Pontlista

Urunk szavain elmélkedve: Értük szentelem magam, ők is szentek legyenek az igazságban (Jn 17, 19) – világosan érthetővé válik, mi a mi egyetlen célunk: a megszentelődés, hogy másokat is megszenteljünk. Itt megkísérthet egy árnyalatnyi kétely: Mi, akik szilárdan elhatároztuk, hogy követjük az isteni fölszólítást, nem vagyunk vajmi sokan, és eszköznek sem vagyunk túl értékesek. Valóban, az emberiség összességéhez mérten kevesen vagyunk, és egyénileg sem érünk sokat. De Mesterünk teljes határozottsággal azt mondja, hogy a keresztények fény, só és kovász a világ számára, és egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti (Gal 5, 9). Ez az, amiért állandóan azt mondom, és hirdetem is, hogy számunkra minden lélek fontos: – százból mind a száz, válogatás nélkül, mert biztosan tudjuk, hogy Krisztus mindet megváltotta, és egy keveset belőlük szolgálatába akar fogadni, hogy ők, akik magukban semmitérők, segítsenek terjeszteni az üdvösséget.

Krisztus tanítványa senkit sem becsülhet le. A tévedést nevén nevezi, de az embert, aki tévedésben van, megértő szeretettel igazítja ki. Máskülönben sem segíteni, sem megszentelni nem fogja. Meg kell tanulni egymás iránt jóakarattal lenni; megértve egymást, megbocsátva egymásnak, testvériesen viselkedve egymással, mindenkor Keresztes Szent János tanácsát követve: ahol nincs szeretet, te vigyél oda, és: szeretetet fogsz találni (Vö. Keresztes Szt. János, Levél a Megtestesülésről nevezett Máriához, 6. 7. 1591) . Azokra a dolgokra is vonatkozik ez, amelyek látszólag nem számítanak sokat a munkavégzésben, a családi életben vagy az ismerősökkel való kapcsolatban. Nekünk az legyen a fontos, hogy mindent fölhasználjunk; és miközben megszenteljük, magunkat is megszenteljük, azokkal az emberekkel együtt, akik megosztják velünk a köznapok gondjait. Akkor majd megérezzük életünkben a társmegváltó kedves, szeretetreméltó terhét.

A kovász és a tészta

Követni akarjuk az Urat és elvinni az igéjét mindenkihez. Emberi szempontból logikus, hogy mi is feltegyük magunknak a kérdést: mi vagyunk mi ennyi emberhez? Még ha több millióan lennénk is, a Föld lakosságához viszonyítva nagyon kevés. Ezért egy kis kovásznak kell tekintenünk magunkat, amely kész arra, hogy az egész emberiség javát szolgálja, amint az apostol mondja: „egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti”6 , átalakítja. Meg kell tanulnunk élesztőnek, kovásznak lenni, hogy átalakítsuk a sokaságot.

Vajon a kovász jobb, mint a tészta? Nem, de a kovásznak köszönhetően lesz a tésztából ehető és egészséges táplálék.

Gondoljatok – akár csak nagy vonalakban –a kovász hatékony működésére, amelynek köszönhetően kerül az emberek asztalára a kenyér, ez az alapvető, egyszerű és mindenki számára elérhető táplálék. Sok helyen – talán ti is láttátok már – a sütés igazi szertartás, amelynek eredménye finom és szép egyaránt.

Jó lisztet vesznek, a lehető legjobbat. Hosszú, türelmes munkával gyúrják a tésztát a dagasztóteknőben, hogy összekeveredjen a kovásszal. Aztán hagyják pihenni, amire szükség van ahhoz, hogy az élesztő megtegye a dolgát, és a tészta megkeljen.

Közben már ég a tűz a kemencében, felemésztve a fahasábokat. A tészta pedig a tűz melegétől lágy, omlós, finom kenyérré válik. Ez nem történhetett volna meg, ha a kevés kovász nem keveredett volna el a tésztában, hatékonyan és feltűnés nélkül.

A halászat fáradsága

„Íme, én sok halászt küldök – mondja az Úr –, hogy kihalásszák őket...”.8 Az Úr így mutatja meg nekünk a nagy feladatot: halászni. Nem egyszer hallottuk vagy olvastuk már, hogy a világ olyan, mint a tenger. Van benne igazság. Az emberi életben, akárcsak a tengeren, vannak nyugodt és viharos időszakok, szélcsendek és orkánok. Az emberek gyakran úsznak keserű vizekben, nagy hullámok közepette, vagy éppen tomboló viharban próbálnak meg előre haladni; szomorúan járják utukat még akkor is, amikor látszólag örülnek, amikor nagy lárma kíséri őket; valójában azonban a harsány nevetéssel csüggedtségüket, elkeseredésüket, szeretet és megértés nélküli életüket akarják palástolni. Az emberek éppúgy felfalják egymást, mint a halak.

Isten fiainak feladata elérni, hogy minden ember – szabadon – bekerüljön az isteni hálóba, hogy megtanulják szeretni egymást. Ha keresztények vagyunk, olyan halászokká kell válnunk, mint amilyenekről Jeremiás próféta beszél egy hasonlatában, amelyet Jézus is gyakran ismételt: „Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket”9 – mondta Péternek és Andrásnak.

Kísérjük el Krisztust erre az isteni halfogásra. Jézus a Genezáreti-tó partján áll, és az emberek tolonganak körülötte, hogy hallgassák Isten igéjét.10 Éppúgy, mint ma. Nem látjátok? Az emberek vágynak arra, hogy hallják Isten üzenetét, még ha kívülről ezt nem is mutatják. Néhányan talán elfelejtették Krisztus tanítását, míg mások – önhibájukon kívül – sosem ismerték meg azt közelebbről, és a vallás idegennek tűnik számukra. De egy dologról legyetek meggyőződve, amely mindig időszerű marad: előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor a lélek nem tud tovább menni, már nem elégszik meg a szokásos magyarázatokkal, a hamis próféták hazugságai nem elégítik ki többé. Akkor ezek az emberek – még ha nem is ismerik be – vágynak arra, hogy nyugtalanságukat az Úr tanításával csillapítsák.

Hallgassuk Szent Lukács elbeszélését: „Látott a tó mellett két hajót állni: a halászok kiszálltak belőlük, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget.”11 Amikor befejezte a tanítást, azt mondta az Úr Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat a halfogáshoz!”12 Krisztus a hajó ura: ő készíti elő a halfogást: azért jött el a világra, hogy a testvérei megtalálják a dicsőség és az Atya szeretetének útját. A keresztény apostolkodást nem mi találtuk ki. Mi, emberek néha inkább akadályozzuk azt esetlenségünkkel és gyenge hitünkkel.