Pontlista

Pihenjetek meg az istengyermekségben, Isten nagyon gyöngéden érző és végtelenül szerető Atya. Hívd őt Atyának sokszor naponta, és mondd el Neki egyedül, szívedben, hogy szereted, imádod, hogy büszkének és erősnek érzed magad, mert az ő fia vagy. Ez így a benső élet hiteles programja, melyet kevés, de ismétlem, kitartóan elvégzett ájtatossági gyakorlattal Istenhez kapcsolódva valóban el tudsz végezni. Így sajátítod el egy jó gyermek érzéseit és viselkedését.

Szükségesnek látom, hogy figyelmeztesselek a rutin veszélyére is, a megszokásra, mert ez az Istennel való életnek valóságos temetője. Néha álöltözetben jelenik meg, becsvágyként, nagy tettekre törekedve, miközben könnyelműen elhanyagolja a mindennapi kötelességeket. Ha ilyesféle sugallatokat veszel észre, állj őszinte szívvel az Úr elé. Gondold meg, hogy nem amiatt van-e eleged ebből az állandóan egyforma harcból, mert nem Istent kerested? Vizsgáld, hogy nem a nagylelkűség hiánya vagy az áldozatkézség ellanyhulása vezetete a munkában való hűséges kitartás gyöngüléséhez. Ilyen lelkiállapotban, ha nem hoznak azonnali eredményt az ájtatossági gyakorlatok, az önmegtagadások és az apostolkodási tevékenységek, riasztóan haszontalannak tűnnek. Üresek vagyunk, és talán új tervekről kezdünk álmodozni, hogy ezzel elhallgattassuk mennyei Atyánk hangját, aki korlátlan hűséget vár el tőlünk. A nagyszerűség gyötrő álmától megigézett lélekkel nem látjuk már az egyetlen biztos valóságot, azt az utat, amely bennünket megbízhatóan és egyenesen az életszentséghez vezet. Ez világos jele annak, hogy elveszítettünk valamit: a természetfeletti látást, azt a meggyőződést, hogy gyermekek vagyunk, azt a bizonyosságot, hogy a mi Atyánk csodát tesz velünk, ha alázattal ismét újra kezdünk.

Akárhol is vagyunk, az Úr éberséget vár tőlünk. Reménységgel eltelve tápláljuk magunkban a cselekvő életszentség vágyát, mert az Úr erre kér minket. Ajándékozd nekem, fiam, a szívedet12 mondja nekünk halkan. Ne fellegvárakat építs képzeletben, hanem határozd el, hogy megnyitod lelkedet Istennek, mert egyes-egyedül Benne fogod megtalálni reményed szilárd alapját és annak is ő lesz az alapja, hogy másoknak jót tégy. Ha az ember nem küzd önmaga ellen és az ellenségeket, amelyek benső erődítményébe hatolnak, nem űzi el határozottan, a gőgöt, az irigységet, a test és a szem kívánságát, az önelégültséget és a féktelen szabadság őrültségét – tehát, ha az ember nem akar semmilyen belső csatát vívni, akkor a legnemesebb eszmények elhervadnak, mint a virágok a fűben. Fölkelt ugyanis a nap perzselő hevével, kiszárította a füvet, lehullt a virága, tönkrement a színpompája13. A legkisebb repedésből, mint mindent ellepő gyom, elősarjad a csüggedés és a szomorúság.

Krisztus nem elégszik meg azzal, hogy csak beleegyezzünk. Azt akarja – és erre joga van –, hogy eltökélten haladjunk előre, és hogy akkor se engedjünk, ha az út egyszer nehézzé válik. Ő szilárd, konkrét lépéseket vár el tőlünk, az általános elhatározások semmire se jók. A nem eléggé konkrét elhatározásokat csalóka önámításnak tartom, amelyek a lélekben Isten hívását el akarják fojtani: lidércfények, se nem lobbannak lángra, se nem melegítenek, és ugyanolyan gyorsan égnek el, mint ahogy kigyulladtak.

Csak akkor vagyok meggyőződve arról, hogy a cél elérését komolyan akarod, ha látom, hogy eltökélten haladsz előre. Tedd a jót, vizsgáld meg magad, hogy milyen a beállítottságod a megszokott munkában; tedd, amit az igazságosság kíván, éspedig az általad elérhető területeken, és akkor is, ha rád nehezedik a fáradtság; tedd embertársaidat valamivel boldogabbá úgy, hogy nagy örömmel szolgálsz nekik ott, ahol vagy, és munkádat olyan tökéletesen végezd, ahogyan csak lehet: megértően, mosolyogva, keresztény módon. És mindezt Isten iránti szeretetből és hogy őt dicsőítsd, rá irányuló tekintettel és az örök hazára vágyakozva. Ez az egyetlen cél, amely tényleg megéri.

Egy csapdára kell figyelmeztetnem titeket, amelyet az ördög – ő valóban nem nyugszik egy pillanatra sem – próbál felállítani, hogy minket a békétől megfosszon. Olykor kétségek fognak el, mert az a kísértésünk támad, hogy alig haladunk előre, talán még vissza is esünk, vagy gondolatainkba tolakszik az a meggyőződés, hogy minden fáradozásunk ellenére nemhogy jobbak nem leszünk, hanem még rosszabbakká is válunk. Biztosítalak benneteket, hogy ez a pesszimista nézet rendszerint csak látszat és csalódás. Valójában a lélek még figyelmesebb, a lelkiismeret még finomabb, a szeretet még igényesebb lesz. Minél jobban világít a kegyelem hatása, annál szembetűnőbbek a kicsiny dolgok, amelyek a félhomályban láthatatlanok lennének. De jól tesszük, ha ezeket a nyugtalanságokat figyelmesen megvizsgáljuk, mert az Úr így világosít meg bennünket, hogy alázatosabbak és nagylelkűbbek legyünk. Arra gondoljatok, hogy Isten előrelátása megszakítás nélkül vezet bennünket, és nagylelkűen segít: nagy vagy kis csodákkal viszi Isten az ő gyermekeit előre.

Militia est vita hominis super terram, et sicut dies mercenarii, dies eius25, katonasor az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai. Senki sem vonhatja ki magát Isten megbízása alól, még a lusták sem, akik semmit sem akarnak tudni róla. Megszöknek Krisztus hadsoraiból, és más küzdelmekbe vetik magukat, hogy lustaságukat, hiúságukat, szánalmas törekvéseiket kielégíthessék. Saját szeszélyeik rabszolgáivá lesznek.

A küzdés állapota az ember természetéhez tartozik, és ezért próbáljuk meg kötelességeinket állhatatosan teljesíteni úgy, hogy jóakarattal és tiszta szándékkal imádkozunk és dolgozunk, és közben Isten elvárásait szem előtt tartjuk. Szeretet utáni vágyunk kielégül, életszentségre való törekvésünk nem lanyhul, bár minden egyes nap végén megállapítjuk, hogy még hosszú utat kell megtennünk.