Pontlista

A szabadság értelme

Olyan hatalmas és határtalan Jézus Krisztus szabadsága, mint szeretete. Sohasem fogjuk tudni egészen megérteni. De önkéntes engesztelő áldozata, ez a mérhetetlen kincs el kell, hogy gondolkoztasson. Miért adtad nekünk, Uram, ezt a páratlan előjogot, amellyel megtehetjük azt is, hogy nyomodban járunk követve Téged, és azt is, hogy megbántunk? S eközben megtanuljuk értékelni a szabadság helyes használatát, amikor a jót szolgáljuk vele; de fel tudjuk mérni az eltévelyedés nagyságát is, amikor szabadon elfeleltjük és visszautasítjuk a szeretet legnagyobb megnyilatkozását. A személyes szabadság, amelyért mindig harcba szálltam, és minden erőmmel továbbra is harcba szállok, arra ösztönöz, hogy megkérdezzem, szilárd meggyőződéssel és teljes tudatában gyöngeségemnek: mit kívánsz, Uram, mit tegyek Érted szabadon? Krisztus maga felel: Veritas liberabit vos (Jn 8, 32); az igazság fog titeket szabaddá tenni. Mi az az igazság, ami egész életetek számára megnyitja és teljessé teszi a szabadság útját? Azzal az örömmel és bizonyossággal mondom nektek, ami az Isten és teremtményei közti kapcsolatból fakad: tudni, hogy Istentől származunk, hogy a legszentebb Szentháromság szeret bennünket, hogy a legfenségesebb Atya gyermekei vagyunk. Kérem Urunkat, hogy egészen magunkba fogadhassuk, és naponta ízlelhessük ezt, mert akkor tudunk szabad emberként cselekedni. És ne felejtsétek el: aki nem tud róla, hogy Isten gyermeke, nem ismeri léte legbelső igazságát, és cselekvéseiből hiányzik azok méltósága és fölénye, akik mindenek fölött szeretik az Urat.

Legyetek meggyőződve: aki el akarja nyerni a mennyet, annak szabadon és egészen el kell szegődnie Hozzá, tudatos, teljes és elszánt döntéssel. De a szabadság nem elég önmagában: iránytűre van szüksége, amely mutatja számára az utat. A lélek nem tud mozogni úgy, hogy ne volna valakije, aki vezeti. De meg van váltva, hogy Krisztus legyen a királya, akinek az igája édes, és terhe könnyű (Mt 11,30), és ne az ördög, akinek uralma elnyomás (Orígenes, Commentarii in Epistolam ad Romanos, 5, 6 (PG 14, 1034-1035)).

Ne fogadjátok el azok hamis ábrándképeit, akik megelégszenek a szomorú „Szabadság, szabadság!” kiáltással. E mögött gyakran búvik meg tragikus szolgaság; mert ha egy tévedés javára döntünk, az nem szabadít föl; Krisztus az egyetlen, aki valóban szabaddá tesz15, mert csak Ő az út, az igazság és az élet (Vö. Gal 4, 31).

Kérdezzük meg magunkat újból Isten színe előtt: Uram, milyen célra adtad nekünk ezt a jót? Miért ajándékoztál meg azzal a képességgel, hogy válasszunk vagy visszautasítsunk Téged? Azt kívánod, hogy helyesen alkalmazzuk. Uram, mit akarsz, hogy tegyek? (Vö. ApCsel 9, 6) A felelet gyértelmű: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből (Mt 22, 37).

Értitek? A szabadság akkor kapja meg valódi értelmét, ha a megváltó igazság szolgálatában élünk vele, ha egészen föloldódik az Isten végtelen szeretete iránti vágyódásban, amely minden szolgaság bilincsét leoldja rólunk. Minden nap erősebb sürgetést érzek, hogy a keresztény embernek ezt a kimeríthetetlen gazdagságát fennszóval hirdessem: Isten fiainak dicsőséges szabadsága! (Róm 8, 21) Ez a jóakarat, ami arra tanít, hogy a jót tegyük, miután megkülönböztettük a rossztól (Szent Maximus hitvalló, Capita de caritate, 2, 32 (PG 90, 995)).

Most nézzük a következő, alapvetően fontos gondolatot, amely lelkiismereti felelősségünkre vonatkozik: senki sem választhat nekünk és helyettünk; mert az az emberi méltóság legmagasabb foka, hogy saját magából kifolyólag és nem mások által fordul a jóhoz (Aquinói Szt. Tamás, Super Epistolas S. Pauli lectura. Ad Romanos, cap. 2. lect. 3, 217, Marietti, Torino 1953). Közülünk sokan szüleiktől örökölték a katolikus hitet, és Isten kegyelme által mindjárt születésük után, a kereszteléssel megkezdődött természetfölötti életük. De azt az elhatározást, hogy Istent mindenek fölött szeretjük, életünk folyamán, sőt minden egyes nap folyamán meg kell újítani. Az a keresztény, az igazi keresztény, aki aláveti magát Isten igéje uralmának (Origenes, Contra Celsum, 8, 36 (PG 11, 1571)), vagyis az, aki fenntartások nélkül elfogadja ezt az alávetettségét, és föltett szándéka az ördög kísértéseinek Krisztus magatartásával ellenállni: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! (Mt 4, 10)