Pontlista

Hallgassuk meg újból Szent Pál intését: Tehát, szeretett testvéreim, legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban (1Kor 15, 58). Gondoljátok meg, mennyi egymással kapcsolatos erény kezd működni, ha azzal a szándékkal dolgozunk, hogy megszenteljük a munkát: az erőslelkűség tesz feladatunkban kitartóvá, és arra késztet, hogy ne tegyük le a fegyvert, ha az elkerülhetetlenül előbukkanó nehézségek jelentkeznek. A mértéktartás és fegyelem tesz képessé arra, hogy fenntartás nélküli odaadással dolgozzunk, és erőt vegyünk kényelemszeretetünkön és önzésünkön. Az igazságosság arra ösztönöz, hogy tegyünk eleget kötelességeinknek Isten, a társadalom, saját családunk és munkatársaink iránt; az okosság erénye vezet rá a helyes döntésre minden adódó esetben és ennek a döntésnek a gyors megvalósítására... És mindezt – hadd mondjam még egyszer – szeretetből és eleven érzékkel az iránt, hogy felelősek vagyunk munkánk gyümölcséért és apostoli hatásáért.

Tettek teszik a szeretetet, nem a szép szavak – mondja egy népszerű szólás. Azt hiszem, ennyi elég.

Uram, add nekünk kegyelmedet, nyisd ki názáreti műhelyed ajtaját: hogy megtanuljunk téged ott szemlélni, és melletted Máriát, Szent Anyádat, és Józsefet, a szent pátriárkát, – akit annyira szeretek, és tisztelek – hogy hármótoktól megtanuljunk szentül dolgozva élni. Indítsd ezzel szegény szívünket arra, hogy a mindennapok munkájában Téged keressünk, és Veled találkozzunk, és ezt a munkát szándékod szerint Isten művévé, a szeretet művévé változtassuk.

Ezért azt tanácsolom: ha mindig urai akartok maradni magatoknak, törekedjetek a teljes elszakadásra, félelem, meggondolások, gyanakvás nélkül. Személyes és családi kötelességeiteket teljesítve minden tisztességes földi eszközt tiszta szándékkal fogtok fölhasználni, és közben arra gondoltok majd, hogy Istent, az Egyházat, hazátokat és az egész emberiséget szolgáljátok. Mindig az vezessen, hogy nem az számít, megvan-e valami vagy nincs, hanem az, hogy keresztény hitünk igazsága szerint viselkedjünk, amely a teremtett dolgokat csak eszköznek tekinti. Vigyázzatok, ne essetek áldozatul a félrevezető látszatnak, nincs ezekben semmi véglegesen maradandó: Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol tolvajok betörnek, és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be, és nem lopnak. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is19.

Ha valaki boldogságát csak ennek a világnak a dolgaiban keresi, erőszakot követ el értelmes használatuk ellen, és lerombolja a Teremtő által akart rendjüket. Tanúja voltam már igazi tragédiáknak. Az ilyen emberek szíve szomorúan és kielégítetlenül bolyong, rosszkedvük nem szűnik, már a földön is rabszolgák, és éppen azoknak a javaknak áldozatai, amelyeket mérhetetlen fáradozás és nélkülözések árán sikerült összegyűjteniük. Mindenekelőtt azonban arra kérlek, ne feledjétek soha, hogy Isten nem lakhat olyan szívben, amely rendezetlen, alantas, értelmetlen szeretet sarába süllyedt. Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti20. Ezért másféle szeretet felé kell fordulnunk, amely boldoggá tesz bennünket (...), vagyis fordítsuk vágyainkat a magasság kincsei felé21.

Ezekkel a szavakkal nem arra akarlak rávenni, hogy mostantól fogva letégy kötelességeid teljesítéséről, és ne állj ki jogaidért. Éppen fordítva: ha erről az arcvonalról visszavonulnánk, az legtöbbször annyi volna, mint gyáván kitérni az életszentségért vívott küzdelem elől, amelyre Isten hívott bennünket. Ezért lelkiismeretbeli kötelességed különösen munkádra vonatkozólag, hogy te és a tieid semmiben se szenvedjenek hiányt, ami szükséges ahhoz, hogy keresztény életeteket méltó módon éljétek. Ne légy levert, és ne lázadozz, ha saját bőrödön is érezned kell, milyen az ínség, de – ismétlem – minden megengedett eszközzel igyekezned kell kiszabadulni belőle, mert Istent kísértenéd, ha nem tennéd. De küzdelmed közben ne felejtsd el: omnia in bonum! – azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra válik22, az ínség is, a szegénység is. Mostantól fogva szokj hozzá, hogy a kis hátrányokat örömmel fogadd: a kellemetlenségeket, a hideget, a forróságot, a lemondást valamiről, amit szükségesnek hittél, örömmel fogadd, ha lehetetlenné válik, hogy úgy és akkor pihenj, amikor neked jólesik, ugyanígy az éhséget, az egyedüllétet, a hálátlanságot, a megnemértést, a rágalmat...

Atyám, … ne vedd el őket a világból

Világi emberek vagyunk, hétköznapi keresztények, akik a társadalom vérkeringésébe kapcsolódva élnek. Az Úr azt akarja, hogy éppen hivatásbeli munkánkban legyünk szentek és hassunk apostoli módon. Azt akarja, hogy szenteljük meg magunkat a munkával, szenteljük meg a munkánkat, és segítsünk másokat, hogy ők is megszentelődjenek a munka által. Legyetek meggyőződve arról, hogy az Úr szerető Atyaként, szerető barátként ebben a környezetben vár rátok. Ezenkívül világossá teszi számotokra felelősséggel végzett hivatásbeli munkátok jelentőségét: a munka nemcsak létfenntartásotok eszköze, hanem a társadalom haladásának közvetlen szolgálata is, általa mások terhét együtt viselitek velük, és alkalom arra, hogy támogassátok azokat a helyi és világméretű kezdeményezéseket, amelyek egyes emberek vagy ínségben élő népek jólétének ügyét viszik előre.

A mai mise evangéliumának egyik gondolatával fejezzük be: Húsvét előtt hat nappal Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit Jézus föltámasztott a halálból. Ott vacsorát készítettek neki. Márta felszolgált, Lázár azok között volt, akik vele ültek az asztalnál. Mária pedig fogott egy font igazi, drága nárduszolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törülgette azt. A ház megtelt a kenet illatával31. Milyen ragyogó jele a bőkezűségnek Mária pazarlása! Júdás, a zsugori, pontosan kiszámította, és felhánytorgatta, hogy legalább háromszáz dénár32 értékű nárduszolajat pazaroltak el.

Az igazi elszakadás nagylelkűvé tesz Isten és testvéreink iránt. Arra késztet, hogy tevékennyé váljunk, keressük a lehetőségeket, és mindent latba vessünk, hogy segítsünk a szükséget szenvedőkön. Egy kereszténynek nem szabad megelégednie azzal a munkával, amely csak a szükséges anyagiakat teremti meg a maga és a családja számára. Ha igazán nagy és nyitott a szíve, az arra fogja késztetni, hogy ő is segítsen másoknak, mégpedig felebaráti szeretetből és az igazságosságérzettől vezetve, amint Szent Pál írja a rómaiaknak: Makedónia és Akhája ugyanis jónak látták, hogy némi gyűjtést rendezzenek a jeruzsálemi szentek szegényei számára. Jónak látták, de tartoznak is nekik. Mert ha a pogányok részesei lettek az ő lelki javaiknak, kötelességük a testiekben nekik szolgálni33.

Ne legyetek tehát szűkkeblűek és zsugoriak iránta, aki oly nagylelkűen kifosztotta magát, hogy nekünk adja, mértéket nem ismerő teljességgel. Gondoljátok csak meg: mibe kerül nektek, – akár pénzügyileg is – hogy keresztények vagytok. És ne felejtsétek el: Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre34.

Miközben ezen a nagyhéten közelebb kerülünk Krisztus szenvedéséhez, arra akarjuk kérni a Boldogságos Szüzet, hogy mi is meg tudjuk tenni, amit Ő:35 vegyük ezeket a tanításokat fontolóra, és őrizzük meg szívünkben.