Pontlista

Legyen mai imánk gyümölcse a meggyőződés, hogy földi utunk mindig és minden helyzetben út Istenhez. Nagyszerű kincs, fényes nyom az égen; csodálatos adomány Istentől a kezünkben, Istennek és az embereknek vagyunk felelősek érte, bánjunk úgy is vele. Az életben elfoglalt helyzetünkön nem kell semennyit változtatnunk, mert a világban élő emberek vagyunk, akik megszentelik hivatásukat, életüket a családban és a társadalomban, csupa olyasmit, ami látszólag teljesen földi.

Huszonhat éves koromban, amikor megértettem annak a megbízásnak a teljes mélységét, hogy Istent az Opus Deiben szolgáljam, szívem egész hevével kértem az Urat, adja nekem egy nyolcvanéves ember méltóságát. Gyermekhez és kezdőhöz illő naivsággal azt kértem az Úrtól, növelje meg éveim számát, hogy jobban értsek ahhoz, hogyan kell az időt helyesen kihasználni, és minden percet az Ő szolgálatára fordítani. Az Úrnak tetsző az ilyen adomány osztogatása. Talán egyszer majd fölkiálthatunk, te meg én: Több értelmet kaptam, mint az aggastyánok, mert azt követem, amit előírsz36. A fiatalság nem kell, hogy meggondolatlanságot jelentsen, mert az öregség sem jelent okvetlenül okosságot és bölcsességet.

Kérjük együtt Jézus Krisztus édesanyját! Anyánk, Te láttad Jézust, amint fölnövekszik, és hogy hogyan használta föl azt az időt, amit az emberek közt töltött. Taníts meg engem, hogy napjaimat az Egyház és a lelkek javára használjam. Jóságos Anyám, taníts meg arra is, hogy amikor szükség van rá, meghalljam lelkem mélyén a szeretetteljes szemrehányást: nem az enyém az időm, hanem Atyámé, aki a mennyben lakik.

Hallgassuk meg újból Szent Pál intését: Tehát, szeretett testvéreim, legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban (1Kor 15, 58). Gondoljátok meg, mennyi egymással kapcsolatos erény kezd működni, ha azzal a szándékkal dolgozunk, hogy megszenteljük a munkát: az erőslelkűség tesz feladatunkban kitartóvá, és arra késztet, hogy ne tegyük le a fegyvert, ha az elkerülhetetlenül előbukkanó nehézségek jelentkeznek. A mértéktartás és fegyelem tesz képessé arra, hogy fenntartás nélküli odaadással dolgozzunk, és erőt vegyünk kényelemszeretetünkön és önzésünkön. Az igazságosság arra ösztönöz, hogy tegyünk eleget kötelességeinknek Isten, a társadalom, saját családunk és munkatársaink iránt; az okosság erénye vezet rá a helyes döntésre minden adódó esetben és ennek a döntésnek a gyors megvalósítására... És mindezt – hadd mondjam még egyszer – szeretetből és eleven érzékkel az iránt, hogy felelősek vagyunk munkánk gyümölcséért és apostoli hatásáért.

Tettek teszik a szeretetet, nem a szép szavak – mondja egy népszerű szólás. Azt hiszem, ennyi elég.

Uram, add nekünk kegyelmedet, nyisd ki názáreti műhelyed ajtaját: hogy megtanuljunk téged ott szemlélni, és melletted Máriát, Szent Anyádat, és Józsefet, a szent pátriárkát, – akit annyira szeretek, és tisztelek – hogy hármótoktól megtanuljunk szentül dolgozva élni. Indítsd ezzel szegény szívünket arra, hogy a mindennapok munkájában Téged keressünk, és Veled találkozzunk, és ezt a munkát szándékod szerint Isten művévé, a szeretet művévé változtassuk.

Lelkileg erős, türelmes: ezért higgadt valaki. De nem úgy, mint az, aki nyugalmát úgy nyerte el, hogy embertársai iránt részvétlen, vagy azon az áron, hogy mindegy neki a valamennyiünkre vonatkozó nagy megbízatás, a jóság magvainak elvetése mindenütt a világban. Azért kell nyugodtnak lennünk, mert mindig bocsánatot nyerünk, és mindent jobbra fordíthatunk – kivéve a halált, de Isten gyermekeinek a halál jelenti az életet. A lelkinyugalom, ha másért nem, azért is szükséges, hogy észszerűen cselekedhessünk; aki ugyanis önuralmát megőrzi, képes a dolgokat jobban megfontolni, az érveket és ellenérveket mérlegelni, cselekedeteinek várható következményeit helyesen értékelni és ezután megfontoltan és határozottan cselekedni.

Nem az a bölcs, aki sohasem téved, hanem az, aki eljut odáig, hogy hibáit helyrehozza, és inkább vállalja tízszer, hogy téved, ahelyett, hogy kényelmes semmittevésbe menekülne. Az okos sem elhamarkodva, sem vakmerően nem cselekszik, de igenis vállalja a cselekvés kockázatát, és semmiképpen sem mond le arról, hogy jót cselekedjék, csak azért, mert fél a hibázástól. Ismerőseink között akadnak olyanok, akik mérlegelve, tárgyilagosan és önzetlenül hoznak döntéseket; csaknem ösztönösen hagyatkozunk az ilyenekre, mert a maguk csendes, szerény módján mindig jól és helyesen viselkednek.

Az okosság szeretetreméltó erénye a keresztény ember számára nélkülözhetetlen, mindazonáltal ennek az erénynek legvégső célja nem a társadalom békéje, sem az, hogy az emberek egymással jól megférjenek. Legfontosabb célja sokkal inkább az, hogy Isten akarata teljesüljön: Isten azt akarja, hogy egyszerűek legyünk, de nem gyermekien együgyűek, hogy szeressük az igazságot, de ne legyünk óvatlanok vagy felületesek. Az értelmes szív megszerzi a tudást (Péld 18, 15). Isten szeretetének felismerése, a döntő és üdvözítő tudás az, amely minden ember számára békét és megértést hoz és az egyes embereket az örök élet felé irányítja.

Félelem az emberektől

Ne hagyjátok, hogy kifogások visszatartsanak, alkalmazzátok a gyógyszert teljes mértékben. De tegyétek úgy, ahogy egy anyai kéz tenné, azzal az utolérhetetlen gyöngédséggel, ahogyan sebeinket és horzsolásainkat gyermekkorunkban játék vagy elesés után kezelte. Várjatok vele kissé, ha kell, de sosem tovább a föltétlenül szükségesnél, mert ez már nem okosság volna, hanem kényelemszeretet vagy gyávaság. Senkinek sem szabad visszariadnia attól, hogy sebeket fertőtlenítsen, különösen annak nem, aki mások lelki képzésével van megbízva.

Megtörténhet, hogy akinek az a feladata, hogy gyógyítson, de nem törődik vele vagy visszariad, valaki a fülébe súgja: Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy8. Ne engedjétek meg ezt az irónikus dicséretet! Aki nem igyekszik feladatát lelkiismeretesen teljesíteni, nem mester, mert nem az igaz útra tanít. Nem is igazmondó, mert hamis okossága túlzónak vagy fölöslegesnek tartja a világos, bevált útmutatásokat, amelyek sokszorosan bebizonyosodtak a helyes viselkedés által, az életkor által, az emberek vezetésében szerzett tudás és az emberi gyöngeség ismerete által, és a nyáj minden egyes tagja iránti szeretet által, és ezek sürgetik, hogy ha beszélni kell, vagy közbeavatkozni, érdeklődést mutatni.

A hamis mester az igazság teljes megismerésétől fél; már a gondolata is nyugtalanítja annak a helyzetnek, amelyben kötelessége volna a fájdalmas gyógyszert alkalmazni. Legyetek biztosak abban, hogy az ilyen magatartás se okosságra, se részvétre, se egészséges józanészre nem vall, csupán kislelkűségre, felelőtlenségre, esztelenségre, butaságra. Az ilyen ember később elkezd rettegni, és megpróbálja megakadályozni a rosszat, de már túl későn. Elfelejti, hogy az okosság erénye a megfelelő időt is ismeri, amikor a nyugodtan átgondolt, bevált tapasztalatra épülő tanácsot könyörtelen tisztánlátással, egyértelműen ki kell mondani, el kell fogadni vagy továbbadni.

Egyszer hallottam valakitől egy kemény megjegyzést, hogy a botlás megtapasztalása semmi másra nem való, mint arra, hogy még százszor elbotoljunk ugyanúgy hibázva. Szerintem viszont legyetek bizonyosak abban, hogy aki okos, tanul a saját botlásából. Megkapta a figyelmeztetést, megerősíti magában a jószándékot, megújítja vágyát, hogy szent legyen. Isten szolgálatában elért győzelmeitek és elszenvedett vereségeitek megtapasztalásából mindig megerősödött szeretettel kerüljetek ki és azzal az elhatározással, hogy keresztény állampolgári jogaitokat és kötelességeiket komolyan veszitek, nem téveszt meg és nem kelt félelmet bennetek a dicséret, a felelősség vagy a rossz testvérek szóbeszéde. Föltéve persze, hogy becsületesen és hűségesen keressük Isten dicsőségét és embertársaink javát.

Tehát okosnak kell lennünk. Miért? Azért, hogy igazságosak legyünk, gyakoroljuk a felebaráti szeretetet, eredményesen szolgáljuk Istent és az embereket. Találóan mondták az okosságról, hogy genitrix virtutum15 és auriga virtutum16, az erények anyja és vezetője.