Pontlista

Ha igazmondók vagyunk, akkor igazságosak is leszünk. Szívesen beszélnék kimerítőbben az igazságosságról, de most arra kell szorítkoznom, hogy csak néhány jellemzőjét emeljem ki, nehogy elmélkedésünk célját szem elől tévesszem: nevezetesen, hogy a természetes erények szilárd alapján valódi, igazi életet építsünk fel a hitből táplálkozva. Az igazságosság azt jelenti, hogy mindenkinek megadjuk a magáét, de szerintem ez nem elég. Akármilyen sokat is érdemel valaki, még többet kell neki adnunk, mert minden egyes lélek Isten egyedülálló mesterműve.

A szeretet legszebb megnyilvánulása, ha önmagunkat nagyvonalúan felülmúljuk az igazságosságban, gyakran feltűnés nélkül, de gyümölcsözően, mind a mennyben, mind itt a földön. Jóllehet a középút vagy a helyes mérték az erkölcsi erény jellemző vonásai, ezeket a fogalmakat nem szabad oly módon félreérteni, mintha ezek egyet jelentenének a szokásos középszerűséggel, azzal, hogy megelégszünk az elérhető eredmény felével is. A túl sok és a túl kevés között a középút sokkal inkább egy csúcshoz hasonlít, amelyet bölcsességünk az elérhető legjobbnak ismer fel. Éppen így nincs középszerűség az isteni erényeknél: az embernek nem lehet túl sok hite, túl sok reménye és szeretete. Éppen az Isten iránti határtalan szeretetnek kell a nagylelkűség, a megértés és a felebaráti szeretet folyamaként embertársainkra kiáradnia.

Nem akarom titkolni előttetek, hogy szenvedek, mikor korholnom kell, vagy olyan döntést hoznom, ami fájdalmat okoz. Nem vagyok szentimentális, de fáj nekem előtte, alatta és utána is. Az a gondolat vígasztal, hogy csak az állatok nem sírnak, mi viszont, emberek, Isten gyermekei, tudunk sírni. Tisztában vagyok tehát vele, hogy ti is szenvedni fogtok néha, ha a kötelességeteket hűségesen akarjátok teljesíteni. Valószínűleg kényelmesebb elkerülni mindig és mindenben a fájdalmasat azzal az ürüggyel, hogy nem akarjuk megszomorítani embertársunkat. Ez azonban tévút, amit azért választunk, mert félünk attól, hogy szenvedést okozunk magunknak, mert az, hogy meg kell feddni valakit, általában nem kellemes dolog. De gondoljatok arra, gyermekeim, hogy a pokol tele van csukott szájakkal.

Egyesek közületek orvosok. Bocsássátok meg nekem, hogy megint az orvostudomány köréből veszek egy hasonlatot; lehet, hogy nem egészen megfelelő, de aszkétikus meggondolásként jól alkalmazható. Aki a sebet be akarja gyógyítani, az először alaposan kitisztítja, még a környékét is. Persze tudja az orvos, hogy fáj, de azt is tudja, hogy sokkal rosszabb lesz, ha most nem teszi meg. Így aztán fertőtleníti a sebet. Fáj, ég, de így akadályozza meg a nagyobb bajt.

Ha viszont már a testi egészség is megkívánja az ilyen eljárást még kisebb horzsolásoknál is, mennyivel inkább szükség van rá, mikor a lélekről, az ember életének valódi központjáról van szó. Mennyire alaposan kell akkor tisztogatni, eltávolítani, fertőtleníteni, szenvedni! Az okosság parancsolja ezt, és ha valaki fél ettől a kötelességtől, és nem tesz neki eleget, az nem csupán hanyagság, hanem az igazságosság és erősség elleni vétek is.

Legyetek meggyőződve arról, hogy egy kereszténynek, aki azt akarja tenni, ami Isten és ember előtt helyes, – annak – legalábbis csírájában – minden erényre szüksége van. Igen, de a saját gyöngeségem, Atya? – kérdezhetitek. Én pedig ezt felelem: beteg orvos nem tud gyógyítani? Nem tudja fölírni a megfelelő gyógyszert akkor is, ha krónikus betegsége van? Persze hogy tudja, elég, ha megvan a hozzá szükséges tudása, és ugyanolyan odaadással gyógyít, mint amilyennel a saját betegségét kezeli.

Saját gyöngeségünk gyógyító ereje

Ha Isten jelenlétében bátran megvizsgáljuk magunkat, ti is és én is mindennap számtalan hibát találunk magunkban. Nem döntő fontosságúak, mindaddig, amíg Isten segítségével küzdünk, hogy legyőzzük őket. Le is fogjuk küzdeni őket, ha talán nem is sikerül teljesen megszabadulni tőlük. Ezenkívül ha azon fáradozol, hogy mindig válaszolj Isten kegyelmére, gyengeségeid ellenére segíteni fogsz másoknak saját súlyos hibáik legyőzésében. Mivel tudod, hogy éppen olyan törékeny vagy, mint ők, és éppúgy beleeshetsz bármely szörnyű hibába, megértőbbé és finomabbá válsz, de sürgetni is fogod, hogy mi mindannyian úgy döntsünk, teljes szívünkből szeretjük Istent.

Keresztényként, Isten gyermekeiként embertársaink segítői kell, hogy legyünk. Komolyan kell vennünk azt, ami a Jézus körüli alakoskodók szájában hamisan csengett: te nem nézed az emberek személyét12. Mi tehát elutasítunk magunktól minden részrehajlást – bennünket minden ember érdekel! –, de magától értetődően először is azokkal kell törődnünk, akiket Isten többféle, néha látszólag véletlen körülmény miatt helyezett környezetünkbe.

Találóan mutatja be Isten színe előtti helyzetünket a hasonlat arról a szolgáról, aki tízezer talentummal tartozott26. Nekünk sincs semmink, amiből vissza tudnánk adni tartozásunkat. Ez Isten jótettei miatt mérhetetlen, de bűneink még növelik is. Igazság szerint legodaadóbb küzdelmünk sem érdemli ki az isteni megbocsátást számtalan bűnünk számára. De amire nem képes az emberi igazságosság, azt a túláradó isteni irgalom meg tudja tenni. Mert jó, mert irgalma örökkévaló27, Isten el tudja törölni tartozásunkat.

Emlékeztek rá, hogy a példabeszédnek van egy másik fele is, amely pontosan a fordítottja az elsőnek. Az a szolga, aki alighogy megszabadult óriási adósságától, nem irgalmaz szolgatársának, pedig még száz dénár sincs, amivel az tartozott neki. Itt mutatkozik meg szívének gonoszsága. Önmagában véve joga van visszakövetelni a tulajdonát. De lázadozik bennünk valami, mert ekkora könyörtelenség nem lehet igazságos. Nem lehet helyénvaló, hogy abban, aki éppen előtte irgalmas jóságot és megértést kapott, nyoma se legyen a türelemnek adósa iránt. Itassa át gondolkodásotokat, hogy az igazságossághoz nem elég a jogok és kötelességek kimérése, igazságosnak lenni nem számtani művelettel kell, nem összeadással és kivonással.

A keresztény erényesség többet követel. Hálásnak, szeretetreméltónak, nagylelkűnek akar téged, jó és rossz időkben hűséges, megbízható barátnak. Azt akarja, hogy a törvényt és a törvényes fölsőbbséget tiszteljük, és szívesen változtassunk a véleményünkön, ha belátjuk, hogy tévedtünk. Főleg pedig igaz emberként teljesítsük hivatásbeli, családi és társadalmi feladatainkat, magától értetődő odaadással, nem tüntetően, élve jogainkkal, amelyek egyben kötelességek is.

Nem hiszek a lusták igaz voltában, mert az ő dolce far nienté-jük – ahogyan az én szeretett Itáliámban mondják – ellentmond, néha igen súlyos formában, az igazságosság egyik alapvető elvének: a munkának. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten az embert arra teremtette, ut operaretur28, hogy dolgozzon, és embertársaink függnek a munkánktól a családban, az országban, az egész emberiségnek szüksége van hatékony munkánkra. Gyermekeim, micsoda szegényes elképzelésük van az igazságosságról azoknak, akik azt hiszik, hogy az csupán az anyagi javak igazságos elosztása!

Igazságosság és szeretet

Olvassátok a Szentírást, szemléljétek az Úr életének egy-egy jelenetét, tanítását. Álljatok meg azoknál az intéseknél, amelyekkel azt a maréknyi embert alakította, akiket apostolainak szánt, és akiket elküldött az egész világba. Mi a fő üzenet, amely végig jelen van? Nem a szeretet új parancsa? A szeretet nyitja meg az utat a pogány, tönkretett világba.

Legyetek meggyőződve arról, hogy puszta igazságossággal sohasem tudjátok megoldani az emberiség nagy kérdéseit. Ne csodálkozzatok, hogy az emberek megsértődnek, ha csak száraz igazságossággal kezelik őket, mert az ember méltósága sokkal többet kíván, hiszen Isten gyermeke. Szeretetnek kell mindent belülről élettel betöltenie, és kísérnie kívülről, ez mindent szelíddé, istenivé tesz, hiszen szeretet az Isten33. Mindig az istenszeretet legyen az indítóokunk, akkor könnyebb lesz a felebaráti szeretet, és minden földi szeretet tisztább és értelemmel átitatottabb.

A puszta igazságosságtól hosszú az út a szeretet teljességéig, és nem sokan járják végig, a célig. Néhányan megelégszenek egy pár lépéssel: nem törődnek az igazságossággal, és némi jótékonysággal elintézik a dolgot. Ezt felebaráti szeretetnek nevezik, és nem gondolják végig, hogy ez csak a kötelességük kis része. Elégedettek magukkal, mint az a farizeus, aki törvénytisztelőnek tartotta magát, mert kétszer böjtölt hetente, és tizedét adott jövedelméből34.

A szeretet, az igazságosság túláradása, először is a kötelesség teljesítését kívánja meg: azzal kezdjük, ami jogos, azután azzal, ami helyesnek tűnik… De a szeretethez még sok minden szükséges: gyengédség, finom érzék, beleérző képesség, barátságos magatartás. Vagyis meg kell szívlelni azt, amit az apostol mond: hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét35. Csak így fogjuk teljes mértékben élni a szeretetet és megvalósítani Krisztus parancsát.

Számomra a legjobb példa arra, hogyan kapcsolható össze a valódi igazságosság és szeretet, az, ahogyan egy anya viselkedik. Ugyanúgy szereti mindegyik gyermekét, de éppen ezért másképpen kezeli mindegyiküket. Ez az egyenlőtlen igazságosság, hiszen mindegyik gyermek más. Embertársaink viszonylatában is tökéletesíti és kiegészíti a szeretet az igazságosságot úgy, hogy eltérő tulajdonságú emberekkel eltérő módon viselkedünk. A tényleges helyzet szerint adhatunk a szomorúnak örömöt, a tudatlannak tudást, a magányosnak melegséget… Az igazságosság megköveteli, hogy mindenkinek megadjuk a magáét, de nem ugyanazt. Az utópisztikus egyenlősítés súlyos igazságtalansághoz vezet.

Ha mindig úgy akarunk viselkedni, mint egy jó anya, ahhoz el kell felejtenünk magunkat, és nem kívánni másféle uralkodást, mint hogy másoknak szolgáljunk, ahogyan Jézus Krisztus élte és tanította ezt: az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon36. Ehhez belső erő kell, hogy saját akaratunkat alárendeljük az isteni mintának, hogy mindenkiért tudjunk tenni, és keressük a küzdelmet az emberek örök boldogságáért és javáért. Nem ismerek jobb utat ahhoz, hogy igazságosak legyünk, mint az odaadó és szolgáló életet.

Sokan naivnak fognak tartani. Nem törődöm vele, ha így gondolkoznak rólam, mert még mindig hiszek a szeretetben; kezeskedem róla, hogy mindig is hinni fogok! És amíg az Úr élni enged, továbbra is azon fogok fáradozni, mint Krisztus papja, hogy legyen egység és békesség azok között, akik – mint ugyanazon Atyaistennek a gyermekei – testvérek; hogy az emberek jobban megértsék egymást, és hogy mindenkinek része legyen ugyanabban az eszményben: a hitben.

Forduljunk Szűz Máriához, az okos és hűséges Szűzhöz, Szent Józsefhez, az ő jegyeséhez, az igaz ember tökéletes példaképéhez37. Ők, akik Jézus, az Isten Fia jelenlétében megélték azokat az erényeket, amelyeken elmélkedtünk, kieszközlik nekünk azt a kegyelmet, hogy ezek az erények mélyen gyökeret verhessenek lelkünkben, azért, hogy elhatározzuk, úgy cselekszünk mindenkor, mint a Mester jó tanítványai: okosan, igazságosan, telve szeretettel.

Hogyan fejeződik ki a szeretet?

Nekem tetszik az az ige, amit a Szentlélek Izajás által mondott: Discite benefacere23, tanuljatok meg jót tenni. Ezt a tanácsot belső küzdelmünk többféle szempontjára szoktam vonatkoztatni, mert a keresztény életet sohasem lehet befejezettnek tekinteni: az erényekben növekedni önmagunkon napról-napra végzett kemény munkával lehet.

Hogy tanuljuk meg egy munka végzését a mindennapi életben? Először tisztázzuk, mi a célunk, amelyet el akarunk érni, azután azt, hogy melyek a szükséges eszközök; ezután alkalmazzuk is a szükséges eszközöket mindig újra, amíg el nem érjük a belénk ivódott gyakorlattal, hogy a munka könnyen menjen. Alig jutottunk ennyire, máris fölfedezünk új, számunkra addig ismeretlen szempontokat; ezek aztán arra ösztönöznek, hogy tovább dolgozzunk, és soha ne hagyjuk abba.

A felebarát iránti szeretet az Isten iránti szeretet kifejezése. Ezért, ha azon fáradozunk, hogy fejlődjünk ebben az erényben, nem szabad megállapítani, meddig menjünk el: mértéktelenül szeretni őt az egyetlen mérték, ami az Úrral kapcsolatban helyes. Egyrészt ugyanis sosem tudjuk eléggé megköszönni, amit értünk tett; másrészt szeretete a termetmények iránt mindig mértéktelenül nyilvánul meg, minden számítást és határt átlépve.

Az Úr a hegyi beszédben tanít a szeretet isteni parancsára mindannyiunkat, akik készek vagyunk megnyitni lelkünket az ő igéjének. A végén összefoglalásként ezt mondja: Szeressétek tehát ellenségeiteket! Tegyetek jót és kölcsönözzetek, semmit vissza nem várva;. így nagy lesz a ti jutalmatok, és a Magasságbeli fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanokhoz és gonoszokhoz is. Legyetek tehát irgalmasok, mert a ti Atyátok is irgalmas!24

Az irgalmasság több, mint puszta részvét: a szeretet túláradása, és előhívja az igazságosság túláradását. Az irgalmasnak finoman érző szíve van, és erős, áldozatkész, nagylelkű szeretettel válaszol. Pál ezt a szeretetet magasztalja: A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik föl, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol rosszra, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel25.

Ezért mondom Pál apostollal: Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem, ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedhessem, ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem29.

Az apostolnak ezek a szavai olykor ugyanazt a választ váltják ki, mint az Úr szavai, mikor tanítványainak Szent Teste és Vére szentségét kinyilatkoztatta: Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?30 Igen, kemény. Mert az a szeretet, amelyről Pál beszél, nem csupán embertársi gondoskodás, humanizmus, együttérzés más szenvedésével: ehhez a legfőbb erény a követelmény, az istenszeretet és a felebarát szeretetének gyakorlása Isten kedvéért. Ezért mondja: A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik(…). Most azért megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet31.

Az egyetlen út

Régóta tudjuk, hogy a felebaráti szeretet erényének, a keresztény élet központi tényének semmi köze azokhoz a karikatúrákhoz, amelyeket a fecsegők ránk akarnak tukmálni. De miért kell mindegyre prédikálni róla? Kötelességszerű gyakorlat csupán? Elmélet csupán, amelyet csak ritkán lehet valós tettekre váltani?

Ha környezetünkre tekintünk, könnyen jutunk arra a föltételezésre, hogy a szeretet illúzió. De ha természetfölötti szempontból, és mélyebben vizsgáljuk, megmutatkozik, miért van ez az erény a terméketlen senyvedés állapotában: hiányzik az állandó bensőséges kapcsolat Jézus Krisztussal, a tegező viszony az Úrral, és mert a lélek félreismeri sajátmagában a Szentlélek működését, azét a Lélekét, akinek első gyümölcse éppen a szeretet.

Utalva az apostol tanácsára – Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét32 – megjegyzi egy egyházatya: Ha szeretjük Krisztust, könnyű lesz nekünk egymás gyöngeségeit elviselnünk, azokét is, akiket még nem szeretünk, mert nem tettek semmi jót33. Ez a szeretetben való növekedés fölfelé vezető útja. Tévedés volna azt hinni, hogy először a humanitás és a szociális segítség műveiben kell gyakorolni magunkat, és az istenszeretetet kikapcsolni. Ne hanyagoljuk el Krisztust a beteg felebaráttal való törődés miatt, mert Krisztuskedvéért kell a beteget szeretnünk34.

Tekintsetek folyton Krisztusra, lássátok, hogy nem adta föl istenvoltát, úgy alázta meg magát, és vett föl szolgai alakot35, hogy szolgálhasson bennünket; mert csak ebből a látószögből nyílnak meg nekünk azok a célok, amelyekért valóban érdemes fáradni. A szeretet keresi az egyesülést, az eggyé válást a szeretett személlyel. Ha egyesülünk Krisztussal, egészen eltölt bennünket a törekvés, hogy életét, az odaadást, a mérhetetlen szeretetet és a halált is vállaló áldozatot utánozzuk. Krisztus alapvető döntést kíván tőlünk: vagy önzésben és magunkra maradva sorvasztjuk el életünket, vagy egész szívvel elkötelezzük magunkat a szolgáló életre.