Pontlista

Tekintsünk Jézus Krisztusra, példaképünkre, aki mintegy tükör is, amelyben magunkat meg kell látnunk. Hogyan viselkedik ő – külsőleg is – fontos alkalmakkor? Mit ír nekünk róla az evangélium? Nagyon megindító számomra megfigyelni, hogy az Úr minden alkalommal, mielőtt egy nagy csodát tesz, az Atyához fordul; megkapó az a példamutatása is, amikor nyilvános működése előtt negyven napra és negyven éjszakára a visszavonul a pusztába imádkozni2.

Bocsássatok meg, hogy erre visszatérek, de nagyon fontos a Messiás minden egyes lépésére figyelnünk, hiszen azért jött, hogy megmutassa nekünk az Atyához vezető utat. Felfedezzük Vele együtt, hogy a jelentéktelennek tűnő apróságoknak is természetfölötti dimenziót lehet adni. Tőle tanulva képessé válunk arra, hogy érezzük, az élet minden pillanatában benne rezeg az örökkévalóság; mélyebben meg tudjuk érteni, hogy a teremtménynek szüksége van Istennel való bizalmas beszélgetésre, ideje kell, hogy legyen rá, hogy vele érintkezzünk, őt kérleljük, őt dicsőítsük, köszönetet mondjunk neki, hallgassuk őt, vagy egyszerűen nála legyünk.

Már évekkel ezelőtt, az Úrnak ezt a sajátosságát szemlélve arra az eredményre jutottam, hogy az apostolkodás – annak minden formája – a benső élet túláradása. Ezért látom annyira természetesnek és ugyanakkor annyira természetfölöttinek az evangéliumnak azt a jelenetét, amelyben az első tizenkettő Jézus általi végérvényes kiválasztásáról van szó. Lukács arról számol be, hogy Jézus ezt megelőzően az egész éjszakát imádsággal töltötte3. Vagy nézzétek meg Betániában, mielőtt megtenné, hogy Lázárt életre kelti; siratja barátját, szemeit az égre emeli és imádkozik: Atyám, hálát adok Neked, hogy meghallgattál4.

Egyértelmű tanítás, amelyet ezáltal kapunk tőle: ha embertársainknak segíteni akarunk, és becsületesen törekszünk őket földi életük igaz értelmének felfedezésére vezetni, akkor ennek a szándéknak imával kell összekapcsolódnia.

Oly sok pillanatról számol be az evangélium, amikor Jézus Atyjával beszél, hogy lehetetlen mindegyiket külön szemlélnünk. De kiemelten el kell időznünk a szenvedését és halálát megelőző megrázó óráknál, amikor felkészül az áldozat teljesítésére. Ez hazavezet bennünket az isteni szeretetbe. Szeretetének gazdagsága az utolsó vacsora termének meghittségében bontakozik ki: esedezik Atyjához, tudtul adja a Szentlélek eljövetelét, és nem szűnő odaadásra bátorítja övéit a szeretetben és a hitben.

Ez a bensőséges és lángoló ima továbbfokozódik, amikor Megváltónk közeledő szenvedését látja a Getszemáni kertben: a megalázást, a fájdalmakat, a gyötrő keresztet, ami csak a gonosztevőknek járt, s amelyre Ő oly régen áhítozott. Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet5. Majd nyomban ezután ezt mondja: de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd6 . Később a keresztfára szegezve, magányosan, kitárt karokkal, az örökkévalóság papjának tartásával, kitartóan beszélget az Atyával: Kezeidbe ajánlom lelkemet7.

Azonkívül szeretném, ha elgondolkodnátok azon, hogy egy ember sose tudja a mások utánzását elhagyni. Az emberek tudatoson vagy öntudatlanul utánozzák egymást. És mi éppen azt a felhívást hagynánk semmibe veszni, hogy utánozzuk Jézust? Mindenki törekszik arra, hogy egyre jobban hasonlítson példaképéhez, akit egyéniségének megfelelően választott. Magatartását az ideáljához formálja. Jézus Krisztus a mi Mesterünk, Isten Fia, a Legszentebb Szentháromság második személye. Utánozzuk Krisztust, és megnyílik számunkra az a nagyszerű lehetőség, hogy részesülünk a szeretet áramában, amely a háromszemélyű egy Isten titkát átjárja.

Ha egyszer képtelennek érzitek magatokat Jézus Krisztus nyomt követni, úgy váltsatok baráti szavakat azokkal, akik a földi életében jól ismerték Őt; mindenekelőtt Máriával, aki nekünk ajándékozta Jézust; és az apostolokkal is. Egyes pogányok odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából való volt, és kérték őt. „Uram látni szeretnénk Jézust!”Fülöp elment, és szólt Andrásnak, mire András és Fülöp elmentek, és szóltak Jézusnak27. Ugye bátorító? Ezek az idegenek nem mernek önállóan a Mesterhez menni, és jó közbenjárót keresnek maguknak.