Pontlista

Possumus! (Mt 20,22) Meg tudjuk tenni! Az Úr segítségével ezt a csatát is meg tudjuk nyerni. Higgyétek el nekem, igazán nem olyan nehéz a munkát imádkozó párbeszéddé alakítani. Mihelyt fölajánljuk az Úrnak, és hozzáfogunk, Isten már hall és segít bennünket. Így napi munkánk kellős közepén szemlélődő lelkek életmódját valósítjuk meg! Egyre jobban eltölt annak a bizonyossága, hogy Isten tekintete rajtunk pihen. Talán éppen egy kis önlegyőzést kíván tőlünk az Úr, egy kis áldozatot: egy mosolyt valakinek, aki alkalmatlankodik, vagy azt, hogy hozzáfogjunk egy olyan munkához, amely nem kellemes, de sürgősebb; vagy hogy vigyázzunk a rendre; és kitartóan teljesítsünk egy kis kötelességet, amelyet könnyen el lehetne hanyagolni; vagy hogy a munkát ne halasszuk máról holnapra, és így tovább. Mindezt azért, hogy örömöt szerezzünk vele Istenünknek, Atyánknak! Talán teszel majd egy feszületet az asztalra, vagy valamilyen nem föltűnő helyre, ahol dolgozol, hogy segítsen ébren tartani a szemlélődés szellemét, mert a feszület tankönyvvé lett, amelyből szíved és elméd a szolgálat leckéit tanulja.

Ha elhatározod, hogy különcségek nélkül és anélkül, hogy elhagynád a világot, szokásos munkád közben, rálépsz a szemlélődés útjára, akkor azonnal a Mester barátjának érzed magad, akinek az a feladata, hogy megnyissa a Földön Isten ösvényeit minden embernek. Valóban abban működsz közre munkáddal, hogy Krisztus országa az egész világra kiterjedjen. Mindegyre fölajánlod a munka óráit: távoli országokért, ahol a hit növekedőben van; a keleti népekért, akiket barbár módon megfosztanak a hit és vallás szabadságától; a hagyományosan keresztény országokért, amelyekben látszólag kialszik az evangélium világossága, és a lelkek a tudatlanság homályába hullnak vissza... Milyen értékes így egy órai munka! Milyen értékes az, hogy kitartasz: még egy kicsit, egy pár percig, amíg teljesen be nem fejezed a munkát. Így lesz a szemlélődésből apostoli munka, egészen természetesen, csupán a szívből jövő ösztönzésnek engedelmeskedve, abból a szívből, amely most már együtt dobog Jézus legszeretetreméltóbb és irgalmas szívével.

Mindent szeretetből tenni

Talán azt kérdezed most tőlem: hogyan tudom elérni, hogy mindig azzal a lelkülettel cselekedjek, amellyel a hivatásbeli munka tökéletessé válik? Nem én válaszolok neked, hanem Szent Pál: tartsatok ki állhatatosan a hitben, viselkedjetek bátran, legyetek erősek. Minden dolgotokat intézzétek szeretettel (1Kor 16, 13-14). Mindent tegyetek szeretetből és szabadon, ne adjatok helyet a félelemnek vagy az üres begyakorlottságnak, szolgáljátok Atyánkat, Istenünket.

Szívesen idézem a következő verssorokat – bizonyos, hogy nem magasrendű költészet, de amint tapasztalatból tudom, nagyon szemléletes:

Szeretet tölt be egészen, és nem is értenék hozzá,

ha szenvedés nem okozná, mert a szív röpül merészen, ha nagy fájdalom a részem.

Hangsúlyozom, hivatásbeli munkádat szeretettel kezdd el, és tégy mindent szeretetből, és ha mások keserű értetlensége, igazságtalanságok, hálátlanság, sőt balsikerek ellenére ezt a szeretetet megőrzöd magadban, bámulni fogsz munkád eredményén: érett gyümölcsöket terem, az örökkévalóság vetőmagjait!

Ahhoz, hogy ide eljussunk, szeretet kell, hogy vezessen, sohasem szabad úgy tennünk, mintha büntetés vagy átok terhe alatt nyögnénk: Bármit tesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek s adjatok hálát az Atyaistennek általa! (Kol 3, 17) Ennek megfelelően a munkát a lehető legjobban végezzük, és kihasználjuk az időt. Isten szerető szerszámának tartjuk magunkat, felelősség és bizalom hordozójának, amellyel Isten gyengeségeink ellenére megajándékoz. Keresztényként teszel mindent, aki tudja, hogy csak Istenben van ereje, és akit mindenben csakis és kizárólag a szeretet vezet.

Közben azonban nem szabad becsuknunk szemünket a valóság előtt. Ne adjuk át magunkat annak az együgyű, felületes látásmódnak, hogy az előttünk álló út könnyű, úgyhogy néhány őszinte jóföltétel és az égő vágy, hogy Istennek szolgáljunk, magában is elég. Nyilvánvaló, hogy amíg telnek az évek, talán hamarabb is, mint gondolnánk, különösen nehéz helyzetekbe kerülhetünk, amelyek nagyon áldozatkész lelkületet és sok önmegtagadást kívánnak majd tőlünk. Akkor pedig arra lesz szükségünk, hogy erős legyen bennünk a remény erénye, és bátran építsünk az apostol szavaira: Azt tartom ugyanis, hogy mindaz, amit most szenvedünk, nem mérhető össze a jövendő dicsőséggel, amely meg fog nyilvánulni rajtunk (Róm 8, 18). Gondold csak egészen nyugodtan végig, milyen lesz az, ha majd egészen kiárad ránk, szegény teremtményekre Isten mérhetetlen szeretete! Akkor pedig itt az ideje, hogy a mindennapok során helytállj a hitben, erősítsd meg magadban a reményt, és éleszd fel megint a szeretetet, másszóval úgy lobbanjon bennünk lángra a három isteni erény, hogy rögtön, szépítgetések, ürügyek, kibúvók nélkül lebontsunk minden hibás magatartást hivatásbeli életünkben éppúgy mint benső világunkban.