Pontlista

A tömegből egy olyan írástudó kérdezte az Urat, aki a saját, terméketlen kazuisztikájától már nem tudta megkülönböztetni a Mózes által kinyilatkoztatott tanítást. Jézus felelete mértéktartó, és a kérdés nagyon mély ismeretéből fakadó biztos meggyőző erővel így szól: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták1.

Képzeljétek magatok elé a Mestert, amint meghitten együtt van tanítványaival az utolsó vacsora termében. Közeledik szenvedésének kezdete, olyan emberek veszik körül, akiket szeret, a szíve hatalmas, lángoló tűz, és így szól: Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról ismeri meg mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt2.

Hogy az Evangélium olvasása révén közelebb kerülhessetek az Úrhoz, mindig azt ajánlottam nektek, éljétek bele magatokat egy-egy jele- netbe, mintha ti volnátok az egyik ott levő személy. Akkor éppen úgy, mint Mária, – sok teljesen normális embert ismerek, akik így vannak – csak az ő számára lesztek ott, és csüggtök szaván, vagy mint Márta, szabadon el meritek neki mondani minden gondotokat, a legjelentéktelenebbeket is3.

Uram, miért mondod, hogy ez új parancs? Hát nem most hallottuk, hogy a felebaráti szeretet már az Ószövetségben is parancs volt? Azután, hiszen tudjátok, Jézus nyilvános működése elején isteni nagylelkűséggel kibővítette ezt a követelményt: Hallottátok, hogy azt mondták: szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én viszont azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak4.

Engedd meg Uram, hogy még egyszer megkérdezzünk: miért nevezed ezt a törvényt még most is újnak? Azon az éjszakán, néhány órával azelőtt, hogy áldozatként meghaltál, szívbeli szeretettel teli beszélgetés közben azokkal, akik egyéni gyöngeségük és nyomorúságuk ellenére – ami nagyon is közel áll hozzánk – elkísértek téged Jeruzsálembe, kinyilatkoztattad a szeretet mellbevágó mértékét: ahogy én szerettelek titeket. Bizonyosan megértettek azok az apostolok, akik megmagyarázhatatlan szeretetednek tanúi voltak.

A kinyilatkoztatás és a Mester példája világos és egyértelmű. Tettekkel igazolta, amit tanított. Mégis arra kell gondolnom, hogy ez a parancs még húsz évszázad múltán is új, mert nagyon kevés ember törekedett a megvalósítására. A többiek – a legtöbben – jobbnak látták, hogy ne is vegyenek tudomást róla. Túltengő önzésük azt súgja nekik: minek komplikálni a dolgot, elég nekem a magam baja.

Keresztény nem gondolkozhat így. Ha megvalljuk hitünket Benne, ha valóban azon az úton akarunk járni, amelyet Krisztus földi életében olyan világosan elénk tárt, akkor nem elégedhetünk meg avval, hogy távol tartsuk másoktól azt a rosszat, amit magunknak sem kívánunk. Végeredményben ez is sok, de nagyon kevés, ha fölfogjuk, hogy szeretetünk mértéke Jézus cselekvése szerinti kell, hogy legyen. És ezt nem távoli célként vagy egy életen át tartó küzdelem végső megkoronázásának tekinti, hanem kiindulási pontnak. Szeretetének példája – azért ismétlem, hogy konkrét tennivalókat fogalmazhass meg – a kiindulópont, mert az Úr ebben a szeretetben az elejétől kezdve érvényes jelet látja: arról ismeri fel mindenki, hogy a tanítványaim vagytok.

Krisztus, a mi Urunk testté lett, hogy az emberiség számára mintaképe legyen minden erénynek. Azt mondja: Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű5.

Később azonban, mikor megmagyarázza az apostoloknak, miről lehet majd felismerni, hogy ők keresztények, nem azt mondja: arról, hogy alázatosak vagytok. Ő maga a tisztaság, a szeplőtlen bárány; semmi sem homályosíthatta el tökéletes, fogyatkozás nélküli szentségét6. Mégsem azt mondja: észreveszik majd, hogy tanítványaim vagytok, mert szemérmesek vagytok és tiszták.

A földi javaktól tökéletesen elszakadva járta világunkat. Neki, a világ Teremtőjének, nem volt, ahová lehajtsa fejét7. De nem azt mondja: tudni fogják, hogy hozzám tartoztok, mert nem csüggtök a gazdagságon. Negyven napot tölt a pusztában kemény böjtöléssel8, mielőtt hozzáfog az Evangélium hirdetéséhez. Mégsem azt mondja tanítványainak: meg fogják érteni, hogy Istennek szolgáltok, mert nem vagytok ínyencek és iszákosok.

Az apostoloknak és a minden idők keresztényeinek kitüntető ismertetőjegye, amint már hallottuk, ez: arról – pontosan arról – ismeri meg mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt9.

Egészen magától értetődőnek látom, hogy a Mesternek ez a nyomatékos kijelentése Isten gyermekeit minden korban fölkavarta – titeket és engem pedig éppen ebben a pillanatban. Az Úr nem a hallatlan jeleket és csodákat teszi tanítványai hűségének ismertetőjegyévé, noha átadta nekik a hatalmat, hogy a Szentlélekben ilyeneket tegyenek. Mit mond nekik? Hogy tanítványaim vagytok azt arról ismeri föl mindenki, hogy szeretitek egymást10.

Isteni pedagógia

Ellenségeinket nem gyűlölni, rosszat nem viszonozni rosszal, lemondani a bosszúról, megbocsátani és nem neheztelni: abban a korban, de – ne áltassuk magunkat – ma is szokatlan, túl hősies, szinte abnormális magatartásnak számít. Ennyire középszerűek a teremtmények. Jézus Krisztus, aki azért jött el, hogy mindenkit üdvözítsen, és részt adjon mindenkinek megváltó művében, tanítványait – téged és engem – sokkal nemesebb és erősebb, nagy és őszinte szeretetre akarta tanítani. Úgy kell egymást szeretnünk, ahogy Krisztus szerette mindegyikünket. Csak így, – hiszen ügyefogyottak vagyunk – az isteni szeretet utánzásával sikerülhet megnyitni szívünket minden ember számára, és egészen új, nemesebb szeretettel szeretnünk.

Milyen nagyszerűen valósították meg az első keresztények ezt az égő szeretetet, ezt az emberi szolidaritásnál és jóindulatnál sokkal különbet! Szerették egymást, gyöngéden és erősen, azzal a szeretettel, ami Krisztus szívéből árad. Tertullianus, a második századbeli író megörökítette számunkra, hogyan hatott ez a pogányokra. Az akkori hívők természetfölötti és emberi módon vonzó magatartásának láttára kitört belőlük: nézzétek, mennyire szeretik egymást!11

Ha észreveszed, hogy most vagy máskor, hétköznapjaidon nem érdemled meg ezt a dicséretet, és szíved nehézkesen mozdul az isteni ösztönzésekre, akkor vedd észre, itt az ideje az irány kiigazításának. Szívleld meg Szent Pál felszólítását: …tegyünk jót mindenkivel, főképpen pedig hittestvéreinkkel12 . Krisztus misztikus testével.