Pontlista

Ha így nézitek a dolgokat, akkor ki kell, hogy alakuljon bennetek a meggyőződés, hogy ha őszintén és szorosan az Úr nyomában akarunk járni, és valóban szolgálni akarjuk az Istent és az embereket, akkor semmit meg nem tartva szabaddá kell válnunk önmagunktól. A szellemi adományoktól, az egészségtől, a megtiszteltetésektől, a nemes becsvágytól, a sikerektől és a diadaloktól.

Igen, még azokat a jó törekvéseket is belefoglalom, – mert ennyire elszántnak kell lenned – amelyek abból a vágyból fakadnak, hogy csak Isten dicsőségét keressük, és mindennel őt magasztaljuk. Ha ez a szándékunk, akkor tisztán és határozottan kell működnie akaratunknak: Uram, én ezt vagy azt akarom, de csak akkor, ha neked is tetsző, különben mi hasznom van belőle? Ettől halálos döfést kap az önzés és a hiúság, ami mindannyiunk szívébe belopódzik, és megszerezzük lelkünknek az igazi békét, mert minél inkább elszakadunk tőlük, annál bensőségesebben és erősebben fészkeljük be magunkat Isten ölelésébe. Ahhoz, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljunk, szívünknek egészen szabadnak kell lennie a ragaszkodásoktól. Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved?8 Szent Gergely azt mondja erről: Nem elég a dolgoktól elszakadva élni, ha nem szakadjunk el önmagunktól is. De (...) magunkon kívül kihez fogunk fordulni? És ki fog lemondást gyakorolni, ha ez annyit jelent, hogy tagadjuk meg magunkat?

Tudjátok meg azonban: más a helyzetünk, mint a bűn miatt bukottaknak, és más mint Isten által megformáltaknak. Másfélének teremtettek bennünket, és másfélévé alakítottuk mi magunkat. Tagadjuk meg tehát, amivé bűneink miatt lettünk, és maradjunk olyanok, amilyenné a kegyelem tett. Az, aki gőgösnek született, és alázatossá válik, mikor Krisztushoz tér, már legyőzte önmagát; az, aki kéjenc volt, és önmegtartóztató életre tér át, megtagadta azt, aki azelőtt volt; az, aki kapzsi volt, és már nem pénzsóvár, hanem elkezd adakozni a sajátjából, ahelyett, hogy idegen tulajdont szerezne meg magának, bizonyos, hogy legyőzte önmagát9.

A keresztény ember önuralma

Az Úr szíveket keres, nagylelkűeket és valóban mindentől elszakadtakat. Kívánságának megfelelhetünk, ha határozottan átvágjuk azokat a hajóköteleket vagy finom szálakat, amelyek bennünket énünkhöz kötnek. Nem hallgatom el, hogy ez az elhatározás állandó küzdelem; minduntalan háttérbe kell szorítani terveinket, amelyeket jónak tartanánk és akarnánk; küzdenünk kell, hogy le tudjunk mondani olyasmiről, amiről sokkal nehezebb, mint a legcsábítóbb anyagi javakról.

Annak az elszakadásnak, amelyről Jézus prédikált, és amelyet minden kereszténytől elvár, szükségképpen megvan a látható kifejezése. Jézus Krisztus coepit facere et docere10, elkezdett cselekedni és tanítani, tanítását előbb tettekkel hirdette, majd szóban. Hányszor szemléltétek az Urat újszülöttként az istállóban, amint nagyon-nagyon szegényesen, szalmán fekve és jászolyban alussza első földi álmát. Szemetek előtt van az a sokféle tanítás is, amelyet apostoli vándorútja közben kaptatok, például az, amit annak a férfinak mondott, aki követni akarta tanítványául szegődve: A rókáknak odújuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hova lehajtania fejét11. Nem utolsósorban újból eszetekbe fog jutni az evangélista elbeszélése az apostolokról, akik szombatnapon úton voltak, megéheztek, és elkezdték egy búzamező kalászait tördelni12.

Ezért azt tanácsolom: ha mindig urai akartok maradni magatoknak, törekedjetek a teljes elszakadásra, félelem, meggondolások, gyanakvás nélkül. Személyes és családi kötelességeiteket teljesítve minden tisztességes földi eszközt tiszta szándékkal fogtok fölhasználni, és közben arra gondoltok majd, hogy Istent, az Egyházat, hazátokat és az egész emberiséget szolgáljátok. Mindig az vezessen, hogy nem az számít, megvan-e valami vagy nincs, hanem az, hogy keresztény hitünk igazsága szerint viselkedjünk, amely a teremtett dolgokat csak eszköznek tekinti. Vigyázzatok, ne essetek áldozatul a félrevezető látszatnak, nincs ezekben semmi véglegesen maradandó: Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol tolvajok betörnek, és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be, és nem lopnak. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is19.

Ha valaki boldogságát csak ennek a világnak a dolgaiban keresi, erőszakot követ el értelmes használatuk ellen, és lerombolja a Teremtő által akart rendjüket. Tanúja voltam már igazi tragédiáknak. Az ilyen emberek szíve szomorúan és kielégítetlenül bolyong, rosszkedvük nem szűnik, már a földön is rabszolgák, és éppen azoknak a javaknak áldozatai, amelyeket mérhetetlen fáradozás és nélkülözések árán sikerült összegyűjteniük. Mindenekelőtt azonban arra kérlek, ne feledjétek soha, hogy Isten nem lakhat olyan szívben, amely rendezetlen, alantas, értelmetlen szeretet sarába süllyedt. Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti20. Ezért másféle szeretet felé kell fordulnunk, amely boldoggá tesz bennünket (...), vagyis fordítsuk vágyainkat a magasság kincsei felé21.

Már több mint huszonöt éve időnként meglátogattam egy karitatív intézményt, ahol szegényeket étkeztettek. Az odajáró koldusok egésznapi tápláléka az volt, amit ott kaptak. Tágas helyiség volt, és néhány jószívű nő tartotta fenn. Miután az első kiosztás megtörtént, más koldusok jöttek, hogy valamit nekik i jusson abból, ami megmaradt. Ebből a második csoportból föltűnt nekem egy koldus, mert egy ónkanál tulajdonosa volt! Előhúzta a zsebéből. és sóváran és kedvtelve nézte. Miután befejezte az evést, megint a kanalat nézte, és tekintete szinte diadalkiáltás volt: ez az enyém! Kétszer lenyalta, és elégedetten visszadugta a rajtalevő rongyok ráncai közé. A kanál igazán az övé volt! Ez a szerencsétlen – ágrólszakadt sorstársai közt – gazdagnak tartotta magát.

Ugyanabban az időben ismertem egy hölgyet a spanyol főnemességből. Istennél nincs az ilyesminek jelentősége, mert Ádám és Éva leszármazottaiként mindannyian egyenlőek vagyunk, gyenge teremtmények, akiknek erényei és hibái vannak, és ha Isten elhagy bennünket, a legnagyobb gaztettre is képesek. Mióta Krisztus megváltott bennünket, nem számítanak a különbségek, sem a fajta, sem a nyelv, sem a bőrszín, sem a származás, sem a gazdagság, mert mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Az a hölgy, akiről most beszélek nektek, nagyúri házban lakott, de napi szükségleteire elég volt néhány fillér. Ezzel szemben bőkezűen fizette kiszolgáló személyzetét, a maradékból segélyezte a rászorulókat, magától viszont sok mindent megvont. Sok mindene volt, amire mások nagyon vágyódnak, de sajátmaga szegény volt, áldozatkész és mindentől teljesen elszakadt. Értitek, amit mondani akarok nektek? Elég, ha az Írás szavaira gondolunk: Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa26.

Ha ezt a lelkületet szeretnéd elérni, azt tanácsolom, érd be kevéssel a magad számára, másokkal viszont légy nagylelkű. Kerüld a fölösleges kiadásokat, amikor pazarlón, szeszélyből, hiúságból, kényelemszeretetből költekezel. Ne alakíts ki magadnak szükségleteket. Egyszóval tanulj Szent Páltól: Tudok szűkölködni, és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad27.

Nagy Szent Gergely azt írja: Mindannyian, akik a hitért való küzdelem helyére jöttünk, vállaljuk a gonosz lelkek elleni harcot. Az ördögöknek nincs tulajdonuk a világban; mivel tehát ruhátlanul jelennek meg, mi is ruhátlanul kell, hogy küzdjünk ellenük. Mert ha valaki ruhában küzd egy ruhátlannal, hamar földre teremtik, mivel ellenfele talál rajta valamit, aminél fogva megragadja. És mi mások a földi dolgok, mint ruhafélék?28

A mindennapi életben sokat kell követelnünk magunktól, hogy ne gátoljanak hamis gondok, mesterséges szükségletek, amelyeket mi találunk ki magunknak; s amelyek legtöbbször képzelődésből, szeszélyből, kényelemszeretetből, szellemi tunyaságból támadnak bennünk. Gyors léptekkel kell Isten felé haladnunk, és ehhez az kell, hogy ledobjuk a terheket, amelyek fékeznek. Mivel a lelki szegénység nem azt jelenti, hogy nincs semmink, hanem hogy valóban elszakadtunk mindentől, legyünk résen, nehogy a magunk kitalálta, úgynevezett kényszerítő szükség hálójába essünk. Azt keressétek, ami elég; annyit keressetek, amennyi éppen kell. Ne törekedjetek többre. Mindaz, ami több ennél, teher, nem könnyebbség, mert csak nyomaszt, ahelyett, hogy fölemelne29.

Tanácsaimban szándékosan tértem ki ennyire a részletekre, mert nem a látványos, rendkívüli, bonyolult helyzetek a fontosak. Tudomásom van valakiről, aki olvasójelként kis papírszeleteket használt, amelyekre fölírt néhány röpimát, hogy eszébe juttassák Isten jelenlétét. Egy napon aztán az a vágya támadt, hogy ezt a kincset szeretettel megőrizze, de rájött, hogy kezd ragaszkodni azokhoz a papírdarabkákhoz. Kitűnő példaképe az erényeknek! Nem volna nekem nehéz, hogy több gyöngeséget fölsoroljak magamról, föltéve, hogy hasznotokra válna. Jónak látom, hogy néhányat megemlítsek, mert talán te is így vagy velük: könyveiddel, ruháddal, íróasztaloddal, szóval kacat-bálványaiddal.

Azt tanácsolnám, beszéljetek ezekről lelki vezetőtökkel, de gyermekes félelem és aggályos gond nélkül. Néha elég az a kis önmegtagadás, hogy rövid időre lemondunk valamiről az ilyesféle függőségek gyógyítására. Hasonló eljárás más területen is tanácsos, például igazán nem nagy dolog, ha egyszer lemondasz szokásos közlekedési eszközöd használatáról, és az így megtakarított pénzt alamizsnaként odaadod, bármilyen kevés is. Mindenesetre, ha valóban él benned az elszakadás szelleme, mindig találni fogsz alkalmat rá, hogy feltűnés nélkül és hatékonyan gyakorold.

Ha már egyszer megnyitottam nektek a lelkemet, el kell még mondanom, van még egy függőség bennem, de erről nem akarok lemondani sohasem: hogy szeretlek titeket. Minden tanítók legjobbjától tanultam, és ebben mindig a legnagyobb hűséggel akarom az ő példáját követni, és minden embert – legelőször is azokat, akik a közelemben vannak – határtalanul szeretni. Nem hat meg benneteket az az égő szeretet, Krisztus gyengédsége egyik tanítványa felé, amelyről az evangélista tanúskodik? Quem diligebat Jesus30, mondja a szöveg, akit Jézus szeretett.