóllakasson; eljött, hogy szomjazzon és inni adjon; eljött, hogy halandóságunkat magára öltse, és halhatatlanságba öltöztessen; eljött szegényen, hogy gazdaggá tegyen10.

Jézus még szenvedése előtt meg akarja mutatni királyi méltóságát. Bevonul Jeruzsálembe győzelmesen, szamárháton. Hiszen meg van írva, hogy a Messiás az alázatosság királya lesz: Mondjátok Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíd ő, és szamárhátonl, szamárcsikón ül, teherhordó állat fián19.

Végül az utolsó vacsorán, míg tanítványai újból azon vitáztak, ki közülük a legnagyobb, az Úr búcsúzik. Jézus fölkelt a vacsorától, levetette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött a mosdótálba és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a derekára kötött kendőve20.

Megint példával prédikált, azzal, amit tett. Jézus letérdel a tanítványai elé, akiknek beszédjében gőg és hiúság volt az imént, és örömmel végzi a szolga munkáját. Azután, ugyancsak a vacsoránál azt mondta nekik: Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem. „Mester” és „Úr”. És jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester, megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát21. Engem megindít az Úr gyengédsége. Nem azt mondja: ha én ezt teszem, mennyivel inkább nektek is ezt kellene tennetek. Nem, azonos szintre helyezi magát velük, nem kényszeríti őket, hanem szeretetteljesen megfedi őket nagylelkűségük hiánya miatt.

Nekünk is, mint az első tizenkettőnek értésünkre akarja adni az Úr: exemplum dedi vobis22, példát adtam nektek, az alázatosság példáját. Igen, mindig a szemünk elé állítja: szolgává lettem, hogy megértsétek: minden embert szívből, szelídlelkűen és alázatosan kell szolgálnotok.

Sosem tetted fel magadban a kérdést, tiszteletteljes kíváncsisággal, hogyan mutatta meg Jézus az ő túláradó szeretetét? Újra csak Szent Pál felel nekünk: Ő mint Isten (...) kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett föl, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember5. Gyermekeim, erre a titokra csak csodálattal és hálával tekinthetünk, mert azt tanítja: Isten hatalmának teljessége, minden fensége, végtelen szépsége és harmóniája, gazdagságának kimeríthetetlensége, maga az Isten rejtve maradt Jézus Krisztus emberségében, hogy nekünk szolgáljon. A Mindenható jelenik meg közöttünk, és egy időre homállyal takarja el saját dicsőségét, hogy megkönnyítse teremtményeinek a vele való megváltó találkozást.

Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van6 – írja Szent János evangéliumában, mikor megmutatta magát a látásától megzavarodott embereknek. Először újszülöttként Betlehemben, később mint egy gyermek a sok közül, majd a templomban értelmes, eleven eszű fiatalként, végül mint szeretetreméltó, megnyerő tanító, aki megdobogtatja a lelkes tömegek szívét.

Isten így emberré vált szeretetének néhány vonása kell csak, és Krisztus nagylelkűsége szíven talál, lángra gyújt, szelíden bánatra indít, mert porig aláz saját viselkedésünk, ami oly gyakran önző és kicsinyes. Az Úr nem riad vissza attól, hogy megalázkodjon, mert így nyomorult állapotunkból istengyermeki méltóságra emel, és testvéreivé fogad. Viszont te meg én balga büszkeségünkben csak élvezzük az adományokat és képességeket, amelyeket kaptunk, és emelvényként használjuk őket, hogy a többiek fölött állónak érezzük magunkat. Mintha csupán a mi érdemünk volna az a mégiscsak viszonylagos értékű teljesítmény. Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? 7

Bár mindenki magára vonatkoztatná, amit most mondok nektek! Isten odaadásának és megalázkodásának láttán iszonyatos bűnnek tűnik a gőgös ember becsvágya és önteltsége, mert végtelen ellentétben van azzal példával, amelyet Jézus adott. Próbáljátok meg megérteni, mit jelent, hogy ő Isten, és megalázkodik. A saját énjébe bolondult ember pedig föltétlenül mások fölött akarja érezni magát, és nem jön rá, hogy csak agyag, olcsó cserépedény.

A szeretet, az igazságosság túláradása, először is a kötelesség teljesítését kívánja meg: azzal kezdjük, ami jogos, azután azzal, ami helyesnek tűnik… De a szeretethez még sok minden szükséges: gyengédség, finom érzék, beleérző képesség, barátságos magatartás. Vagyis meg kell szívlelni azt, amit az apostol mond: hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét35. Csak így fogjuk teljes mértékben élni a szeretetet és megvalósítani Krisztus parancsát.

Számomra a legjobb példa arra, hogyan kapcsolható össze a valódi igazságosság és szeretet, az, ahogyan egy anya viselkedik. Ugyanúgy szereti mindegyik gyermekét, de éppen ezért másképpen kezeli mindegyiküket. Ez az egyenlőtlen igazságosság, hiszen mindegyik gyermek más. Embertársaink viszonylatában is tökéletesíti és kiegészíti a szeretet az igazságosságot úgy, hogy eltérő tulajdonságú emberekkel eltérő módon viselkedünk. A tényleges helyzet szerint adhatunk a szomorúnak örömöt, a tudatlannak tudást, a magányosnak melegséget… Az igazságosság megköveteli, hogy mindenkinek megadjuk a magáét, de nem ugyanazt. Az utópisztikus egyenlősítés súlyos igazságtalansághoz vezet.

Ha mindig úgy akarunk viselkedni, mint egy jó anya, ahhoz el kell felejtenünk magunkat, és nem kívánni másféle uralkodást, mint hogy másoknak szolgáljunk, ahogyan Jézus Krisztus élte és tanította ezt: az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon36. Ehhez belső erő kell, hogy saját akaratunkat alárendeljük az isteni mintának, hogy mindenkiért tudjunk tenni, és keressük a küzdelmet az emberek örök boldogságáért és javáért. Nem ismerek jobb utat ahhoz, hogy igazságosak legyünk, mint az odaadó és szolgáló életet.