Pontlista

A terméketlen fügefa

Nyissuk ki újra Máté evangéliumát, és olvassuk el, hogy Jézus Betániából visszatérve megéhezett24. Engem minden megfog, amit Krisztus tesz, különösen, mikor az nyilvánul meg, hogy igazi ember, valóságos ember és valóságos Isten, és tanítani akar arra, hogy személyes fogyatékosságainkat és természetes gyöngeségeinket is fölhasználjuk, és mindent, ami bennünk van, az Atyának fölajánlva, aki szívesen fogadja az égő áldozatot.

Az Úr megéhezett. Ő, a mindenség Teremtője, a mindenség Ura! Köszönöm neked Istenem, hogy az evangélista isteni sugallatra olyan finom érzékkel tanúskodott, és ez arra ösztönöz, hogy még jobban szeresselek, és szent emberséged szemlélését meg bensőségesebben kívánjam! Perfectus Deus, perfectus homo25, egészen Isten és egészen ember, húsból és vérből való, mint te vagy én.

Sosem tetted fel magadban a kérdést, tiszteletteljes kíváncsisággal, hogyan mutatta meg Jézus az ő túláradó szeretetét? Újra csak Szent Pál felel nekünk: Ő mint Isten (...) kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett föl, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint ember5. Gyermekeim, erre a titokra csak csodálattal és hálával tekinthetünk, mert azt tanítja: Isten hatalmának teljessége, minden fensége, végtelen szépsége és harmóniája, gazdagságának kimeríthetetlensége, maga az Isten rejtve maradt Jézus Krisztus emberségében, hogy nekünk szolgáljon. A Mindenható jelenik meg közöttünk, és egy időre homállyal takarja el saját dicsőségét, hogy megkönnyítse teremtményeinek a vele való megváltó találkozást.

Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van6 – írja Szent János evangéliumában, mikor megmutatta magát a látásától megzavarodott embereknek. Először újszülöttként Betlehemben, később mint egy gyermek a sok közül, majd a templomban értelmes, eleven eszű fiatalként, végül mint szeretetreméltó, megnyerő tanító, aki megdobogtatja a lelkes tömegek szívét.

Isten így emberré vált szeretetének néhány vonása kell csak, és Krisztus nagylelkűsége szíven talál, lángra gyújt, szelíden bánatra indít, mert porig aláz saját viselkedésünk, ami oly gyakran önző és kicsinyes. Az Úr nem riad vissza attól, hogy megalázkodjon, mert így nyomorult állapotunkból istengyermeki méltóságra emel, és testvéreivé fogad. Viszont te meg én balga büszkeségünkben csak élvezzük az adományokat és képességeket, amelyeket kaptunk, és emelvényként használjuk őket, hogy a többiek fölött állónak érezzük magunkat. Mintha csupán a mi érdemünk volna az a mégiscsak viszonylagos értékű teljesítmény. Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? 7

Bár mindenki magára vonatkoztatná, amit most mondok nektek! Isten odaadásának és megalázkodásának láttán iszonyatos bűnnek tűnik a gőgös ember becsvágya és önteltsége, mert végtelen ellentétben van azzal példával, amelyet Jézus adott. Próbáljátok meg megérteni, mit jelent, hogy ő Isten, és megalázkodik. A saját énjébe bolondult ember pedig föltétlenül mások fölött akarja érezni magát, és nem jön rá, hogy csak agyag, olcsó cserépedény.

A mindennapi élet és a szemlélődés

Megint az Evangéliumhoz fordulunk, és meghallgatjuk Máté beszámolóját a huszonegyedik fejezetből. Mikor Jézus kora reggel visszatért a városba, megéhezettt. Meglátott egy fügefát az út mellett. Odament hozzá25. Micsoda öröm Uram, látni, hogy ember vagy, aki éhes, ahogy a Szikari kútnál szomjas voltál26. Mert így perfectus deus, perfectus homo27-nak látlak, egészen Istennek, de egészen embernek is, húsból és vérből valónak, olyannak, mint én. Kiüresítette magát, szolgai alakot vett föl28, hogy sohase kételkedjem abban, hogy megért, hogy szeret.

Éhes volt. Ha a munkában, tanulásban, apostoli feladataink közben elfáradunk, és szinte fal van előttünk, Krisztusra tekintünk: a jóságos Jézusra, a fáradt Jézusra, az éhes, a szomjas Jézusra. Milyen könnyűvé teszed, Uram, hogy megértsünk! Olyannak mutatkozol, mint aki közülünk való, a bűnt kivéve, hogy kézzelfoghatóan világos legyen számunkra: veled együtt legyőzhetjük rossz hajlamainkat és bűneinket. Nem számít a fáradtság, sem az éhség, sem a szomjúság, sem a könynyek… Mert Krisztus is volt fáradt, szomjas és éhes, és sírt is. Ami számít, az a küzdelem, hogy az Atya akaratát teljesítsük, aki a mennyben van29: szeretnivaló küzdelem, mert az Úr mindig a mi oldalunkon van.

„A tanítványok – írja Szent János – nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: »Fiaim, nincs mit valami ennivalótok?«”27 Ez a meghitt jelenet örömmel tölt el. Jézus Krisztus – Isten! – szól így a tanítványokhoz! Ő, akinek már megdicsőült teste van. „»Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!« Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt.”28 A tanítványok most értik meg. Eszükbe jut, amit oly gyakran hallottak a Mestertől: emberhalásznak lenni, apostolnak. Most megértik, hogy ez lehetséges, mert maga Jézus vezeti a halászatot.

„Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: »Az Úr az!«29 Ez a szeretet, amely messziről felismeri az Urat. A szeretet veszi észre elsőként ezt a figyelmességet. Az ifjú apostol, aki Jézust – minden romlottságtól mentes – szíve egész szilárdságával, tisztaságával és gyöngédségével szereti, ő kiált fel: „Az Úr az!”

„Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert neki volt vetkőzve, és a tengerbe vetette magát.”30 Péter a hit. Csodálatos merészséggel a tengerbe veti magát. János szeretetével és Péter hitével nincs lehetetlen.