Pontlista

Minden Mária-ünnep fontos, mert általuk az Egyház alkalmat kínál nekünk arra, hogy tettekkel mutassuk ki szeretetünket Szűz Mária iránt. De ha ki kellene választanom egyet közülük, akkor a mai lenne az: Szűz Mária istenanyaságának ünnepe.

Ebben az ünnepben hitünk több lényeges titkát szemlélhetjük: az Ige megtestesülését, amely a Szentháromság három személyének műve. Azáltal, hogy szeplőtelen méhében emberi testet öltött az Úr, Mária, aki az Atyaisten lánya, a Szentlélek Isten mátkája és a Fiúisten anyja lett.

Amikor Szűz Mária szabadon igent mondott arra a tervre, amelyet a Teremtő kinyilatkoztatott neki, az isteni Ige felvette az emberi természetet: értelemmel felruházott lelket és testet, amely Mária legtisztább méhében öltött formát. Az isteni és az emberi természet egyetlen személyben egyesült: Jézus Krisztusban. Ő valóságos Isten és a megtestesülés pillanatától kezdve valóságos ember; öröktől fogva az Atya Egyszülötte és a megtestesülés pillanatától kezdve emberként Mária igazi gyermeke. Ezért Szűz Mária anyja a megtestesült Igének, a Szentháromság második Személyének, aki örökre felvette az emberi természetet, anélkül, hogy a két természet keveredne benne. Így Máriát bátran hívhatjuk Isten Anyjának: ez a megnevezés gyönyörű dicséret, amely kifejezi legnagyobb méltóságát.

A keresztény nép hite

Mária istenanyaságát mindig szilárd hit övezte. Azokkal szemben, akik tagadták, az Efezusi Zsinat így nyilatkozott: „Ha valaki nem vallja, hogy az Emmánuel valóságos Isten, minek következtében a szent Szűz Istenszülő (mert test szerint szülte Isten testté lett Igéjét), az legyen kiközösítve.”1

A történelem megőrizte számunkra azok visszaemlékezését, akik szemtanúi voltak a keresztények örömének e világos és egyértelmű döntések felett, amelyek megerősítették mindannyiuk hitét: „Efezus város egész népe kora reggeltől késő estig kitartóan várt a döntésre. [...] Amikor megtudták, hogy a káromlás okozóját elítélték, mindannyian egyhangúlag elkezdték dicsőíteni Istent és magasztalni a Zsinatot, amiért a hit ellensége megbukott. Amikor kijöttünk a templomból, mindannyiunkat fáklyákkal kísértek haza. Éjszaka volt: az egész város ki volt világítva, és örömmámorban úszott.”2 Így írta le a történteket Alexandriai Szent Cirill, és nem tagadom, hogy a jámborság e megnyilatkozása még tizenhat évszázad távlatából is mélységesen megindít.

Adja meg Isten, a mi Urunk, hogy ugyanez a hit lángoljon a szívünkben, és mi is hálás dicsőítő énekbe kezdhessünk, mert azáltal, hogy a Szentháromság kiválasztotta Máriát, hogy Anyja legyen Krisztusnak – aki Ember, akárcsak mi –, mindannyiunkat anyai oltalma alá helyezett. Mária Isten Anyja és egyben a mi Anyánk.

Most pedig folytassuk az elmélkedést Mária istenanyaságának misztériumáról az ima csendjében, egy lelkünk mélyéről fakadó vallomással: „Ó, Szűz és Istenanya! Akit az egek sem képesek befogadni, a Te méhedben vett szállást, hogy emberi testet öltsönt.”13

Az Egyház mai liturgiájában pedig ezt imádkozzuk: „Boldog asszony Szűz Mária: méhében hordozta az örök Atya Fiát.”14 Régi és új, emberi és isteni felkiáltás ez. Olyan, mintha az Urat úgy üdvözölnénk, mint ahogy néhány helyen az embereket szokás dicsérni: áldott legyen az Anya, aki téged szült!

Krisztus legszentebb embersége

Hogyan győzhetjük le ezeket az akadályokat? Hogyan tudjuk megerősíteni az elhatározásunkat, amelyet már most nagyon nehéznek érzünk? Úgy, hogy ihletet merítünk a Legszentebb Szűz, a mi Anyánk példájából, aki széles utat mutat nekünk, amelyen haladva szükségszerűen találkozunk Jézussal.

Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, a jó utat kell választanunk, Jézus legszentebb emberségének útját. Ezért tanácsolom mindig, hogy olvassunk az Úr kínszenvedéséről szóló könyveket. Ezekben a – valódi jámborsággal teli – könyvekben Isten Fiát találjuk meg, aki hozzánk hasonlóan ember, ugyanakkor valóságos Isten, aki szeret, és vállalja a testi szenvedést, hogy megváltsa a világot.

Gondoljatok például a keresztények életében legmélyebben gyökerező jámborsági gyakorlatok egyikére, a rózsafüzérre. Az Egyház a rózsafüzér titkainak szemlélésére buzdít, hogy Mária örömével, fájdalmával és dicsőségével együtt a gondolatainkba és képzeletünkbe mélyen beleivódjon az Úr csodálatos példája: életének homályba vesző harminc éve, nyilvános tanításának három éve, megalázó kínszenvedése és dicsőséges feltámadása.

Krisztust követni: ez a titok. Oly közelről kísérni őt, hogy vele együtt éljünk, mint az első tizenkettő, annyira közel hozzá, hogy azonosuljunk vele. Ha nem gördítünk akadályt a kegyelem útjába, csakhamar elmondhatjuk, hogy magunkra öltöttük Urunkat, Jézus Krisztust.12 Ekkor viselkedésünk az Urat tükrözi, mint egy tükör. Ha a tükör jó, akkor torzítás és kifigurázás nélkül tükrözi vissza Üdvözítőnk szeretetreméltó arcát, így a többi ember is csodálhatja és követheti őt.