Pontlista

A szív bölcsessége

Aki szívében bölcs, azt okosnak hívják (Péld 16, 21), olvassuk a Példabeszédek könyvében. Félreértenénk az okosságot, ha a kicsinyhitűséggel és csüggetegséggel azonosítanánk. Az okosság a helyes cselekvésre való állandó hajlamban nyilvánul meg, éspedig úgy, hogy a cselekvés célját világosan felismerjük, és nagy gonddal választjuk ki a cél eléréséhez megfelelő eszközöket.

Mindazonáltal az értelmesség önmagában nem a legnagyobb érték. Mindig meg kell magunktól kérdeznünk: értelem, de mire használt értelem? Mert van más, fordított okosság is – nevezzük inkább ravaszságnak –, amely az önzés szolgálatában áll. Ez is a megfelelő eszközöket keresi, de alantas célok elérése érdekében. A fokozott éleselméjűség még csak erősíti a gonoszságra való hajlamot, és rászolgál arra a szemrehányásra, amelyet Szent Ágoston egy prédikációjában így fogalmazott meg: Azt kívánod, hogy Isten szíve, amely mindig igazságos, meghajoljon szíved romlottsága előtt, hogy ahhoz alkalmazkodjék? (Augustinus, Enarrationes in Psalmos, 63, 18 (PL 36, 771)). Ez az olyan ember hamis bölcsessége, aki saját erejéből szeretné önmagát igazolni. Az ilyeneknek szól Pál apostol: Ne legyetek bölcsek a magatok szemében (Róm 12, 16). Mert meg van írva: elpusztítom a bölcsek bölcsességét és az okosok okosságát megsemmisítem (1Kor 1, 19).

Aquinói Szent Tamás az általunk okosságnak nevezett értelem jótéteményei közt három mozzanatot különböztet meg: tanácsot kérni, helyesen ítélni és helyes döntést hozni (Vö. Aquinói Szent Tamás, Summa Theologiae, II-II, q. 47, s. 8). A bölcsesség első lépése, hogy felismerjük saját korlátainkat, tehát alázatosak vagyunk. Belátjuk, hogy ebben vagy abban a kérdésben nem ismerjük ki jól magunkat, vagy hogy bizonyos körülményeket, amelyeknek az ismerete a döntéshozatalhoz fontos lenne, nem tudunk megfelelően értékelni. Ezért tanácsadóhoz fordulunk, éspedig nem akármilyenhez, hanem ahhoz, aki megosztja velünk a képességet és az őszinte vágyat arra, hogy Istent szeressük, és híven kövessük. Nem elégséges az, hogy egyszerűen tanácsot kérünk valakitől, hanem arra is ügyelnünk kell, hogy a keresett tanácsadó önzetlenül járjon el, és őszinte legyen.

Ezután jön el az ítélethozatal ideje, mert a bölcsesség gyakran gyors, idejében történő döntést igényel. Előfordulhat az is, hogy bölcs dolog a döntéssel a körültekintőbb ítélethozatalig várni, de más esetekben – különösen akkor, ha mások jólétéről van szó – oktalanság is lehet, ha nem fogunk azonnal hozzá a helyesnek ítélt megoldás megvalósításához.

Az ilyenfajta bölcsesség a szív bölcsessége. Soha nem válhat ez „a test bölcsességévé”, amelyről Pál apostol beszél (Vö. Róm 8, 6), és amely azoknak sajátja, akik bár értelmesek, értelmüket nem arra használják, hogy Istent felismerjék és szeressék. Az igazi bölcsesség mindig figyel Isten sugallataira és ebben az éber figyelésben a lélek az üdvösség ígéreteit és cselekedeteit kapja. Áldalak téged, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek (Mt 11, 25).

A lélek bölcsessége sok más erénynek szab irányt és ad célt. Így az ember a bölcsesség által bátor is lesz, de nem vakmerő; igyekszik egészen Isten akarata szerint élni és megveti a kényelemszeretők zavaros kifogásait. Az okosok mértéktartása korántsem jelent érzéketlenséget vagy különcködő magatartást, a bölcs igazságossága nem keménység, türelme pedig nem jelent szolgalelkűséget.

Nem az a bölcs, aki sohasem téved, hanem az, aki eljut odáig, hogy hibáit helyrehozza, és inkább vállalja tízszer, hogy téved, ahelyett, hogy kényelmes semmittevésbe menekülne. Az okos sem elhamarkodva, sem vakmerően nem cselekszik, de igenis vállalja a cselekvés kockázatát, és semmiképpen sem mond le arról, hogy jót cselekedjék, csak azért, mert fél a hibázástól. Ismerőseink között akadnak olyanok, akik mérlegelve, tárgyilagosan és önzetlenül hoznak döntéseket; csaknem ösztönösen hagyatkozunk az ilyenekre, mert a maguk csendes, szerény módján mindig jól és helyesen viselkednek.

Az okosság szeretetreméltó erénye a keresztény ember számára nélkülözhetetlen, mindazonáltal ennek az erénynek legvégső célja nem a társadalom békéje, sem az, hogy az emberek egymással jól megférjenek. Legfontosabb célja sokkal inkább az, hogy Isten akarata teljesüljön: Isten azt akarja, hogy egyszerűek legyünk, de nem gyermekien együgyűek, hogy szeressük az igazságot, de ne legyünk óvatlanok vagy felületesek. Az értelmes szív megszerzi a tudást (Péld 18, 15). Isten szeretetének felismerése, a döntő és üdvözítő tudás az, amely minden ember számára békét és megértést hoz és az egyes embereket az örök élet felé irányítja.