Pontlista

Szóbeli és elmélkedő ima

A tevékeny keresztény hit szövetébe ékszerként illeszkednek bele a szóbeli imák: az Istenhez intézett szavak, mint a Miatyánk, az Üdvözlégy Mária, a Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek; vagy a rózsafüzér, amellyel Istent és Szűzanyánkat magasztaljuk; vagy sok más jámbor fohász és imádság, amelyeket keresztény testvéreink régóta mondanak.

Szent Ágoston a 85. zsoltárt – Könyörülj rajtam, Uram, mert hozzád kiáltok egész nap – a következő szavakkal magyarázza: „egész nap” alatt azt értem, „állhatatosan”, „szüntelenül”. Olyan ez, mintha egyetlen ember elérne a világ végéig: hiszen Krisztus tagjai azok, akik így kiáltanak; egyesek már nyugszanak őbenne, mások imádkoznak hozzá a jelenben, és ismét mások, amikor mi már meghaltunk, könyörögni fognak Hozzá, és utánuk ismét mások23. Nem megkapó, ha elképzeljük, hogy részt vehetünk a Teremtő évszázadok óta tartó folyamatos dicséretében? Milyen nagy az ember, ha Isten szeretett teremtményének tudhatja magát, tota die, földi útjának minden pillanatában hozzá fordulva!

Szóbeli imákkal kezdjük, amelyekkel gyermekként sokan szóltunk Istenhez: szívből jövő, egyszerű szavakkal fordulunk az Úrhoz és Édesanyjához, aki a mi Anyánk is. A mai napig reggel és este elmondom azt a felajánló imát, amelyre a szüleim tanítottak: „Ó, Úrnőm és Anyám! Neked ajánlom magam egészen, és gyermeki szeretetem jeléül ma neked szentelem a szemem, a fülem, a nyelvem és a szívem…” Mi ez, ha nem a szemlélődés csírája és a bizalommal teli önátadás egyértelmű jele? Miről beszélnek a szerelmesek, amikor találkoznak? Hogyan viselkednek? Feláldozzák önmagukat és mindenüket azért, akit szeretnek.

Először egy fohász, aztán még egy és még egy, amíg az ember kevésnek nem érzi ezt, mert már nem elég a szó. Ekkor az Istennel való bensőséges kapcsolat lép a szavak helyébe: szünet nélkül szemléljük Őt, és nem fáradunk bele. Foglyokként élünk, mintegy megláncolva. Miközben állapot- és hivatásbeli kötelességeinket minden tévedésünk és korlátunk ellenére a lehető legtökéletesebben teljesítjük, a lelkünk szabadulni kíván. Sürgető vágy viszi Isten felé, aki mágnesként vonzza, és e találkozás édes meglepetésének hatására elkezdi Jézust nagyobb erővel szeretni.