Pontlista

Igazságosság és szeretet

Olvassátok a Szentírást, szemléljétek az Úr életének egy-egy jelenetét, tanítását. Álljatok meg azoknál az intéseknél, amelyekkel azt a maréknyi embert alakította, akiket apostolainak szánt, és akiket elküldött az egész világba. Mi a fő üzenet, amely végig jelen van? Nem a szeretet új parancsa? A szeretet nyitja meg az utat a pogány, tönkretett világba.

Legyetek meggyőződve arról, hogy puszta igazságossággal sohasem tudjátok megoldani az emberiség nagy kérdéseit. Ne csodálkozzatok, hogy az emberek megsértődnek, ha csak száraz igazságossággal kezelik őket, mert az ember méltósága sokkal többet kíván, hiszen Isten gyermeke. Szeretetnek kell mindent belülről élettel betöltenie, és kísérnie kívülről, ez mindent szelíddé, istenivé tesz, hiszen szeretet az Isten33. Mindig az istenszeretet legyen az indítóokunk, akkor könnyebb lesz a felebaráti szeretet, és minden földi szeretet tisztább és értelemmel átitatottabb.

A puszta igazságosságtól hosszú az út a szeretet teljességéig, és nem sokan járják végig, a célig. Néhányan megelégszenek egy pár lépéssel: nem törődnek az igazságossággal, és némi jótékonysággal elintézik a dolgot. Ezt felebaráti szeretetnek nevezik, és nem gondolják végig, hogy ez csak a kötelességük kis része. Elégedettek magukkal, mint az a farizeus, aki törvénytisztelőnek tartotta magát, mert kétszer böjtölt hetente, és tizedét adott jövedelméből34.

A szeretet, az igazságosság túláradása, először is a kötelesség teljesítését kívánja meg: azzal kezdjük, ami jogos, azután azzal, ami helyesnek tűnik… De a szeretethez még sok minden szükséges: gyengédség, finom érzék, beleérző képesség, barátságos magatartás. Vagyis meg kell szívlelni azt, amit az apostol mond: hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét35. Csak így fogjuk teljes mértékben élni a szeretetet és megvalósítani Krisztus parancsát.

Számomra a legjobb példa arra, hogyan kapcsolható össze a valódi igazságosság és szeretet, az, ahogyan egy anya viselkedik. Ugyanúgy szereti mindegyik gyermekét, de éppen ezért másképpen kezeli mindegyiküket. Ez az egyenlőtlen igazságosság, hiszen mindegyik gyermek más. Embertársaink viszonylatában is tökéletesíti és kiegészíti a szeretet az igazságosságot úgy, hogy eltérő tulajdonságú emberekkel eltérő módon viselkedünk. A tényleges helyzet szerint adhatunk a szomorúnak örömöt, a tudatlannak tudást, a magányosnak melegséget… Az igazságosság megköveteli, hogy mindenkinek megadjuk a magáét, de nem ugyanazt. Az utópisztikus egyenlősítés súlyos igazságtalansághoz vezet.

Ha mindig úgy akarunk viselkedni, mint egy jó anya, ahhoz el kell felejtenünk magunkat, és nem kívánni másféle uralkodást, mint hogy másoknak szolgáljunk, ahogyan Jézus Krisztus élte és tanította ezt: az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon36. Ehhez belső erő kell, hogy saját akaratunkat alárendeljük az isteni mintának, hogy mindenkiért tudjunk tenni, és keressük a küzdelmet az emberek örök boldogságáért és javáért. Nem ismerek jobb utat ahhoz, hogy igazságosak legyünk, mint az odaadó és szolgáló életet.

Sokan naivnak fognak tartani. Nem törődöm vele, ha így gondolkoznak rólam, mert még mindig hiszek a szeretetben; kezeskedem róla, hogy mindig is hinni fogok! És amíg az Úr élni enged, továbbra is azon fogok fáradozni, mint Krisztus papja, hogy legyen egység és békesség azok között, akik – mint ugyanazon Atyaistennek a gyermekei – testvérek; hogy az emberek jobban megértsék egymást, és hogy mindenkinek része legyen ugyanabban az eszményben: a hitben.

Forduljunk Szűz Máriához, az okos és hűséges Szűzhöz, Szent Józsefhez, az ő jegyeséhez, az igaz ember tökéletes példaképéhez37. Ők, akik Jézus, az Isten Fia jelenlétében megélték azokat az erényeket, amelyeken elmélkedtünk, kieszközlik nekünk azt a kegyelmet, hogy ezek az erények mélyen gyökeret verhessenek lelkünkben, azért, hogy elhatározzuk, úgy cselekszünk mindenkor, mint a Mester jó tanítványai: okosan, igazságosan, telve szeretettel.

Bizonyára számotokra is megrendítő, hogy János apostol – öreg emberként – egyik levelének nagy részét arra használja föl, hogy ennek az isteni tanításnak a követésére sarkalljon. A keresztények közt uralkodnia kell az Istentől jövő szeretetnek, Istentől, aki maga a szeretet. Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet14. Hosszan beszél a testvéri szeretetről, mert Krisztus által Isten gyermekei lettünk: Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk!15

Miközben keményen lelkünkre beszél, hogy nyitottabbak legyünk az isteni kegyelemre, emlékezetünkbe vési, hogy nagyszerű bizonyítékunk van az Atya szeretetére az emberek iránt: Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk16. Ő volt a kezdeményező. Megelőzött szeretetével, és ezt a példát adta nekünk, hogy vele együtt szolgáljunk másoknak, és – mennyire szívesen ismétlem – nagylelkűen tegyük szívünket a földre, hogy mások puhára lépjenek, és könnyebb legyen nekik a küzdelem. Így kell tennünk, mert olyan Atyának vagyunk a gyermekei, aki nem habozott forrón szeretett Fiát értünk odaadni.

De milyen az a szeretet, amelyről beszélek? A Szentírás dilectio-ról beszél, hogy érzékeltesse, nem érzelmi vonzódásról van szó; ez a szó szilárd döntésre, akarati tényre utal. A dilectio az electio-ból származik, „kiválasztás”. Szeretném még hozzátenni, hogy a szeretet keresztény számára szeretni akarást jelent, Krisztusban elhatározni, hogy megkülönböztetés nélkül minden ember javát akarjuk, azt, hogy minden adomány legjobbikát kapják meg: ismerjék meg Krisztust, és bensőségesen szeressék.

Az Úr sürget: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért22. Lehetséges, hogy azok iránt, akik visszautasítják közeledésünket, semmilyen emberi vonzódást nem érzünk, Jézus azonban azt kívánja, hogy ne viszonozzuk nekik a rosszat rosszal, ne mulasszunk el egyetlen alkalmat sem, hogy szívből szolgáljunk nekik, akkor is, ha nehezünkre esik, és foglaljuk őket mindegyre imáinkba.

Ez a dilectio, ez a szeretet még szívből jövőbbé válik, ha hittestvéreinkre irányul, különösen azokra, akik Isten rendeléséből nagyon közel állnak hozzánk: szüleinkre, férjünkre, feleségünkre, gyermekeinkre vagy testvéreinkre, barátainkra, kollégáinkra és szomszédainkra. Ezen tiszta és nemes emberi szeretetnek érezhető, szívből jövő melege nélkül, amely Isten felé visz és tőle jön, nem létezik a szeretet isteni erénye.

Hogyan valósul meg a szeretet?

A keresztény szeretet követelményei nem könnyen teljesíthetők; naivság volna másként gondolni. Az embertársainkkal való napi érintkezés ezt mutatja, és sajnos az Egyházon belül is így van. A szeretet arra késztet, hogy hallgassunk, különben mi mindent tudna mindenki elmondani szakadásokról, agresszivitásról, jogtalanságról, rágalmazásról, intrikákról. Ezt csak le akarjuk szögezni, hogy azután alkalmazzuk a megfelelő ellenszert, ami mindenekelőtt a mi személyes törekvésünk lesz arra, hogy senkit se bántsunk meg, senkivel se bánjunk rosszul, és úgy mondjunk el egy-egy rendreutasítást, hogy sohase hasson fölényesen.

Ezek nem csak manapság történnek. Már Krisztus mennybemenetele után néhány évvel, amikor még az apostolok járták körbe a közösségeket, és mindenütt a hit és a remény uralkodott, kezdtek egyesek letévedni az útról, és nem a Mester szeretete szerint élni.

Mert amikor köztetek féltékenység és viszály van, írja Szent Pál a korintusiaknak, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e emberi módon? Amikor ugyanis azt mondja az egyik: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig: „Én Apollóé”, vajon nem vagytok-e emberiek?26 Ezek nem fogják föl, hogy Krisztus azért jött, hogy mindezeket a meghasonlásokat megszűntesse? Vajon mi Apolló? Mi Pál? Szolgák, akik hitre vezettek titeket, mégpedig mindegyik úgy, ahogy az Úr adta neki27.

Az apostol nem veti el a sokféleséget: mindenki megkapta Istentől saját adományát, az egyik ilyet, a másik olyat28. De ez a sokféleség az Egyház javát kell, hogy szolgálja. Én arra kérem most az Urat, s ha akarjátok, csatlakozhattok az én imámhoz, ne engedje, hogy Egyházában a lelkeket a szeretet hiánya mérgezze meg. A szeretet a só a keresztények apostoli tevékenységében. Ha ez a só elveszti ízét, hogyan mondhatjuk a világnak fennszóval: Itt van Krisztus?

Ezért mondom Pál apostollal: Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem, ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedhessem, ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem29.

Az apostolnak ezek a szavai olykor ugyanazt a választ váltják ki, mint az Úr szavai, mikor tanítványainak Szent Teste és Vére szentségét kinyilatkoztatta: Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?30 Igen, kemény. Mert az a szeretet, amelyről Pál beszél, nem csupán embertársi gondoskodás, humanizmus, együttérzés más szenvedésével: ehhez a legfőbb erény a követelmény, az istenszeretet és a felebarát szeretetének gyakorlása Isten kedvéért. Ezért mondja: A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik(…). Most azért megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet31.

Az egyetlen út

Régóta tudjuk, hogy a felebaráti szeretet erényének, a keresztény élet központi tényének semmi köze azokhoz a karikatúrákhoz, amelyeket a fecsegők ránk akarnak tukmálni. De miért kell mindegyre prédikálni róla? Kötelességszerű gyakorlat csupán? Elmélet csupán, amelyet csak ritkán lehet valós tettekre váltani?

Ha környezetünkre tekintünk, könnyen jutunk arra a föltételezésre, hogy a szeretet illúzió. De ha természetfölötti szempontból, és mélyebben vizsgáljuk, megmutatkozik, miért van ez az erény a terméketlen senyvedés állapotában: hiányzik az állandó bensőséges kapcsolat Jézus Krisztussal, a tegező viszony az Úrral, és mert a lélek félreismeri sajátmagában a Szentlélek működését, azét a Lélekét, akinek első gyümölcse éppen a szeretet.

Utalva az apostol tanácsára – Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét32 – megjegyzi egy egyházatya: Ha szeretjük Krisztust, könnyű lesz nekünk egymás gyöngeségeit elviselnünk, azokét is, akiket még nem szeretünk, mert nem tettek semmi jót33. Ez a szeretetben való növekedés fölfelé vezető útja. Tévedés volna azt hinni, hogy először a humanitás és a szociális segítség műveiben kell gyakorolni magunkat, és az istenszeretetet kikapcsolni. Ne hanyagoljuk el Krisztust a beteg felebaráttal való törődés miatt, mert Krisztuskedvéért kell a beteget szeretnünk34.

Tekintsetek folyton Krisztusra, lássátok, hogy nem adta föl istenvoltát, úgy alázta meg magát, és vett föl szolgai alakot35, hogy szolgálhasson bennünket; mert csak ebből a látószögből nyílnak meg nekünk azok a célok, amelyekért valóban érdemes fáradni. A szeretet keresi az egyesülést, az eggyé válást a szeretett személlyel. Ha egyesülünk Krisztussal, egészen eltölt bennünket a törekvés, hogy életét, az odaadást, a mérhetetlen szeretetet és a halált is vállaló áldozatot utánozzuk. Krisztus alapvető döntést kíván tőlünk: vagy önzésben és magunkra maradva sorvasztjuk el életünket, vagy egész szívvel elkötelezzük magunkat a szolgáló életre.

Kérjük az Urat vele való beszélgetésünk végén, adja meg nekünk, hogy Pál apostollal mondhassuk: De mindezeken győzedelmeskedünk az által, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van36.

A szeretet az, amelyről a Szentírás lángoló szavakkal mondja: Tengernyi víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyamok sem tudják elsodorni37, a szeretetet, amely az Istenanya szívét eltöltötte, és olyan gazdaggá tette, hogy minden ember Anyjává tudott lenni. Benne egybeolvad az Isten iránti szeretet, a minden gyermekével való törődéssel. Milyen nagy lehetett a fájdalma mérhetetlenül szelíd szívének, amely a legkisebb dologra is figyelt – nincs boruk38 –, mikor Jézus szenvedése alatt és halálakor ott kellett, hogy legyen a kollektív őrjöngés kitörésénél. De Mária nem beszél. Szeret, hallgat, és megbocsát, mint a Fia. Ez a szeretetből fakadó erő.