Pontlista

Engedjetek meg nekem evvel kapcsolatban néhány széljegyzetet, nekem ideillőnek tűnnek. Sohasem kérdeztem politikai véleménye felől azt, aki hozzám jött. Egyszerűen nem érdekel! Tartózkodásommal szeretnék valamit világossá tenni, ami lényegi módon sajátja az Opus Deinek, amelynek magamat szenteltem teljes odaadással Isten irgalmából a Szent Egyház szolgálatára. A politika témája azért nem érdekel, mert nektek, keresztényeknek a politikai, kulturális és társadalmi életben teljes a szabadságotok és evvel a felelősségetek is. Csak az egyház tanítóhivatala húzhatja meg itt a határokat. Csak akkor aggódnék, ha ezeken a határokon túllépnétek, akkor is a lelketek java miatt. Csakis ekkor kellene figyelmeztetően rámutatnom, hogy ellentét van megvallott hitetek és tetteitek közt. Van néhány ember, aki nem tudja megérteni önálló ítéletalkotásotoknak ezt a tiszteletben tartását, mikor az nem idegenít el Isten törvényétől. Félreértik az igazi szabadság fogalmát, a szabadságét, amelyet Krisztus vívott ki nekünk a kereszten, qua libertate Christus nos liberavit (Gal 4, 31): amilyen szabadsággal Krisztus szabadított meg bennünket. Szektás gondolkozásuk két különböző irányba tereli őket: egyik részük hittétellé merészeli nyilvánítani világi ügyekről való véleményét, másik részük lealacsonyítja az embert, mert kiszolgáltatja a hitet a legvakmerőbb félremagyarázásoknak, mintha tetszésünktől függne.

Vannak emberek, akik szabadságukból barikádot csinálnak: „A szabadságom, a szabadságom!” Ezeknek megvan a szabadságuk: csodálják korlátolt értelmükkel és bálványként bánnak vele, de nem használják. Ez volna a szabadság? Mit ad nekik ez a gazdagság igazi kötöttség nélkül, amely irányíthatná életüket? Ez a viselkedés ellentmond az emberi személy méltóságának; mert hiányzik hozzá az út, amelyen léptük alapot és irányt kap. Ezeket az embereket – ti is találkoztatok velük, akárcsak én – könnyen elsodorja a gyerekes hiúság, az öntelt képzelődés vagy az érzékiség.

Szabadságuk terméketlennek bizonyul, vagy emberileg nézve is csak nyomorúságos gyümölcsöt terem. Aki nem fogad el teljesen szabad döntéssel valamilyen helyes magatartási normát, azt előbb-utóbb mások fogják manipulálni, él tétlen élősködőként, idegen elhatározásoknak kiszolgáltatva. Minden széllökés megingatja őket, mindig mások döntenek helyettük. Ezek vizet nem adó felhők, amiket a szél kerget ide-oda; késő őszi fák, kétszeresen elhalt gyümölcs, gyökér nélkül (Júd 12), bárhogy elsáncolják magukat állandó szócséplésük mögé, hogy jellemük, bátorságuk és becsületérzésük hiányát elrejtsék.

„Nem vetem magam alá senkinek”, szüntelenül ezt ismételgetik. Valóban senkinek? Az ilyen vágyálombeli szabadságban élőt, aki szeretné elkerülni, hogy magának kelljen felelősségteljesen cselekedni, pórázon rángatják mindenfelé. Ahol nincs istenszeretet, elvész a felelős tettekre képes szabadság minden lehetősége. Akármennyire is másnak látszik, minden kényszerré válik. A határozatlan, habozó ember alakítható anyag, mindig a körülményeknek engedelmeskedik. Olyanná gyúrja bármiféle jöttment, amilyenné neki tetszik. Mindenekelőtt saját szenvedélyei uralják és az eredeti bűn által megromlott emberi természet legrosszabb hajlamai.

De ha választanunk kell, hisz a szolgálat mindenképp, az emberlét velejárója, akkor nincs jobb lehetőség, mint szeretetből az isteni szolgaság útjára lépni. Csakhogy abban a pillanatban, amikor ezt megtesszük, minden megváltozik, szolgából baráttá és gyermekké válunk. A különbség pedig: ugyanazzal az odaadással és buzgósággal szenteljük magunkat minden evilági jó törekvésnek, mint mások, de a lelket nagy béke, öröm és nyugalom tölti el, még nehéz körülmények közt is; mert nem mulandó, hanem az örökre megmaradó hordoz bennünket: Mi nem a szolgáló fiai vagyunk, hanem a szabad asszonyéi (Gal 4, 31).

Honnan ez a szabadság? Krisztustól, Urunktól. Ez az a szabadság, amivel megváltott bennünket (Vö. Gal 4, 31). Ezért tanítja: Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok vagytok (Jn 8, 36). Nekünk, keresztényeknek nem kell magyarázatokat keresnünk ennek az ajándéknak az igazi értelmére, mert az egyetlen szabadság, ami megváltja az embert, az, amit Krisztus szerzett meg nekünk.

Mindig szívesen beszélek szabadságunk kalandjáról, mert éppen ez a mi életünk, a tietek és az enyém. Szabadságban – ismétlem, gyermekekként, nem rabszolgákként – járunk azon az úton, amelyet az Úr mindegyikünknek megmutatott. Vidáman, könnyed nyugalommal tesszük, és élvezzük Isten ajándékaként.

Szabadon, kényszer nélkül döntök Isten mellett: mert így akarom, és azt választom, hogy szolgálok, és földi létemet odaadássá alakítom a többiekért – Uram, Jézus Krisztus iránti szeretetből. Ha ezt megteszem, akkor ennek a szabadságnak a velejárójaként szabad azt mondanom, hogy Krisztus szeretetétől nem fog elválasztani semmi ezen a földön (Vö. Róm 8, 39).

Mindenkinek a magáét

Olvassátok el figyelmesen a mai részt az Evangéliumból, hogy fel tudjuk használni a nagyszerű leckét az erényekről, amelyeknek meg kell határozniuk cselekvésünket. A farizeusok és heródiánusok álnok behízelgési kísérlete után teszik föl az igazi kérdést: Mit gondolsz: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?17 Figyeljétek meg alattomosságukat, mondja Aranyszájú Szent János. Ugyanis nem azt mondják, magyarázd el nekünk, mi a jó, a megfelelő, a megengedett, hanem: mondd meg nekünk, mi erről a véleményed. Megszállott igyekezettel akarnak neki csapdát álltani, és kegyvesztetté tenni őt a politikai felsőbbség előtt18. Jézus azonban fölismerte gonosz szándékukat, és azt mondta: „Miért kísértetek engem, ti képmutatók! Mutassátok az adópénzt!” Azok odahoztak neki egy dénárt. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kié ez a kép és a felirat?” Azt felelték neki: „A császáré.” Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené”19.

Látjátok: nagyon régi dilemmáról van szó, és az Úr világos, félreérthetetlen feleletet ad rá. Nincs ellentét Isten szolgálata és az emberek szolgálata közt, az állampolgár jogai és kötelességei és a keresztény ember jogai és kötelességei közt, a földi tartózkodási helyünk építéséért és virágzásáért végzett munka és azon tudás közt, hogy a világ csak út, út az égi hazába.

Ebben is megmutatkozik – nem fáradok bele, hogy hangoztassam – az élet egysége, amely szükséges azoknak, akik mindennapi munkájukkal, családi életükkel és társadalmi feladataikkal akarnak eljutni az életszentségre. Jézus elutasítja az ellentmondásos magatartást: Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti20. A keresztényt, aki föltétel nélküli igenlő válaszával a meghívásra Isten mellett dönt, választása arra ösztönzi, hogy mindent Istenre irányítson, és ezzel egyidejűleg mindent megadjon felebarátjának, ami őt az igazságosság szellemében megilleti.