Pontlista

Isten iránti szeretetből, a lelkek iránti szeretetből, és hogy megfeleljünk keresztényi hivatásunknak, példát kell adnunk. El kell kerülni a botrányokat, és nem engedni, hogy a leghalványabb gyanú fölmerüljön, hogy Isten gyermekei hanyagok vagy tehetetlenek, mert éppen ez a botránykő... Életetekről, magatartástokról kell, hogy leolvashassák, milyenek egy felelősségteljes ember elvei és milyen a viselkedése. A paraszt, aki földjét műveli, és közben szívét folyton Istenhez emeli, az asztalos, a kovács, az irodai alkalmazott, az értelmiségi – minden keresztény – példakép kell, hogy legyen azok számára, akikkel együtt dolgozik; büszkeség nélkül, hiszen tudjuk, hogy a győzelem csak Krisztussal lehetséges. Nélküle, egyedül még egy szalmaszálat sem tudunk fölemelni a földről (Vö. Jn 15, 5). Ezért tartsa mindenki kötelességének, hogy feladata teljesítésével és a társadalomnak azon a helyén, ahol van, Isten művén dolgozzon, hintse el mindenütt a béke vetőmagját, és sugározza Krisztus örömét. A tökéletes keresztény mindig nyugalmat és örömöt sugároz másokra. Nyugalmat, mert tudja, hogy mindig ott van vele Isten; és örömöt, mert látja, hogy Isten jótéteményei veszik körül. Az ilyen keresztény valóban királyi jelenség, Isten szent papja (Alexandriai Kelemen, Stromata, 7, 7 (PG 9, 451)).

Milyen csodálatos lesz, amikor isteni Atyánk azt mondja nekünk: Jól van, derék és hű szolga! A kicsiben hű voltál, sokat bízok rád! Menj be Urad örömébe34. Remény! Ez a szemlélődő lélek csodája. Hitből, reményből, szeretetből élünk. És a remény erőssé tesz bennünket. Emlékeztek Szent János szavaira? Írtam nektek fiatalok, erősek vagytok, Isten igéje megmarad bennetek, és a gonoszt legyőztétek35. Az Úr sürget minket, az Egyháznak és az egész emberiségnek örök fiatalságot akar. Ugyanúgy, ahogy Midas király, aki mindent, amit megérintett arannyá változtatott, ti minden emberit istenivé tudtok tenni.

Sohase felejtsétek el: a halál után az Örök Szeretet fogad be titeket. És benne, Isten szeretetében, ráadásul megtaláltok újra minden tiszta szeretetet, amelyet a földön éreztetek. Az Úr azt akarja, hogy életünk e rövid idejét munkával töltsük, és mint Jézus, jót cselekedjünk36. Ezalatt várakozással kell figyelnünk arra a szerető hívásra, amit Antióchiai Szent Ignác hallott a lelkében, amikor mártírságának órája közeledett: Jöjj az Atyához!37, Atyádhoz, aki vágyakozva vár rád.

Kérjük Isten Anyját, Spes nostra – reményünket – lobbantsa lángra bennünk a szent kívánságot, hogy egyszer mindannyian az Atya házában lakjunk. Semmi sem fog aggasztani minket, ha szívünket lehorgonyozzuk az igazi hazánk utáni vágyba. Az Úr kegyelme elröpíti csónakunkat a vágyott parthoz.

Egyesek számára ismerősnek, mások számára újnak tűnik, de mindenkinek fáradságos út ez. Mégis, amíg élek, folyton prédikálom, hogy föltétlenül szükséges imádkozó embernek lennünk: mindig, minden alkalommal és a legkülönbözőbb körülmények között is, mert Isten sosem hagy el minket. Nem keresztény magatartás, ha végső menedékként jut eszünkbe Isten barátságára gondolni. Vagy talán normális az, hogy azokról az emberekről, akiket szeretünk, figyelmen kívül hagyjuk és elfelejtjük? Nem, természetesen nem, ők állandóan jelen vannak és szavaink, kívánságaink, gondolataink nekik szólnak. Ugyanilyennek kellene lennie Istennel való kapcsolatunknak.

Ha Istent így keressük, akkor egész napunk egyetlen beszélgetéssé alakul át, amely bensőséges és bizalommal teli. Nagyon gyakran mondtam és írtam, de most még egyszer megismétlem: az Úr saját példájával adta tudtunkra, mi az egyedüli helyes mód a Vele való kapcsolatban: a folytonos ima, reggeltől estig és estétől reggelig. Ha mindent könnyen elvégzünk: „Köszönöm Istenem!” Ha jön egy nehéz pillanat: „Uram, ne hagyj el!” És ez az Isten, aki szelíd és alázatos szívű21, nem fogja kérésünket elutasítani, nem lesz közömbös irántunk, hiszen azt mondja: Kérjetek és adni fognak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek22 .

Tehát fáradozzunk azon, hogy a természetfölötti szemléletet sose veszítsük el, és Istent minden eseményben észrevegyük, az örömteli és fájdalmas helyzetekben, ha vigaszt kapunk… vagy ha esetleg egy szeretett ember halála miatt vigasztalanok vagyunk. Első dolgunk mindig a beszélgetés Istennel, Atyánkkal. Őt keressük lelkünk középpontjában. Ne hagyd el ezt, mint jelentéktelen apróságot. Ellenkezőleg, ez a soha nem terméketlen benső élet világos jele, igazi szeretetben kibontakozó párbeszédé. Ha ebben élünk, attól a lelki egyensúly nem szenved kárt, hiszen egy keresztény számára ennek olyan magától értetődőnek kell lennie, mint a szív dobbanása.

Nézzétek, az Úr vágyik arra, hogy minket csodálatos ütemben, isteni és emberi ütemben vezessen, ami boldog ráhagyatkozáshoz vezet, fájdalmakkal és önmagunkról való lemondásban, mégis örömben. Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát!24 Mindannyian hallottuk ezt a tanácsot, de el kell határoznunk magunkat, hogy valóban követjük Őt. Így tud az Úr felhasználni minket minden útkereszteződésnél, egyúttal teljesen Istenben, hogy ennek a világnak sója, kovásza, és világossága legyünk. Légy egészen Istenben, és mások világossága leszel, az örökkévalóság ízét érezteted meg velük, segíted őket növekedni és új életre találni.

Azt azonban ne felejtsed el, hogy ez a fény nem belőlünk támad, mi csupán visszatükrözzük. Nem mi vagyunk azok, akik lelkeket mentenek meg azáltal, hogy jóra vezetjük őket, mi csak Isten tervének szolgálatában többé-kevésbé értékes eszközök vagyunk. Ha valaha azt képzelnénk, hogy a jó, amit teszünk, a mi művünk, az önhittség térne vissza belénk alattomosabban az előbbinél: a só elveszti ízét, a kovász megposhad, a fény elsötétül.

Talán valaki most azt gondolja, hogy a mindennapok és az élet viszontagságai aligha alkalmasak arra, hogy közben a szívünk egy olyan tiszta teremtményre figyeljen, mint Szűz Mária. Arra biztatlak benneteket, hogy gondolkodjatok el erről. Mi vezeti minden tettünket, akár anélkül, hogy tudatában lennénk? Ha Isten szeretete vezet minket, és tiszta szándékkal dolgozunk, akkor azt keressük, ami jó és tiszta, ami a lelkiismeretet békével és a lelket örömmel tölti el. Hogy olykor hibázunk? Valóban, de amikor belátjuk a hibáinkat, akkor még világosabban ráébredünk arra, hogy az a boldogság, amelyre törekszünk, nem mulandó, hanem mély és derűs, emberi és természetfeletti.

Ezt a boldogságot a földön egyetlen teremtmény érte el, mivel ő Isten remekműve: Mária, a mi legszentebb Anyánk. Ő él és védelmez bennünket. Testben és lélekben ott van az Atya, a Fiú és a Szentlélek mellett. Ő ugyanaz a Mária, aki Palesztinában született, aki gyermekkorától az Úrnak szentelte magát, aki fogadta Gábor arkangyal üdvözletét, aki a világra szülte a Megváltónkat, és aki ott állt a kereszt alatt.

Benne minden eszmény testet ölt, de nem szabad azt gondolnunk, hogy fensége és nagysága megközelíthetetlenné, távolivá teszi. Mária kegyelemmel teljes, akiben megvan minden tökéletesség, de egyben anya is. Hatalmával mindent elér Istennél, amit csak kérünk tőle; anyaként teljesíteni akarja kéréseinket. Anyaként megérti a gyengeségeinket is, és bátorít, megértően néz a hibáinkra, megkönnyíti az utunkat, mindig készen áll segíteni, akkor is, amikor úgy tűnik, hogy nincs kiút.

Aszkézis ez? Vagy misztika? Nem foglalkozom vele. Mit számít, hogy aszkézis-e vagy misztika? Isten ajándéka. Ha törekszel az elmélkedő imádságra, az Úr nem tagadja meg tőled a segítségét. Hit és hitből fakadó tettek: tettek, mert az Úr napról napra többet vár, amint azt a kezdetektől fogva megtapasztaltad, és amint annak idején én is mondtam neked. Mindez már szemlélődés és egyesülés Istennel. Ilyennek kell lennie sok keresztény életének: mindenki halad a saját lelki útján – végtelen ilyen út van – a világ dolgai közepette, még akkor is, ha nincs ennek tudatában.

Ez az imádság és magatartás nem térít el mindennapi elfoglaltságainktól, hanem nemes emberi buzgalmunk mellett az Úrhoz vezet. A teremtmény, aki minden tennivalóját felemeli Istenhez, istenivé teszi a világot. Oly sokszor meséltem el példaként Midász király történetét, aki arannyá változtatott mindent, amihez csak hozzáért. Személyes hibáink ellenére mi is a természetfeletti érdemek aranyává változtathatunk mindent, amivel csak dolgunk van.