Pontlista

Igaz, hogy ezek a személyes feltételek magukban nem elégségesek mert senki nem váltható meg Krisztus kegyelme nélkül. De Isten egyengetni fogja annak az útját, aki ezeket a hajlamokat megőrzi és ápolja; ez az ember szentté válhat, mert jó emberként tudott élni.

Bizonyára megfigyeltétek már néha ennek az esetnek nagyjából a fordítottját is: vannak emberek, akik magukat keresztényeknek vallják, meg vannak keresztelve, a szentségekhez járulnak, és becstelenek, hazudozók, megbízhatatlanok, gőgösek. Egy szempillantás alatt elbuknak, röviden felragyognak, és a mélybe zuhannak., mint a hullócsillagok.

Ha mint Isten gyermekei felelősségünket komolyan vesszük, felismerjük, hogy Isten igazán emberinek kíván bennünket. Fejünkkel az eget érintsük, de mindkét lábunkkal szilárdan álljunk a földön. A keresztény életért nem emberi mivoltunk megtagadásával kell fizetnünk, sem azoknak az erényeknek a megtagadásával, amelyek másokban megvannak Krisztus ismerete nélkül is. Nem, minden egyes keresztény élet ára Jézus Krisztus megváltó vére: és megismétlem, Urunk bennünket nagyon emberinek és isteninek akar, azt kívánja, hogy naponta igyekezzünk követni Őt, aki perfectus Deus, perfectus homo – egészen Isten, egészen ember.

Ego sum via, veritas et vita1, én vagyok az út, az igazság és az élet. Ezekkel a szavakkal félreérthetetlenül megmondja az Úr, melyik a helyes ösvény, amely az örök életre vezet. Ego sum via. Ő az egyetlen út, amely az eget és a földet összeköti. Ezt hirdeti minden embernek, különösen pedig azoknak, akik mint te meg én, azt mondták neki, hogy komolyan veszik keresztény hivatásukat, és mindig meg akarják őrizni Isten jelenlétét: gondolkodásukkal, szavaikkal, és mindazzal, amit tesznek, a legszokványosabb mindennapi tettekkel is.

Jézus az út. Itt hagyta a világban vándorlásának szeplőtlen nyomait, eltörölhetetlen jelzésként, nem tudta sem az idő, sem az ellenség gonoszsága eltörölni. Jesus Christus heri et hodie; ipse et in saecula2. Ő ugyanaz tegnap és ma és mindörökké. Milyen öröm nekem erre gondolni! Ugyanaz a Jézus Krisztus, akinek volt ideje az apostolok és mindenki számára, aki fölkereste, ma nekünk él és örökké fog élni. Mi emberek néha nem tudjuk fölfedezni az arcát fáradt és homályos szemünkkel, noha mindig ugyanolyan időtlenül jelenvaló. Most, mikor elkezdjük imánkat a Tabernákulum előtt, kérd tőle azt, amit az evangéliumi vak: Domine, ut videam!3 Uram, add, hogy lássak! Hogy értelmem megvilágosodjon, és megnyíljon Krisztus szavának; hogy Krisztus élete gyökeret verjen lelkemben, megváltozzam, és felkészüljek az örök dicsőségre.

Krisztus, a mi Urunk testté lett, hogy az emberiség számára mintaképe legyen minden erénynek. Azt mondja: Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű5.

Később azonban, mikor megmagyarázza az apostoloknak, miről lehet majd felismerni, hogy ők keresztények, nem azt mondja: arról, hogy alázatosak vagytok. Ő maga a tisztaság, a szeplőtlen bárány; semmi sem homályosíthatta el tökéletes, fogyatkozás nélküli szentségét6. Mégsem azt mondja: észreveszik majd, hogy tanítványaim vagytok, mert szemérmesek vagytok és tiszták.

A földi javaktól tökéletesen elszakadva járta világunkat. Neki, a világ Teremtőjének, nem volt, ahová lehajtsa fejét7. De nem azt mondja: tudni fogják, hogy hozzám tartoztok, mert nem csüggtök a gazdagságon. Negyven napot tölt a pusztában kemény böjtöléssel8, mielőtt hozzáfog az Evangélium hirdetéséhez. Mégsem azt mondja tanítványainak: meg fogják érteni, hogy Istennek szolgáltok, mert nem vagytok ínyencek és iszákosok.

Az apostoloknak és a minden idők keresztényeinek kitüntető ismertetőjegye, amint már hallottuk, ez: arról – pontosan arról – ismeri meg mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt9.

Egészen magától értetődőnek látom, hogy a Mesternek ez a nyomatékos kijelentése Isten gyermekeit minden korban fölkavarta – titeket és engem pedig éppen ebben a pillanatban. Az Úr nem a hallatlan jeleket és csodákat teszi tanítványai hűségének ismertetőjegyévé, noha átadta nekik a hatalmat, hogy a Szentlélekben ilyeneket tegyenek. Mit mond nekik? Hogy tanítványaim vagytok azt arról ismeri föl mindenki, hogy szeretitek egymást10.

Krisztus legszentebb embersége

Hogyan győzhetjük le ezeket az akadályokat? Hogyan tudjuk megerősíteni az elhatározásunkat, amelyet már most nagyon nehéznek érzünk? Úgy, hogy ihletet merítünk a Legszentebb Szűz, a mi Anyánk példájából, aki széles utat mutat nekünk, amelyen haladva szükségszerűen találkozunk Jézussal.

Ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, a jó utat kell választanunk, Jézus legszentebb emberségének útját. Ezért tanácsolom mindig, hogy olvassunk az Úr kínszenvedéséről szóló könyveket. Ezekben a – valódi jámborsággal teli – könyvekben Isten Fiát találjuk meg, aki hozzánk hasonlóan ember, ugyanakkor valóságos Isten, aki szeret, és vállalja a testi szenvedést, hogy megváltsa a világot.

Gondoljatok például a keresztények életében legmélyebben gyökerező jámborsági gyakorlatok egyikére, a rózsafüzérre. Az Egyház a rózsafüzér titkainak szemlélésére buzdít, hogy Mária örömével, fájdalmával és dicsőségével együtt a gondolatainkba és képzeletünkbe mélyen beleivódjon az Úr csodálatos példája: életének homályba vesző harminc éve, nyilvános tanításának három éve, megalázó kínszenvedése és dicsőséges feltámadása.

Krisztust követni: ez a titok. Oly közelről kísérni őt, hogy vele együtt éljünk, mint az első tizenkettő, annyira közel hozzá, hogy azonosuljunk vele. Ha nem gördítünk akadályt a kegyelem útjába, csakhamar elmondhatjuk, hogy magunkra öltöttük Urunkat, Jézus Krisztust.12 Ekkor viselkedésünk az Urat tükrözi, mint egy tükör. Ha a tükör jó, akkor torzítás és kifigurázás nélkül tükrözi vissza Üdvözítőnk szeretetreméltó arcát, így a többi ember is csodálhatja és követheti őt.

Az arra irányuló fáradozásunkban, hogy azonosuljunk Krisztussal, négy lépést különböztetek meg: keresni őt, rátalálni, kapcsolatban lenni vele, szeretni. Előfordulhat, hogy úgy érzitek, még csak az első lépésnél tartotok. Keressétek őt telve vágyódással; keressétek őt saját magatokban minden erőtökkel. Ha ilyen határozottan keresitek, ki merem jelenteni, hogy már meg is találtátok, már kapcsolatban vagytok vele, elkezdtétek szeretni őt és mennyei párbeszédet folytatni vele13.

Kérem az Urat, hogy segítsen elhatároznunk, hogy a lelkünket az egyetlen nemes vágy töltse be, az egyetlen, amelyért érdemes küzdeni: Jézus mellett lenni, mint Szűz Mária és Szent József, vágyódva, önmagunkról elfeledkezve, semmit el nem hanyagolva. Részünk lesz az Istenhez fűződő barátság boldogságában – olyan belső összeszedettségben, amely összeegyeztethető szakmai és állampolgári kötelezettségeinkkel –, és hálásak leszünk neki azért, hogy gyengéden, de világosan arra tanít minket, hogy teljesítsük mennyei Atyánk akaratát.

A legszentebb Szentháromság

Egyszerű, szép szóbeli imákkal kezdtük, amelyeket gyermekként tanultunk, és soha nem szeretnénk őket elhagyni. Ez a gyermeki ártatlansággal kezdett imádság most már széles, szelíd és biztos folyóként áramlik, mivel az ahhoz fűződő barátság nyomát követi, aki azt mondta: „én vagyok az út.”28 Ha így szeretjük Krisztust, ha szent vakmerőséggel abban a sebben keresünk menedéket, amelyet a lándzsa ejtett az oldalán, akkor beteljesedik a Mester ígérete: „Aki szeret engem, az megtartja tanításomat, s Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk és benne fogunk lakni.”29

Ezután a szívnek már szüksége van rá, hogy mindegyik isteni Személyt külön megismerje és imádja. A lélek számára ez mintegy új felfedezés a természetfeletti életben; olyan, mint amikor egy kisgyermek apránként felfedezi a világot. A lélek szerető párbeszédet folytat az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel. Nem esik nehezére hagyni, hogy az életadó Vigasztaló működjön benne, aki nekünk adja magát anélkül, hogy megérdemelnénk, és megajándékoz minket természetfeletti ajándékaival és erényeivel.

Amikor beérnek a faluba, utuk véget ér. A két tanítvány pedig, akiknek szívét észrevétlenül, de mélyen megérintették az emberré lett Isten szavai és szeretete, sajnálja, hogy Jézus továbbmegy. Ő ugyanis elköszön tőlük, „mintha tovább akarna menni”.43 Az Úr sosem erőlteti ránk magát. Azt akarja, hogy szabadon hívjuk őt, amikor megéreztük lelkünkbe árasztott szeretetének tisztaságát. Marasztalnunk kell őt, kérve: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van”44, közeledik az éjszaka.

Ilyenek vagyunk: hiányzik belőlünk a merészség, talán azért, mert nem vagyunk őszinték, vagy talán szégyelljük magunkat. A szívünk mélyén azonban azt gondoljuk: maradj velünk, mert a lelkünket sötétség veszi körül, és csak te vagy a fény, egyedül te tudod kielégíteni a minket felemésztő vágyat, mert „nagyon jól tudjuk, hogy a csodálatos, nemes ajándékok közül az első az, ha Istent örökre birtokoljuk.”45

Jézus ott marad. Kleofáshoz és társához hasonlóan a mi szemünk is akkor nyílik meg, amikor Krisztus megtöri a kenyeret. Bár eltűnik a szemünk elől, mi is képesek leszünk újra útra kelni, miközben már sötétedik, hogy beszéljünk róla a többieknek, mert ennyi öröm nem fér el a szívünkben.

Az emmauszi út… Az Úr édessé tette ezt a nevet. És az egész világ Emmausz, mert az Úr feltárta a föld isteni útjait.