Pontlista

Az Úr nem azért teremtett bennünket, hogy itt maradandó helyet készítsünk magunknak9, mert ez a világ út az eljövendőhöz, mely szenvedésmentes lakóhellyé lesz10. Ennek ellenére Isten gyermekeiként nem szabad hátat fordítanunk a földi tevékenységeknek, mert Isten állít bennünket oda, hogy megszenteljük őket, és átitassuk hitünkkel, mert csak ez a hit tud minden egyes léleknek és a környezetünk egészének igazi békét és örömöt adni. 1928 óta ez volt állandó témája igehirdetésemnek: a társadalmat sürgősen kereszténnyé kell tenni, és a világban minden szinten fölébreszteni a természetfeletti gondolkodást: mindannyiunknak fáradoznia kell azon, hogy a napi tevékenységünket, munkánkat, hivatásunkat a kegyelem dimenziójába helyezzük. Akkor majd minden emberi tevékenység új reményben tündököl, amely ennek a világnak az idején és mulandóságán túlra utal.

A keresztség által Krisztus igéjének hordozói vagyunk, amely a megsebzett lelkeket megnyugtatja, lelkessé teszi, és eltölti békével. Hogy az Úr bennünk és általunk hasson, meg kell mondanunk neki, hogy készek vagyunk harcolni minden nap, akkor is, ha gyengének és haszontalannak hisszük magunkat, és ránknehezedik nyomorúságunk és gyöngeségünk súlyos terhe. Mindig újból mondanunk kell neki, hogy bízunk benne és segítségében, ha úgy kell: minden remény ellenére11, mint Ábrahám. Így fogunk új buzgósággal dolgozni, és embertársainknak olyan nyugalmat hozni, amelyben nincs gyűlölet, gyanakvás, korlátoltság, értetlenség és pesszimizmus, mert Isten mindent meg tud tenni.

Mindent meg tudok tenni

Ne mondd nekem, hogy Krisztussal akarsz azonosulni, megismerni őt és szeretni, ha nem harcolsz. Ha biztos úton akarunk járni Krisztus követésében, és úgy cselekedni, ahogy Isten gyermekének kell, akkor már tudjuk, hogy mi vár ránk: a szent kereszt, reményünk biztosítéka az Istennel való egyesülésre.

Már most előre szeretném neked megmondani, hogy nem kényelmes vállalkozás Krisztus követése: erőfeszítésbe kerül úgy élni, ahogy az Úr akarja. Felolvasom nektek azt a részt, ahol Pál felsorolja azokat a merész tetteket és szenvedéseket, melyeket Jézus akaratának teljesítésére magára vállalt: A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyven ütést, háromszor szenvedtem megvesszőzést, egyszer megkövezést, háromszor hajótörést, egy nap és egy éjjel a mély tengeren hányódtam. Gyakran voltam úton, veszélyben folyóvizeken, veszélyben rablók között, veszélyben saját népem körében, veszélyben a pogányok között, veszélyben városban, veszélyben pusztaságban, veszélyben tengeren, veszélyben hamis testvérek között. Fáradságban és nyomorúságban, gyakori virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben Ezek mellett ott van még a naponkénti zaklatásom, s az összes egyház gondja14.

Az Úrral való beszélgetésünkben mindig a kézzelfogható valóságot szeretném szem előtt tartani, anélkül, hogy elméleteket ötölnék ki, vagy hogy nagy nélkülözésekről és hőstettekről álmodoznék, amelyekre többnyire semmilyen lehetőség nem adódik. Egy a fontos: hogy kihasználjuk az időt, amely elfolyik a kezünkből; keresztény mérték szerint az idő több mint pénz, a dicsőség záloga, amely majd osztályrészünk lesz.

Többé-kevésbé valószínű, hogy a mi hétköznapjainkban soha nem lesz olyan nehéz és sok próbatétel, mint Szent Pál életében. Érezzük a durva önzést, az érzékiség belénkhasító csapásait, amelyek nevetséges önhittséggel és sok más hibával együtt sújtanak bennünket. Egyetlen nyomorúság az élet. Veszítsük el emiatt bátorságunkat? Nem, mert Pállal együtt mondhatjuk az Úrnak: Kedvem telik a Krisztusért való erőtlenségben, bántalmazásban, szükségben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős15.

Nyomorúság és megbocsátás

Az Úr hozzánk, teremtményeihez olyan közel jött, hogy szívünkben mindannyian a magasság és messzeség felé vágyunk, merész repülésre, jósággal teli tettekre szomjazunk. Ha most benned ezt a vágyat újból megpróbálom feléleszteni, azért teszem, hogy világosan lásd, milyen biztonsággal tölti el lelkedet az Úr. Ha engeded, hogy működjön benned ott, ahol vagy, elképzelhetetlen hatású eszköz leszel. Szükséges azonban, hogy ezt a beléd helyezett bizalmat ne játszd el gyáván, ezért ne légy annyira öntelten naiv, hogy keresztény utad nehézségeit csekélységnek tartsd.

Semmin sem kellene csodálkoznunk. Elesett természetünkből kifolyólag az ellentmondás elvét hordozzuk magunkban, az ellenállást az isteni kegyelemnek: az áteredő bűn sebeit, amelyek a mi személyes bűneink által még mélyebbé válnak. Ezért kell mindennapi fáradozásainkban előrehaladnunk, minden gyakorlati tennivalónkban napról-napra úgy dolgoznunk, hogy munkánkban az isteni és az emberi egyaránt tükröződjön, és mindig Isten szeretetébe torkolljon. De ez csak akkor sikerül, ha alázattal, töredelmes szívvel, bízva az isteni segítségben és – mintha minden csak tőlünk függne – minden erőnk bevetésével cselekszünk.

Mindaddig, amíg a harc tart, a halálunkig, számolnod kell azzal a lehetőséggel, hogy az ellenség belülről és kívülről ostromolni fog, és ez még nem minden: azzal is, hogy a régebbi, esetleg nagyszámú hibádra való emlékezés megbéníthat. De Isten nevében mondom neked: ne add föl a reményt! Ha ilyen helyzetbe kerülnél egyszer – ez nem fordul elő mindenkivel és nem is állandó állapot –, akkor tedd újabb alkalommá arra, hogy az Úrral még bensőségesebben egyesülj, mert ő téged gyermekévé választott, és nem hagy el. Megengedi a megpróbáltatásokat, hogy még jobban szeresd őt, és még jobban rádöbbenj: szeretete folyamatosan védelmez.

Megismétlem: ne veszítsd el a bátorságodat, mert Krisztus, aki a kereszten megbocsátott nekünk, a bűnbánat szentségében továbbra is megajándékoz bocsánatával és így mindig van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelés a mi bűneinkért, de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is18, hogy a győzelmet kivívjuk.

Előre, bármi történjen is! Fogd erősen az Úr kezét, és gondold meg, hogy Isten sohasem veszít csatát. Ha megesik, hogy eltávolodsz tőle, fordulj vissza alázattal, ami azt jelenti: kezdj újra, naponta vagy többször naponta, úgy ahogy a tékozló fiú visszatér, és bűnbánó szívedet Isten szeretetének csodája által – ez nem más, mint a gyónás – emeld föl. Ez által a csodálatos szentség által megtisztítja az Úr a lelkedet, örömmel és erővel tölt el, hogy a harcban ne fáradj el, és térj haza mindig Istenhez, még ha úgy tűnik is, hogy minden elsötétül körülötted. Ezenkívül Isten Anyja vigyáz rád, aki a mi Anyánk is, anyai gondoskodással figyeli, hova lépsz.

Egyesek számára ismerősnek, mások számára újnak tűnik, de mindenkinek fáradságos út ez. Mégis, amíg élek, folyton prédikálom, hogy föltétlenül szükséges imádkozó embernek lennünk: mindig, minden alkalommal és a legkülönbözőbb körülmények között is, mert Isten sosem hagy el minket. Nem keresztény magatartás, ha végső menedékként jut eszünkbe Isten barátságára gondolni. Vagy talán normális az, hogy azokról az emberekről, akiket szeretünk, figyelmen kívül hagyjuk és elfelejtjük? Nem, természetesen nem, ők állandóan jelen vannak és szavaink, kívánságaink, gondolataink nekik szólnak. Ugyanilyennek kellene lennie Istennel való kapcsolatunknak.

Ha Istent így keressük, akkor egész napunk egyetlen beszélgetéssé alakul át, amely bensőséges és bizalommal teli. Nagyon gyakran mondtam és írtam, de most még egyszer megismétlem: az Úr saját példájával adta tudtunkra, mi az egyedüli helyes mód a Vele való kapcsolatban: a folytonos ima, reggeltől estig és estétől reggelig. Ha mindent könnyen elvégzünk: „Köszönöm Istenem!” Ha jön egy nehéz pillanat: „Uram, ne hagyj el!” És ez az Isten, aki szelíd és alázatos szívű21, nem fogja kérésünket elutasítani, nem lesz közömbös irántunk, hiszen azt mondja: Kérjetek és adni fognak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek22 .

Tehát fáradozzunk azon, hogy a természetfölötti szemléletet sose veszítsük el, és Istent minden eseményben észrevegyük, az örömteli és fájdalmas helyzetekben, ha vigaszt kapunk… vagy ha esetleg egy szeretett ember halála miatt vigasztalanok vagyunk. Első dolgunk mindig a beszélgetés Istennel, Atyánkkal. Őt keressük lelkünk középpontjában. Ne hagyd el ezt, mint jelentéktelen apróságot. Ellenkezőleg, ez a soha nem terméketlen benső élet világos jele, igazi szeretetben kibontakozó párbeszédé. Ha ebben élünk, attól a lelki egyensúly nem szenved kárt, hiszen egy keresztény számára ennek olyan magától értetődőnek kell lennie, mint a szív dobbanása.

Nézzétek, az Úr vágyik arra, hogy minket csodálatos ütemben, isteni és emberi ütemben vezessen, ami boldog ráhagyatkozáshoz vezet, fájdalmakkal és önmagunkról való lemondásban, mégis örömben. Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát!24 Mindannyian hallottuk ezt a tanácsot, de el kell határoznunk magunkat, hogy valóban követjük Őt. Így tud az Úr felhasználni minket minden útkereszteződésnél, egyúttal teljesen Istenben, hogy ennek a világnak sója, kovásza, és világossága legyünk. Légy egészen Istenben, és mások világossága leszel, az örökkévalóság ízét érezteted meg velük, segíted őket növekedni és új életre találni.

Azt azonban ne felejtsed el, hogy ez a fény nem belőlünk támad, mi csupán visszatükrözzük. Nem mi vagyunk azok, akik lelkeket mentenek meg azáltal, hogy jóra vezetjük őket, mi csak Isten tervének szolgálatában többé-kevésbé értékes eszközök vagyunk. Ha valaha azt képzelnénk, hogy a jó, amit teszünk, a mi művünk, az önhittség térne vissza belénk alattomosabban az előbbinél: a só elveszti ízét, a kovász megposhad, a fény elsötétül.

Talán valaki most azt gondolja, hogy a mindennapok és az élet viszontagságai aligha alkalmasak arra, hogy közben a szívünk egy olyan tiszta teremtményre figyeljen, mint Szűz Mária. Arra biztatlak benneteket, hogy gondolkodjatok el erről. Mi vezeti minden tettünket, akár anélkül, hogy tudatában lennénk? Ha Isten szeretete vezet minket, és tiszta szándékkal dolgozunk, akkor azt keressük, ami jó és tiszta, ami a lelkiismeretet békével és a lelket örömmel tölti el. Hogy olykor hibázunk? Valóban, de amikor belátjuk a hibáinkat, akkor még világosabban ráébredünk arra, hogy az a boldogság, amelyre törekszünk, nem mulandó, hanem mély és derűs, emberi és természetfeletti.

Ezt a boldogságot a földön egyetlen teremtmény érte el, mivel ő Isten remekműve: Mária, a mi legszentebb Anyánk. Ő él és védelmez bennünket. Testben és lélekben ott van az Atya, a Fiú és a Szentlélek mellett. Ő ugyanaz a Mária, aki Palesztinában született, aki gyermekkorától az Úrnak szentelte magát, aki fogadta Gábor arkangyal üdvözletét, aki a világra szülte a Megváltónkat, és aki ott állt a kereszt alatt.

Benne minden eszmény testet ölt, de nem szabad azt gondolnunk, hogy fensége és nagysága megközelíthetetlenné, távolivá teszi. Mária kegyelemmel teljes, akiben megvan minden tökéletesség, de egyben anya is. Hatalmával mindent elér Istennél, amit csak kérünk tőle; anyaként teljesíteni akarja kéréseinket. Anyaként megérti a gyengeségeinket is, és bátorít, megértően néz a hibáinkra, megkönnyíti az utunkat, mindig készen áll segíteni, akkor is, amikor úgy tűnik, hogy nincs kiút.

Aszkézis ez? Vagy misztika? Nem foglalkozom vele. Mit számít, hogy aszkézis-e vagy misztika? Isten ajándéka. Ha törekszel az elmélkedő imádságra, az Úr nem tagadja meg tőled a segítségét. Hit és hitből fakadó tettek: tettek, mert az Úr napról napra többet vár, amint azt a kezdetektől fogva megtapasztaltad, és amint annak idején én is mondtam neked. Mindez már szemlélődés és egyesülés Istennel. Ilyennek kell lennie sok keresztény életének: mindenki halad a saját lelki útján – végtelen ilyen út van – a világ dolgai közepette, még akkor is, ha nincs ennek tudatában.

Ez az imádság és magatartás nem térít el mindennapi elfoglaltságainktól, hanem nemes emberi buzgalmunk mellett az Úrhoz vezet. A teremtmény, aki minden tennivalóját felemeli Istenhez, istenivé teszi a világot. Oly sokszor meséltem el példaként Midász király történetét, aki arannyá változtatott mindent, amihez csak hozzáért. Személyes hibáink ellenére mi is a természetfeletti érdemek aranyává változtathatunk mindent, amivel csak dolgunk van.