Pontlista

Nem akarok nagyképű lenni, de rögtön észreveszem, hogy valakit komolyan foglalkoztat beszélgetésünk erről a témáról, vagy csak elengedi a füle mellett. Engedjétek meg, hogy megnyissam a szívem előttetek, hogy segítsetek köszönetet mondani Istennek. Mikor 1928-ban megtudtam, mit kíván tőlem az Úr, azonnal hozzáfogtam a munkához. Köszönöm, Uram azokat a szenvedéssel és ezért szeretettel annyira telített éveket! Egyesek azt hitték, megbolondultam, mások úgy tettek, mintha megértők lennének, álmodozónak neveztek, lehetetlen ábrándok kergetőjének. Mindennek ellenére és szánalmas voltommal nem törődve csüggedés nélkül folytattam a munkát, és mivel az ügy nem az én ügyem volt, utat tört magának a nehézségeken át. Ma a világ legvégső sarkába is eljutott, befogadják, és természetesnek érzik, mivel az Úr gondoskodott róla, hogy fölismerjék benne az Ő művét.

Már említettem, néhány szó elég nekem ahhoz, hogy megállapítsam, megért-e engem valaki vagy sem. Nem vagyok olyan, mint a tojós tyúk, amelyiknek idegen kéz kacsatojást csempészett be a tojásai közé, aztán múlnak a napok, kibújnak a kiscsirkék, és csak akkor veszi észre, mikor egy esetlen, gyapjas gombócot lát előtotyogni, hogy ez a lény nem az ő fészekalja, és bárhogy erőlködik, nem tanul meg csipogni. Sohasem bántam megvetően azzal, aki hátat fordított nekem, akkor sem, ha segítő szándékomat szemtelenséggel viszonozta. Ezért tűnt föl nekem egyszer egy házban, ahol lelkigyakorlatot tartottam egyetemistáknak, – 1939-ben lehetett – egy tábla, amire ez volt írva: Minden vándor járja a maga útját! Jól használható tanács!

Küzdjetek önmagatok túlzott kényeztetése ellen! Követeljetek többet magatoktól! Néha túl sokat gondolunk az egészségünkre vagy a kikapcsolódásra, amely valóban kell, hiszen friss erővel akarjuk újra kezdeni a munkát. De – mint már jó néhány éve megírtam – a szabadidő nem tétlenkedés, hanem kikapcsolódás kevésbé megerőltető tevékenységgel.

Van úgy, hogy túlzott kényelmességünket hamis kibúvókkal indokoljuk, és közben elfelejtjük vállunkra nehezedő áldott felelősségünket, belenyugszunk abba, hogy épp csak eleget tegyünk kötelezettségünknek, látszat-okokkal leplezzük lustaságunkat, de ezalatt a sátán és szövetségesei nem mennek nyaralni. Hallgasd meg jól, és vedd figyelembe Szent Pál intelmét azokhoz a keresztényekhez, akik rabszolgák voltak, hogy engedelmeskedjenek uruknak: ne látszatra szolgáljatok, mintha emberek tetszését keresnétek, hanem mint Krisztus szolgái, akik szívesen teljesítik Isten akaratát. Készséges akarattal szolgáljatok, mintha az Úrnak tennétek, s nem embereknek! (Ef 6, 6-7) Igazi jó tanács, mi kaptuk, hogy hallgassunk rá, te is, én is.

Fényt kérünk Urunktól, Krisztustól, segítsen nekünk, hogy minden pillanatban fölismerjük azt az isteni értelmet, amely foglalkozásunkat szentségre való meghívásunk sarokpontjává teszi. Tudjátok az evangéliumból, hogy Jézust faber, filius Mariae-nek, ácsnak, Mária fiának ismerték. Ugyanígy kell nekünk is szent büszkeséggel tevékenységünk által megmutatnunk, hogy emberek vagyunk, akik dolgoznak, valóban dolgoznak! (Mk 6, 3)

Mi mindig Isten követeinek kell, hogy érezzük magunkat, Tisztában kell lennünk vele, hol és mikor kezdődik a hűtlenség: amikor például befejezetlenül hagyjuk a munkát, amikor nem vesszük áldozatkészen, igazán komolyan a munkát, mint a többiek, ha okot adunk rá, hogy lomhának, megbízhatatlannak, felületesnek, rendetlennek, lustának, haszontalannak nevezzenek... Aki ezeket a látszólag nem fontos kötelességeket elhanyagolja, aligha tudja majd helyét megállni a benső élet többi, fárasztóbb feladatában: Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű; és aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is (Lk 16, 10).

Néha találkozunk jó emberekkel, én inkább jóindulatúaknak nevezném őket, akik szóval azt állítják, hogy hitünk nagyszerű eszményét akarják terjeszteni, valójában azonban nagyon együgyű, felületes, gyatra fölfogásuk van a hivatásbeli munkáról. Az ilyen, csak szavaik szerinti keresztényeknek segítenünk kell szeretetünkkel, és ha szükséges, világos szóval, a Szentírás szerinti testvéri feddéssel helyreigazítanunk őket: Ha valakit valamilyen bűnben tetten is érnek, ti, akik lelkiek vagytok, oktassátok az ilyet a szelídség szellemében, de ügyelj magadra, nehogy te is kísértésbe ess. Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét (Gal 6, 1-2). Ha ezek a magukat katolikusnak tartók valamilyen okból, mert idősebbek, több tapasztalattal bírnak vagy nagyobb felelősség hárul rájuk az életben, még inkább szükségük van rá, hogy beszéljünk velük. Jó apa vagy jó tanár módjára fogunk nekik segíteni anélkül, hogy megaláznánk őket, hogy belátásra jussanak, és komolyan vegyék munkájukat

Mindg megmozgatja az embert, ha nyugodtan átgondoljuk Szent Pál példáját: Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek; senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére. (…) Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék (2Tessz 3, 7-10).