Pontlista

Az Evangélium így folytatódik: A farizeusok odaküldték hozzá tanítványaikat a Heródes-pártiakkal, és azt mondták neki: Mester4. Nézzétek, milyen hazug módon nevezik mesternek, mintha csodálói és barátai lennének, olyan címet adnak neki, mint akik azt várják, hogy valamiben tanítsa őket. Magister, scimus, quia verax es5, tudjuk, hogy te igazmondó vagy... Micsoda képmutatás! Lehet-e ennél alattomosabbnak lenni? Tehát legyetek éberek. Ne legyetek gyanakvóak, se bizalmatlanok, de érezzétek vállatokon a bárány terhét – gondoljatok a jó pásztor képére a katakombákban – , és ne csak egyetlen lélek terhét, hanem az egész Egyházét, az egész emberiségét.

Ha ezt a felelősséget eltökélten magatokra veszitek, bátrak és okosak lesztek, Isten ügyének méltó védelmezői és hirdetői. Világos, egyértelmű magatartásotok rokonszenvet kelt sok emberben, és tisztelettel tekintve rátok, mesternek fognak titeket hívni – noha nem ez a szándékotok, hiszen nem keresünk földi dicsőséget. De ne csodálkozzatok, ha a sok ember közt, akik közelednek hozzátok, olyanokra is bukkantok, akik csak hízelegni akarnak. Jól véssétek emlékezetetekbe, amit már annyiszor mondtam nektek: se rágalom, se gyűlölködő pletykák, se embertől való félelem, sem a mit mondanak majd?, legkevésbé a képmutató behízelgés nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy teljesítsük kötelességünket.

Becsületesen élni

Ha nem szerzünk magunknak mindegyre ösztönző erőt hétköznapjaink számára az Evangéliumból, az annak a jele, hogy nem szemléljük elég odaadóan. Közületek sokan fiatalok még, vannak, akik idősebbek. Mi jó gyümölcsöt akarunk teremni, különben nem is lennénk itt. Igyekszünk viselkedésünkbe bevonni az áldozat szellemét, kamatoztatni akarjuk az Istentől ránkbízott talentumokat, mert érezzük magunkban a buzgóságot a lelkek iránt. De nem ez volna az első eset, ha valaki közületek teljes jóakarattal áldozatul esne egy ilyen vegyes társaságnak – ex phariseis et herodianis11, mint a farizeusok és a Heródes-pártiak. Ezek csapdát állítanak, holott keresztényként Isten jogait kellene védeniük, s ehelyett a gonoszság erőivel kötnek szövetséget azok zaklatására, akik testvéreik a hitben, és a közös Megváltó művének szolgái.

Legyetek okosak, egyszerűségben tevékenykedjetek, mert ez Isten igazi gyermekeinek erénye. Beszédetek és ahogyan tesztek valamit, legyen természetes. Járjatok a dolog végére, ha kérdésesnek láttok valamit, ne maradjatok a felszínen. És legyetek előre tisztában vele, hogy keresztény kötelességeitek komoly és az életszentség szellemében való teljesítése másokban és önmagunkban is okozhat kellemetlenséget.

Mindenkinek a magáét

Olvassátok el figyelmesen a mai részt az Evangéliumból, hogy fel tudjuk használni a nagyszerű leckét az erényekről, amelyeknek meg kell határozniuk cselekvésünket. A farizeusok és heródiánusok álnok behízelgési kísérlete után teszik föl az igazi kérdést: Mit gondolsz: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?17 Figyeljétek meg alattomosságukat, mondja Aranyszájú Szent János. Ugyanis nem azt mondják, magyarázd el nekünk, mi a jó, a megfelelő, a megengedett, hanem: mondd meg nekünk, mi erről a véleményed. Megszállott igyekezettel akarnak neki csapdát álltani, és kegyvesztetté tenni őt a politikai felsőbbség előtt18. Jézus azonban fölismerte gonosz szándékukat, és azt mondta: „Miért kísértetek engem, ti képmutatók! Mutassátok az adópénzt!” Azok odahoztak neki egy dénárt. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kié ez a kép és a felirat?” Azt felelték neki: „A császáré.” Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené”19.

Látjátok: nagyon régi dilemmáról van szó, és az Úr világos, félreérthetetlen feleletet ad rá. Nincs ellentét Isten szolgálata és az emberek szolgálata közt, az állampolgár jogai és kötelességei és a keresztény ember jogai és kötelességei közt, a földi tartózkodási helyünk építéséért és virágzásáért végzett munka és azon tudás közt, hogy a világ csak út, út az égi hazába.

Ebben is megmutatkozik – nem fáradok bele, hogy hangoztassam – az élet egysége, amely szükséges azoknak, akik mindennapi munkájukkal, családi életükkel és társadalmi feladataikkal akarnak eljutni az életszentségre. Jézus elutasítja az ellentmondásos magatartást: Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti20. A keresztényt, aki föltétel nélküli igenlő válaszával a meghívásra Isten mellett dönt, választása arra ösztönzi, hogy mindent Istenre irányítson, és ezzel egyidejűleg mindent megadjon felebarátjának, ami őt az igazságosság szellemében megilleti.

Semmiféle álszent okoskodás nem igazolhatja, hogy elvegyünk valamit a másik embertől, ami megilleti. Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és a testvérét gyűlöli, az hazug21. De azok a szűkmarkúak is csalódnak, akik takarékoskodnak a teremtő Istennek, Atyánknak járó, imádó szeretettel és tisztelettel, és azok is, megtagadják az engedelmességet az isteni parancsoknak abban a hamis föltételezésben, hogy egyesek közülük nem egyeztethetők össze az ember szolgálatával. Szent János erről azt mondja nagyon világosan: Abból tudjuk meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, hogy szeretjük Istent, és megtesszük parancsait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy megtartjuk parancsait. Parancsai nem nehezek22.

Időnként hallotok majd néhány praktikusnak beállított, de szeretetnek nem nevezhető elméletet, hogy megrövidítsék Isten tiszteletét a dicsőítését. Mindaz, ami Istent magasztalja, számukra túlzás. Ne törődjetek ezekkel a hangokkal, menjetek tovább utatokon. Az ilyen spekulációk csak értelmetlen vitatkozásokhoz vezetnek, amelyek sok embert megbotránkoztatnak, és ellentmondanak Krisztus parancsának, hogy adjuk meg mindenkinek, ami neki jár, ezzel gyakorolva finom érzékkel és határozottan az igazságosság magasztos erényét.