Pontlista

Azt szoktam mondani, három dolog van, ami nekünk a földön örömöt szerez, és a mennyei örök boldogságra vezet: az erős, gyöngéden érző, örömteli és tántoríthatatlan hűség a hithez, a hivatáshoz, amelyet kaptunk és a tisztasághoz. Csak az marad az útmenti tövises bozótba gabalyodva – a gőgbe és az érzékiségbe – aki azt akarja; és ha nem változik meg, boldogtalan marad, mert hátat fordított Krisztus szeretetének.

Hadd mondjam újból nyomatékosan: mindannyian tele vagyunk gyarlóságokkal. De nyomorúságainknak soha nem szabad soha elválasztania Isten szeretetétől. Vegyünk inkább magunkra ezt a Szeretetet, és meneküljünk az isteni jósághoz, öltsük azt magunkra, mint a régi lovagok a páncéljukat. Az a bizonyos: Ecce ego, quia vocasti me26 – itt vagyok, hiszen te hívtál engem, a mi védőpajzsunk. Nem szabad Istentől eltávolodnunk, mert tudjuk, hogy törékenyek vagyunk, mint az agyagedény; inkább küzdenünk kell nyomorúságaink ellen, mivel Isten bízik bennünk.

Talán úgy érzed, hogy bűneid száma oly nagy, hogy az Úr nem hallgathat meg téged. Tévedsz, mert az Ő szíve telve van irgalommal. Ha a vigasztaló fölismerés ellenére mégis rád nehezedik nyomorúságod, lépj elé úgy, mint a vámos28: Uram, itt vagyok, tégy velem, amit akarsz! Idézd emlékezetedbe, amit Máté írt arról, hogyan vitték a bénát Jézus elé. A beteg nem szól egy szót sem, csak fekszik Isten színe előtt. Annak az embernek a töredelme, bűnbánata, aki tudja, hogy semmit sem érdemel, meghatja az Urat, és mint mindig, irgalmasnak bizonyul: Bízzál fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.”29

Azt tanácsolom imádra vonatkozóan, éld bele magad úgy az Evangélium elbeszéléseibe, mintha te is résztvevője lennél. Először is, képzeld magad elé azt a történést, amelyet szeretnél összeszedetten szemlélni. Azután értelmeddel végiggondolod a Mester életének egy jellemvonását: szerető szívét, alázatát, tisztaságát, azt, ahogyan az Atya akaratát teljesítette. Mondd el neki, hogy hasonló esetben veled, hogy történik ez, mi foglalkoztat abban a pillanatban, mi megy végbe benned. Maradj figyelmes, talán rá akar vezetni valamire; és sugall valamit bensődben, felfedezel valami újat, finoman korhol.

Amikor azonban elérkezett a keresztáldozat botrányának ideje, Szűz Mária jelen volt, és mély fájdalommal hallgatta, ahogy „az arra járók […] a fejüket csóválva káromolták, és azt mondták: »Te, aki lebontod, és három nap alatt fölépíted a templomot, mentsd meg magadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!«”26 A Szűzanya hallotta Fia szavait, és egyesült vele fájdalmában: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”27 Mit tehetett? Egyesült Fia megváltó szeretetével, és felajánlotta az Atyának azt a mérhetetlen fájdalmat, amely mintegy éles tőrként járta át tiszta szívét.

Jézus számára vigaszt jelentett anyjának csendes, szerető jelenléte. Mária nem jajgatott, nem rohant ide-oda. „Stabat”: állt, ott állt a Fia mellett. Ekkor Jézus ránézett, majd János felé fordította tekintetét. Így szólt: „»Asszony, íme, a te fiad!« Azután azt mondta a tanítványnak: »Íme, a te anyád!«”28 János személyében Jézus az anyjára bízott minden embert, különösen a tanítványait: mindazokat, akik majd hisznek benne.

„Felix culpa”29 – énekli az Egyház. Boldog bűn, amely nekünk ilyen hatalmas Megváltót hozott. Boldog bűn – tehetnénk hozzá mi –, amely által Mária lett az Édesanyánk. Így már biztonságban vagyunk, nincs miért aggódnunk, hiszen a Szűzanya, aki az ég és a föld királynője, mindenható közbenjárónk Istennél. Jézus nem tudja megtagadni Mária egyetlen kérését sem, és a mieinket sem, mivel Édesanyjának gyermekei vagyunk.