Pontlista

Jézus közeledik a fügefához: hozzád és hozzám közeledik, éhezi és szomjazza a lelkeket. A keresztről így kiáltott: sitio30, szomjazom. Ez miránk való szomjazás, szeretetünkre, lelkünkre és mindazokéra, akiket hozzá kell vezetnünk: a keresztúton, a halhatatlanság útján, az égi nagyszerűség útján.

Jézus odament a fügefához, de semmit sem talált rajta31. Ez szomorú. Így van a mi életünkben is? Úgy van, hogy hiányzik a hitünk, halovány az alázatunk, és nincs áldozat és tett? Csak a keresztény homlokzat van meg, egymagában és haszontalanul? Borzasztó volna, mert az Úr azt parancsolja: – Ne legyen rajtad gyümölcs soha többé! – Erre a fügefa azonnal kiszáradt32 A Szentírásnak ez az epizódja fáj nekünk, és egyszersmind arra ösztönöz, hogy újra föllobbantsuk hitünk lángját, és szerinte éljünk, hogy Krisztus mindig találjon gyümölcsöt nálunk.

Ne áltassuk magunkat: az Úr sohasem függ a mi terveinktől; legbüszkébb szándékaink is csak gyermekjátékok az Ő számára. Ő csak lelkeket akar, szeretetet, hogy mindenki Őhozzá jusson, és birtokolja az Ő országát mindörökké. Sokat kell a földön dolgoznunk, és jól kell dolgoznunk, mert éppen a mindennapi feladataink az anyag, amit meg kell szentelnünk. De ne felejtsük el, hogy mindezt Istenért tegyük; ha csak magunkért tennénk, csak gőgből, akkor csak leveleket teremnénk, és sem Istennek, sem az embereknek nem nőne a sűrűlombú fán egyetlen jóízű gyümölcs se.

Ez az odaadás lángra lobbantja és napról napra fokozza az apostoli buzgalmat, amely másokra is átragad, mert a jó közölni akarja önmagát. Ha szegény emberi természetünk ily közel van Istenhez, nem tudunk mást tenni, mint az egész világon az öröm és béke magvetőinek lenni, mindent elárasztani a Krisztus megsebzett oldalából fakadó megváltó forrás vizével,39 és minden tettünket szeretetből kezdeni el és fejezni be.

Az imént fájdalomról, szenvedésről, könnyekről beszéltem. Nem mondok ellent önmagamnak, ha azt állítom, hogy Krisztus tanítványa, aki szeretettel keresi a Mestert, másképp éli meg a szomorúságot, a gondokat, a megpróbáltatásokat: azok eltűnnek, amint a tanítvány őszintén elfogadja Isten akaratát, és hűséges gyermekként szívesen teljesíti Isten terveit, bár az idegek pattanásig feszülnek, és a szenvedés elviselhetetlennek tűnik.