Pontlista

A szőlőskertben

Volt egy gazda, szőlőt ültetett, kerítést készített köréje, prést ásott benne, és tornyot épített. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott22.

Szeretném, ha ennek a példabeszédnek a tanítását mai témánk szempontjából vennénk szemügyre. A keresztény hagyomány Isten választott népének jelképes sorsát látja benne; különösen kiemeli, hogy mi, emberek Isten lenyűgözően nagy szeretetét hűtlenséggel és hálátlansággal viszonozzuk.

Ma csak egyetlen mondattal foglalkozom: idegen földre utazott, és hozzáfűzöm azt a gondolatot, hogy nekünk keresztényeknek azt a szőlőskertet, amibe az Úr helyezett, nem szabad elhagynunk. A körülkerített terület feladatai teljes erőnket igénybe kell, hogy vegyék. A présnél fogunk dolgozni, a nap munkájának fáradozása után a toronyban fogjuk kipihenni magunkat. Ha a kényelemszeretet vezetne, annyi volna, mintha azt mondanánk Krisztusnak: ami azt illeti, az én éveim az enyémek, nem a Tieid, eszembe sem jut a szőlőddel törődni.

Az Úr életet, érzékeket, képességeket és számtalan kegyelmet adott nekünk, ezért nem szabad elfelejtenünk, hogy mindegyikünk egy munkás a sok közt, és hogy a birtokos azért rendelt bennünket a birtokára, hogy közreműködjünk más emberek ellátásának a feladatában. A körülkerített terület működésünk helye, ott kell naponta dolgoznunk, és ezáltal hozzájárulnunk a megváltás művéhez23.

Hadd térjek vissza erre még egyszer: a te időd tied volna? Istené! Lehet, hogy pillanatnyilag nem zaklat ilyesféle önzés, hála Isten irgalmának, de emlékeztetlek rá, hogy valamikor majd talán meginog szívedben a Krisztusba vetett hit. Akkor majd kérlek – helyesebben Isten kér – maradj hű jóföltételeidhez, győzd le gőgödet, fegyelmezd fantáziádat, és ne tűnj el csak úgy valahová, árulóként.

A piactéri munkás, aki Isten szép napját végigácsorogja, a ravaszdi, aki elássa talentumát, aztán csak agyonüti az órákat, a tett elől menekülő, aki nem törődik a szőlőskerti munkával: mindegyikből hiányzik az érzék a nagy feladat iránt, amit a Mester ránk, keresztényekre bízott, hogy eszközeinek tudjuk magunkat, – hiszen társmegváltókul jelölt ki bennünket – és így is tegyünk, adjuk oda egész életünket boldog áldozatul a lelkek javáért.

A terméketlen fügefa

Nyissuk ki újra Máté evangéliumát, és olvassuk el, hogy Jézus Betániából visszatérve megéhezett24. Engem minden megfog, amit Krisztus tesz, különösen, mikor az nyilvánul meg, hogy igazi ember, valóságos ember és valóságos Isten, és tanítani akar arra, hogy személyes fogyatékosságainkat és természetes gyöngeségeinket is fölhasználjuk, és mindent, ami bennünk van, az Atyának fölajánlva, aki szívesen fogadja az égő áldozatot.

Az Úr megéhezett. Ő, a mindenség Teremtője, a mindenség Ura! Köszönöm neked Istenem, hogy az evangélista isteni sugallatra olyan finom érzékkel tanúskodott, és ez arra ösztönöz, hogy még jobban szeresselek, és szent emberséged szemlélését meg bensőségesebben kívánjam! Perfectus Deus, perfectus homo25, egészen Isten és egészen ember, húsból és vérből való, mint te vagy én.

Előző nap Jézus sokat dolgozott. Elindul, és éhséget érez, ezért odamegy egy fügefához, ami messziről pompás lombozatúnak látszik. Márk megjegyzi: Ekkor még nem volt fügeérés ideje26. Az Úr jól tudja, hogy ebben az évszakban nem talál fügét, mégis odamegy a fához; látja a dús lombú, de haszontalan fa látszólagos termékenységét, és parancsol: Senki ne egyen rólad többé soha gyümölcsöt27.

Micsoda keménység! Soha többé nem fogsz teremni! Mekkora lehetett az apostolok megdöbbenése, miközben fölismerték, hogy Isten bölcsessége közöl valamit ebben a mondásban! Jézus megátkozza ezt a fát, mert csak a termékenység látszatát találja meg benne, csak leveleket. Nekünk pedig rá kell jönnünk, hogy semmi sem mentség arra, hogy terméketlenek legyünk. Egyesek talán azt mondják: Ebben az ügyben nem látok tisztán... Nincs mentegetődzés! Mások így beszélnek: a betegségem... annyira tehetségtelen vagyok... a körülmények annyira kedvezőtlenek... ebben a környezetben... Semmi sem állja meg a helyét. Jaj annak, aki hamis apostolkodás dús lombjaival ékesíti föl magát, vagy egy látszólag termékeny élet gazdagságával dicsekszik, és nem kísérli meg, hogy valóban gyümölcsöt teremjen! Az ember először azt gondolná róla, hogy kihasználja az időt: tevékenykedik, szervezget ezt vagy azt, újfajta megoldásokat talál mindenre... És mégsem terem semmit... Senki sem kap semmit abból, amit ő tesz, mert hiányzik belőle a természetfölötti életereje.

Kérjük az Urat, tegyen bennünket készségessé a hősi lelkületű munkára, amivel termést hozunk. Sokan vannak a földön, akik pompásan fénylő leveleket tudnak csak mutatni annak, aki odamegy hozzájuk, leveleket, semmi mást, csak levelet. Sok ember néz ránk abban a reményben, hogy csillapítjuk éhségüket, akik tulajdonképpen Istenre éheznek. És ne felejtsük el, az Úr minden eszközt megadott hozzá nekünk: alkalmatlanságunk ellenére elég jól ismerjük tanítását, és velünk van kegyelme.

Újra emlékeztetlek titeket: tempus breve est28; nincs sok időnk, mert a földi élet rövid. Mivel megvannak eszközeink, amelyeket Istentől kapunk, semmi egyébre nincs szükségünk, csak jóakaratra, hogy éljünk az alkalmakkal, amiket az Úr kínál nekünk. Mikor Ő eljött ebbe a világba, elkezdődött számunkra és mindenki számára a kellő idő, az üdvösség napja29. Ne kelljen az Úrnak, a mi Atyánknak szemünkre vetnie, amit Jeremiás által nyilatkoztatott ki: A gólya fenn az égen ismeri a maga idejét; a gerlice, a fecske és a daru pontosan tudja, mikor kell költöznie. De az én népem nem ismeri az Úr ítéletét30!

Nincsenek rossz vagy kedvezőtlen napok, minden nap jó arra, hogy az Úrnak szolgáljunk. A napok csak attól rosszak, hogy az ember elrontja őket: hiányos hittel, lustasággal, érzéketlenséggel, amely távol tartja őt az Istennel Istenért végzett munkától. Dicsőítem az Urat minden időben31. Az idő fogyó kincs. Elfut ujjaink közt, mint sziklák között a víz. A tegnap már elmúlt, a ma éppen most siklik el, és rövidesen tegnap lesz a holnapból. Az emberi élet rövidre szabott, mégis mennyi mindent lehet ez alatt a rövid idő alatt Istenért tenni!

A mentségek nem jók semmire. Az Úr bőkezűen megajándékozott: türelmesen tanított, példabeszédekkel magyarázta meg parancsait, fáradhatatlanul intett. Tőlünk is megkérdezheti, amit Fülöptől: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem32? Eljött a komoly munkaideje, a nap minden percét egészen ki kell használni, vidáman és szívesen viselni a nap terhét és hevét33.